2015. december 4., péntek

Tíz éve írtuk (12.) - Zárt ajtó



A képviselő-testületi üléseken gyakran előfordul zárt ajtók mögötti tanácskozás. Ilyenkor általában vagyoni ügyekről döntenek a politikusok, kizárva a sajtót, az érdeklődőket. A gyarmati városházán is gyakran előfordul hasonló eset, és ezt meg is érti mindenki. De ami legutóbb történt, az mégis példátlan.
Történt, hogy pénteki napon, este hat órára kerekasztal beszélgetést hívott össze az Európa Kör és a Civitas Fortissima Kör, amit a Gyarmati Televízió élő egyenes adásban közvetített. A meghívót csak kevesen fogadták el, voltaképpen érdeklődő alig akadt, csupán az egykori városatyák, valamint a volt vezetők, illetve országgyűlési képviselők beszélgettek.
Eddig nem is lett volna semmi baj. Csak az a fránya technika csődöt mondott. Pontosabban a mikrofon kezdett el fülsiketítő módon sípolni, mire a tévé főszerkesztője gyorsan áthívta a szomszédos megyeházáról a technikus kollégát. De csak hívta volna. A városháza ajtaját ugyanis a program kezdése után távozó takarítónő jó alapossággal kulcsra zárta. Így aztán újabb telefon, ezúttal be az épületbe, s csakhamar valaki kaput tárt, mert a technikus lángvörös arccal megjelent, s megjavította a szerkezetet. Távozása után azonban újra kulcs fordult a zárban, így nyolc óra felé, amikor Balla Mihály honatya sürgős dolga végett otthagyta volna az üléstermet, ő is visszafordulni kényszerült.

Elgondolkodtató eset. És számos kérdést vet fel? Mi lett volna, ha akad e kései órán egy érdeklődő, aki éppen a tévés közvetítés hatására kap kedvet, hogy személyesen is jelen legyen a tereferén? Ő hogy megy be? Mint ahogy egy városatya is megfogta a kilincset, s mikor az nem engedelmeskedett, legyintett egyet és ellépdelt. Vagy ha „neadjisten” valami baj történik, tűz üt ki a városházán, hogy menekülnek az emberek? A pánik közben ki keresi majd a kulcsot? Rossz belegondolni.
Az ötlet automatikusan felmerül az emberben. Nem kell hozzá hosszú töprengés, szigorú agytorna. Arra az adott alkalomra őrt kell oda állítani. Úgyis ott posztolnak a biztonsági őrök minden nap, hát arra a néhány órácskára tényleg meghosszabbíthatják a munkaidejüket.
De erről valakinek intézkednie kellene.
Mondjuk a polgármesternek.
Hegedűs H.
(Megjelent 2005. október 28-án.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése