Istvánnal, felvidéki
kirándulásaimban hű társammal indulok egy különlegesen kellemetlen, ködös,
szemerkélős időben, borondós reggelen Ipolyság felé. Kis vargabetűt teszünk
Horpács irányába, sebaj, ha úgy akarom, útba esik. Őzek bámészkodnak utánunk a
lucskos szántóföldről, fülük morzézó mozgásából kiolvasom a csodálkozást: ki
lehet ez a két elszánt, akik ilyen nyomorult időben útnak erednek?
Ipolybalog
most a célom, ám erről a faluról, szégyen vagy sem, be kell vallanom, nem sokat
tudok. Pedig kellene! Útitársam meséli el a 2005. augusztus 14-én történteket.
Hatalmas processzióval érkezett meg a Szentkorona másolata a balogi templomba.
A veresegyházi önkormányzat készíttette el történelmünk csodálatos ereklyéjének
mását, és adományozta e felvidéki falucskának.
- Miért? – kérdezem Istvántól,
aki mellékesen történelem szakos tanár.
- II.
Vencel cseh király, aki igényt tartott a magyar trónra, 1304 nyarán nagyszámú
fegyveressel hatolt be Magyarország területére, ahol megszerezte a királyi
jelvényeket: Szent István koronáját, kardját és öltözékét. Ekkor Habsburg
Albert német-római császár felszólította fiát, Rudolf osztrák herceget, hogy
támadja meg a cseheket. A fenyegetés hatására II. Vencel fiával és a koronázási
ékszerekkel kivonult az országból. 1305-ben egy éjszakát itt, Ipolybalogon
töltöttek, és a koronázási jelvényeket a templomban helyezték el. Ezért van az – fűzi tovább – hogy a balogi
templom tornyán nem kereszt, hanem a korona található. A Felvidéken még egy
templom hordoz ilyen toronydíszt, Pozsonyban, a koronázási templom.
A falu
szélén megállít egy kápolna mellett. Itt állították föl a szabadtéri mise
oltárát egy, a koronánkat idéző fa baldachin alatt. A dombocska alatt hatalmas,
nyílt tér, több ezer ember vett részt itt a nyáron a Paskai László bíboros úr celebrálta
szentmisén.
Erről a
kápolnáról már György Ferenc ipolybalogi plébános urat kérdezem. Egy helyi
mondát mesél el.
- Egy
nemesember szekerével Ipolyság felől Ipolybaloghoz közeledett. A falu előtt, a
Galamia patak kiöntésében elakadt fogatával, és kis híján elsüllyedt a
mocsárban. Ekkor fogadalmat tett: ha sikerül kimenekülnie az ingoványból,
hálából egy kápolnát építtet a falu előtti dombon. A mondától függetlenül
értékes emlékünk ez a XVIII. századi kápolna.
1100-ban
építették a lőréses fallal kerített cinterem közepén álló templomot. Hatalmas
lucfenyők mélyzöld koronája mögül piroslik elő teteje, koronás tornya.
Sekrestyéje bejáratán vasrács, lakatok.
- Nagy
értékeket őrzünk itt – pillant ránk a plébános úr némi bocsánatkéréssel
tekintetében, mivel neki kell előre mennie, hogy kikódolhassa a biztonsági
rendszert. Gyönyörű, faragott kő bejáraton keresztül lépünk be a templom
szentélyébe. Tekintetemmel rögtön a koronát keresem. A hajó bal oldali falára
mutat, egy üvegajtócska mögötti üregre. Ezt is acélkeret, lakatok zárják.
Értetlenül nézek rá: hiszen ez üres.
- Nagy
ünnepeken, Karácsonykor, Újévkor, Húsvétkor, és templomunk védőszentje ünnepén,
december 6-án, Szent Miklós napján vesszük ki a Szentkoronát az üreg mögötti
páncélszekrényből. Természetesen augusztusban is, Szent István ünnepén.
Hatalmas tömeg van itt a szentmiséken. De nem csak ilyenkor, hiszen nagyon
vallásos a népünk.
Csodaszép
ez a templomocska. Kazettás mennyezetével, a templom kórusának mellvédjén álló
tizenkét apostolával egyedülálló. Minden stílusjegy megtalálható: a román, a
gótika, a barokk. A főoltár melletti szobrok, két ferences rendi szent, Szent
Antal és Assisi Szent Ferenc, és két jezsuita szerzetes szobra II. József, a
„kalapos király” uralkodását idézik. Mikor uralkodónk feloszlatta a rendeket,
akkor kerültek ide ezek a szobrok a megszüntetett rendházakból.
Kellemetlen
szél cibálja kabátomat, és hideg van. Pedig még szeretném megnézni a
haranglábat, és a „csomószenteket”. Kanyargós a falu főutcája, nehéz megállni
úgy, hogy ne akadályozzam a forgalmat. A harangláb közelében nem is tudom
megtenni. De mindenképpen szeretném lefényképezni, mert kuriózum. Ahogy a
plébános úr mondja, a XVIII. században építették egyetlen vasszeg nélkül. A
kortól sötétbarnára pácolódott fatorony barátságosan strázsál a falu közepén.
A
„csomószentek” pedig? Őrzik a falu békéjét, ők Ipolybalog szempontjából a
legfontosabb szentek. Szent Flórián, a tűzvésztől óv, Nepomuki Szent János a
gázlókon, hidakon átkelő emberek biztonságát vigyázza, Szent Vendel pedig a
juhászok védőszentje. Őket együtt, egy csoportban látni ritkaság. De így,
hármasban, bizonyára lesz elég erejük az itt lakókkal együtt, hogy óvják az
Ipoly-mente kicsiny ékszerdobozát, Ipolybalogot még több száz éven át.
Sztranyovszky Béla
2005. december 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése