Március 31. 11.45
Csípős reggelre ébredek, mégsincs komoly depressziós hangulatom, noha már negyedik napja ugyanabban az unalmas mókuskerékben töltöm az életem. Mégis, az ember igyekszik a megfelelő mértékben tartalmasan eltölteni az órákat, különösen akkor, ha sorsa kötelező feladatok ellátásával hatalmazta fel. Az abderai civil bringázás - ahogy Komjáthy Jenő és T. Pataki László nyomán a kedélyes kisvárosi pedáltekerést nevezem - ugyan nem tartozik ebbe a kötelező körbe, de azért hideg idő ide vagy oda, jóleső érzés a napfényben felpattanni a nyeregbe, főként abban a megelégedett lelkiállapotban, amelyet egy reggel sikeresen megírt cikk okozott.
Délelőtt ismét madártani élménnyel lettem gazdagabb. Megfigyeltem, ahogy egy gerlepár szeretteljesen igazgatja a fészkét, míg az "asszony" fenn ült az ághajlatban, "ura" szorgosan szedte fel a fúszálakat a földről. Most legalább náluk lesz gyermekáldás, nekik nem kell betartaniuk a másfél métert.
Hazafelé, az Ipolypart úton haladva, a Kövi Pál Sportközpont felé egy mentőautó - szirénahasználat nélkül - fordult be előttem. A sofőrön és a mellette ülő személyen egyaránt a járványhelyzetben viselendő védőruházat volt. De nem kell megijedni - ott alakították ki a kórház fertőtlenítő részlegét.
2020. március 31., kedd
2020. március 30., hétfő
Karantén napló 3/2
Március 30. 20.30
Dél előtt néhány perccel a Megafon Rádióban nyilatkoztam. A téma az olimpia volt, pontosabban a tokiói játékok elhalasztása. Ecseteltem a helyzetet a rendezők és a sportolók szemszögéből egyaránt, mondván bízom a japán precizitásban, és sajnálatomat fejeztem ki mindazon versenyzők felé, akik már rendelkeztek részvételi joggal, mégis dugába dőlt minden reményük. A néhány perces elemzésem majd szerda reggel lesz hallható az adásban.
Este elgondolkoztam: mennyi minden magasztos élményről maradtam lea járványhelyzet miatt márciusban, és maradok le áprilisban. Épp ma kellett volna előadást tartanom a Balassi Bálint Gimnáziumban Ady és Párizs címmel, készültem is becsülettel az iskolabezárás elrendeléséig. Mindenesetre folytatom Bölöni György könyvének kitartó böngészését, hisz a szerző a híres költő francia mindennapjainak hű tanúja és tolmácsolója. Néhány napja - 25-én - a Mikszáth középiskolában nyílt volna meg fiatal fotóriporter kollégám, Teknős Dominik kiállítása, aminek méltatására felkérést kaptam. A jövő hónapban mehettem volna a Szent-Györgyi középiskolába egy Janus Pannoniusról szóló előadásra, míg Pécsre szintén meghívást kaptam, ahol olimpiai érdekességekről beszéltem volna a diákoknak a JPTE Babits Mihály Gimnáziumában. Ez mind meghiúsult, de remélem, csakúgy, mint az olimpia, ezek nem törlődnek, csak halasztódnak.
Este akadt még egy madártani élményem. Láttam, amint egy ifjú vércse zuhanórepülésben zavar meg egy verébrajt a Madách-ligeti lakótelep lépcsőháza előtti bokorban - a ragadozó zsákmány nélkül maradt, és még perceken át búslakodott a szomszédos fán, a varjútelep alatti ágon.
Dél előtt néhány perccel a Megafon Rádióban nyilatkoztam. A téma az olimpia volt, pontosabban a tokiói játékok elhalasztása. Ecseteltem a helyzetet a rendezők és a sportolók szemszögéből egyaránt, mondván bízom a japán precizitásban, és sajnálatomat fejeztem ki mindazon versenyzők felé, akik már rendelkeztek részvételi joggal, mégis dugába dőlt minden reményük. A néhány perces elemzésem majd szerda reggel lesz hallható az adásban.
Este elgondolkoztam: mennyi minden magasztos élményről maradtam lea járványhelyzet miatt márciusban, és maradok le áprilisban. Épp ma kellett volna előadást tartanom a Balassi Bálint Gimnáziumban Ady és Párizs címmel, készültem is becsülettel az iskolabezárás elrendeléséig. Mindenesetre folytatom Bölöni György könyvének kitartó böngészését, hisz a szerző a híres költő francia mindennapjainak hű tanúja és tolmácsolója. Néhány napja - 25-én - a Mikszáth középiskolában nyílt volna meg fiatal fotóriporter kollégám, Teknős Dominik kiállítása, aminek méltatására felkérést kaptam. A jövő hónapban mehettem volna a Szent-Györgyi középiskolába egy Janus Pannoniusról szóló előadásra, míg Pécsre szintén meghívást kaptam, ahol olimpiai érdekességekről beszéltem volna a diákoknak a JPTE Babits Mihály Gimnáziumában. Ez mind meghiúsult, de remélem, csakúgy, mint az olimpia, ezek nem törlődnek, csak halasztódnak.
Este akadt még egy madártani élményem. Láttam, amint egy ifjú vércse zuhanórepülésben zavar meg egy verébrajt a Madách-ligeti lakótelep lépcsőháza előtti bokorban - a ragadozó zsákmány nélkül maradt, és még perceken át búslakodott a szomszédos fán, a varjútelep alatti ágon.
Karantén napló 3/1
március
30. 11.15
Első
munkanap a kijárási korlátozásban. Ideje lenne végre felderülni, jókedvvel
elárasztódni, de a kora reggeli hírek megint sápadtságot okoznak: újabb két
halott hazánkban a vírus miatt, szerencsére valamivel kevesebb az új fertőzött.
Az
utcára kilépve sem segítik elő a körülmények a boldogság kiserkenését. Az
időjárás egyre nyomottabb, hol van már a tegnapi vidító napfény, vészesen apad
a hőmérséklet, újra elő kell venni a nagykabátot. Didergek rendesen a kerékpár
nyergében.
Tapintható
a feszültség. A kevés járókelő arcáról – már aki nem visel szájmaszkot –
hiánycikk a mosoly, sokkal inkább egykedvűség, melankólia tükröződik. A szép
lányok sem jönnek szembe nevetve, kivillanó fogsorral, csak néznek maguk elé,
lépteik során számolgatva a járda réseit.
A
buszpályaudvari dolgaimat letudván az Ipolypart úton haladok. A tanuszoda
vezetője – régi ismerős sporttárs – int egyet, most neki is biztosan kevesebb a
munkája, hiszen senki sem kartempózik önfeledten a medencében. A horgásztanya
gondnoka a közeli fák tetején gubbasztó varjakat ijesztgeti, akik harsány
károgással nyilvánítják ki nemtetszésüket, hogy rövid időre el kell hagyniuk
szeretett fészküket. A Lidl Áruházból két idős hölgy baktat hazafelé a
Madách-liget 1-es épületénél. Szatyruk tömve.
Balassagyarmat városközpontja - még vasárnap délelőtt
Visszafelé
némi felüdülés ebben a modern kopárságban: a városgondnokság munkatársai
szorgosan gyomlálnak, a megyeháza előtt ültetik a virágokat. Igen,
kérlelhetetlenül itt a tavasz, még akkor is, ha ezt testileg-lelkileg még
cseppet sem érezzük.
2020. március 29., vasárnap
Karantén napló 2/2
Március
29. 20.00
Furcsa
ez a vasárnap. Az elmúlt tíz év legunalmasabbja. Pang minden, semmihez sincs
kedvem. Kínomban némi olimpiatörténettel foglalkozom, de fél óra múltán azt is
befejezem. Inkább a kert. Körülöttem a kutyáim, Muci macska nyávog egyet a
lábamnál, a barackfán legalább húsz-huszonöt méh zümmög boldogan. Ők nem
sejtik, hogy jön a „zima”, nem figyelik a meteorológiai jelentéseket. Holnap kérlelhetetlenül
betör a hideg, és nekik is rejtekbe kell húzódniuk. A virágok meg… De a remény
hal meg utoljára.
Kora
este némi vásárlás. A Kék ABC pénztárjához érve először úgy érzem, mintha
hétméteres lövéséhez készülődnék: nem szabad rálépnem a vonalra. Aztán olyan a
benyomás, mintha a Keleti pályaudvaron készülnék egy Budapest-Berlin
retúrjegyet vásárolni. A pénztáros zárt térben, a plexi előtt megy az áru a
szalagra, a plexi mögött mehet minden a táskába, menet közben érintem a bankkártyát
a kis ablakon keresztül a „terminálhoz”.
Rövid
kerékpározás még, hiszen mostantól csak hét körül bukik le a nap. A nyugati
égboltra tekintve csodás látvány tárul elém, amint a vörös gömb
másodpercről-másodpercre mind lejjebb és lejjebb ér a horizonton, aztán
eltűnik. Bealkonyult. Vár a vacsora, meg ennek a rendkívül sivár napnak az
összegzése. Inkább hagyjuk…
Karantén napló 2/1
Március
29. 11.30
Megtévesztő
az óraátállítás. Most is úgy kelek, mint máskor, csakhogy hat helyett már hét
van. Sebaj, belefér, hiszen nem sürget a tatár, nincs kés a torkomon. Kinn köd
borul a tájra – a tegnapi kisebb zivatar hozadékaként. Gyors böngészés az
interneten. Lesújtó hírek: újabb két halott, tovább nőtt a fertőzöttek száma.
Mire
felpattanok a kerékpárra, már virul az idő, felszállt a pára. Ma más útvonalat
választottam, a Hunyadi utcába fordulok be, dél felé veszem az irányt. A
hajléktalan szállónál négy otthontalan cseveg, persze nem halkan, suttogva,
harsogásuk betölti a tűzoltóság előtti területet.
Nyugalmas
a vasárnap. Máskor is, legfeljebb a templomok közelében pezsdül meg az élet,
ezúttal itt sem. Belegondolok: az evangélikusoknál az imaházban Bartha István
lelkész talán épp most kezd bele a zárt kapuk mögötti virtuális
istentiszteletbe. A szaléziaknál szintén zárva minden.
Bukovszky-parkoló vasárnap délelőtt
A
Bajcsy utcára érve olyan érzés fog el, mintha a természet lágy ölén lennék.
Csupán a madárcsicsergés zengi be a környéket, egy harkály élénken kopácsol szú
után kutatva a fa törzsén.
A
vasúton meglehetősen nagy a „nihil”, de ez szokványos, hiszen a vonatozás
közlekedési formája mára mindinkább a múlt varázsává vált. A szerelvény az
imént gördült be az állomásra, nem tódulnak le az utasok, a mozdonyvezető
egykedvűen ugrik le állásáról.
A Leiningen
úti Bukovszky-bevásárlóközpont tágas parkolójában két autó áll. Szájmaszkot
viselő férfi pakolja be cuccait a csomagtartóba. A külvárosban bepillantok
néhány udvarba. Semmi mozgás. A friss szellővel átfújt tavaszias napfényben kutyák
süttetik a hasukat. Ember égen és földön sehol. Vasárnapi délelőtt
karanténszagú körítéssel.
Mókus
a régi. Balassagyarmat közismert guberálója szokásos körútját végzi a
lakótelepen. Kimustrált babakocsijának belseje egyelőre üres, ezen a napon a
kukák tartalma nem sok örömöt kínál neki.
Bezzeg
az Ipoly-part. A horgászokat semmi sem tántoríthatja el szenvedélyüktől. Szabó
Lőrinc emlékezetes verse jut eszembe, bár most a pecások sorra korántsem
búskomor, hiszen nemrégiben volt a haltelepítés, a szórakozás gazdag fogási
zsákmányt ígér.
Hazafelé
begurulok a Palóc-ligetbe. Egy kiskutya önfeledten szalad a gazdája nyomában,
az ebek sétáltatása nem tiltott, sőt, ebben a gyönyörű napsütésben kifejezetten
hasznos a gyaloglás a kedvenc társaságában.
2020. március 28., szombat
Karantén napló 1/3
Március
28. 18.30
Bővel
elmúlt dél, mire kiérek Őrhalomba. Az állatok fittyet hánynak a koronavírusra,
farkcsóválással és kedves vakkantással üdvözlik a gazdát, örülve, hogy végre
csillapíthatják éhségüket.
Ebéd
után kisétálok a kertbe. Csodás tavaszi nap van, jó beleszippantani a levegőbe,
még akkor is, ha a harmadik szomszéd most kezd gazégetésbe. Virágzásnak indult
a sárgabarackfa. Tavaly egy szem termés sem volt gyümölcsből, egy deciliternyi
cefrét sem csöpögtethettünk a hordóba. Idén talán megszán bennünket az
időjárás, bár ki tudja, a meteorológia a jövő hétre ismét fagyokat jósol. Csak
éljék túl a bimbók! Szépen rügyezik a cseresznye, a kert végén a körte is „megindult”.
Gyorsan
„körbesuhanom” az internetet. Az operatív törzs sajtótájékoztatójától az egyéb
hiteles hírekig. Sajnos a tegnapi koronavírusos halott a balassagyarmati
kórházban hunyt el. Szomorú.
Öt
óra után vissza a városba. Terveim szerint a drótszamár nyergében még egy röpke
járőrözést tettem volna a kora estében, de erről inkább lemondok. Az Ipoly
felől fekete fellegek tornyosulnak, és félő, menet közben kapna el a fránya
zápor. Éjjel amúgy is óraátállítás, holnap hosszabb ideig élvezhetjük a
világosságot. Jól döntöttem. Alig érek be a lépcsőházba, hallom az esőcseppek
koppanását, mire a vacsorát majszolom, már szakad rendesen.
Virágot bontott a barackfa
Ne
feledjük, fél nyolckor taps helyett néma főhajtással adózzunk a kórházunkban
elhunyt személy emlékére!
Karantén napló 1/2
Március
28. 11.15
Míg
szorgosan „dünnyög” a mosógép, elindulok a körtúrára. Az első ember, akibe
belebotlok, kocsmáros cimborám. Dohog, mérges. Nem titkolja, ha egyszer a nép a
piacra kimehet, a kocsmába miért nem?! Természetesen nem szeg azért szabályt,
nem nyit ki, viszont véleményt alkothat. Tréfásan megjegyzi, az egészségügyi
dolgozók arra esküdtek fel, hogy a lakosságot gyógyítsák, ő meg arra, hogy ne
haljanak szomjan, erre ezt az életmentő műveletet is megvonják tőle.
Gurulok tovább a főutcán. Az Ipoly Áruház melletti, Ádám-féle patikánál
tíz-tizenkét páciens várakozik a gyógyszerkiadásra. A sor kis híján a lámpás
kereszteződésig tart, persze a százötven centis előíráshoz mérten.
A
Civitas Fortissima tér csendes. Az egyik házból idősebb, hetven-hetvenöt éves
férfi lép ki, az albán pékség felé veszi az irányt, és kisvártatva kenyérrel a
hóna alatt tér vissza. A régi vármegyeházánál lévő nagyóra elütötte már a
kilencet – épp elég ez a pár perc a bevásárlásra.
A
Törvényszéki Palotával szemközti kerékpáros bolt ajtaján a „nyitva” tábla
díszeleg. Az engedélyezett körbe számítanak: szervízszolgáltatás.
A
munka szombaton sem állhat meg: a „benzinkúti” óvodánál lévő, korszerűsítendő
szociális központ épületének udvarán lázasan zajlik a felújítás.
Megállapítom:
nincs komolyabb bevásárlási láz. A Penny Market parkolójában talán öt autót
számlálok, a Lidl-nél huszonegyet. Hiába, most már csak a hatvanöt éven
felüliek mehetnek be.
A
Madách-ligetbe fordulva, a keskeny földsávon a kerekek elől riadt varjúcsapat
rebben fel. Lehuppanok egy padra jegyzetelni a zöldségesnél. Általában szombat
délelőttönként errefelé nagy a jövés-menés, a hétvégi focimeccsekre tippmixelők
hada egymást váltja. Most csak két férfi beszélget itt: „Te hány éves vagy? Ja,
elmúlt kilenc, akkor oké!” - szól a fiatalabb.
Az
egyik paneltömb bejárati ajtajánál szájmaszkos asszony bosszankodik
barátnőjének. A közeli kisboltban hétkor kiszolgáltak hetven éves embereket, ez
nem illendő. Hiába, aki nem bírja ki, azt semmiféle rendelkezés sem tarthat
vissza szándékától.
Kis
kitérő az Ipoly-partra. A Nádor utca kihalt, a pusztuló betonpálya láttán
ifjúkorom kézilabda edzései jutnak eszembe, istenem, mennyi gólt is lőttem itt
szélről Ocsovai Zsolti barátom kapujába. Ez a kapu manapság kis híján
összeomlik. A sportcsarnokkal szembeni füves területen kismama szalad alig
másféléves topogós csemetéje után, a tanuszodánál egy árva lélek sincs. A
buszpályaudvaron mintegy tíz utas várakozik a járatokra, nincs jegykiadó
automata, akinek se bérlete, se okostelefonja, az bizony bliccelni kényszerül a
hátsó ajtón felszállva – pár napig még biztosan szabad.
A mosógép közben lejárt.
Kiteregetek, majd irány Őrhalom. Éhesek a kutyák és a macskák
Karantén napló 1/1
Március
28. 8 óra 25 perc
Miért
is fogok a kijárási korlátozások kezdetén naplóírásba? Unalomból netán, mivel
jelentősen lecsökken mostantól a tevékeny, ide-oda császkáló-mászkáló ember
élettere? Vagy szakmai kihívásból? Lehet, mindkettő benne van a pakliban, de
tény, ha sok-sok év múlva előveszem, emlékeimbe villámgyorsan bevillanhat az a
most még nem tudhatni meddig tartó idő, ameddig ilyen visszafogott üzemmódban
töltöm mindennapjaimat.
Szombat
hajnal. Nem húzom le esténként a harmadik emeleti panellakás hálószobájában a
redőnyt, így aztán az első napsugarak már kiugrasztanak az ágyból. Rátekintek
az órára, 5:45-öt mutat. Nosza, gyors kipillantás a fürdőszoba ablakán, mikén
ébredezik a város, Balassagyarmat. Szemben, a pékség előtti padon fiatalember kuporog.
Ismerem őt, csak saját magát okolhatja, hogy ennyire lecsúszott, hajléktalanra
érdemtelenítette őt balsorsa. Fürkészve figyeli, hátha valakivel szóba
elegyedhet, esetleg kunyerálhat tőle pár forintnyit a megvásárlandó kannás
borra. Kilencig van csak ideje, onnantól délig számára nincs kiszolgálás az
üzletben. De nem jön senki, így az egyre harsányabb napfényben kényelmesen
hátraveti magát, karjait a pad háttámlájára nyújtja.
Húsz
perc múlva újabb kitekintés. A férfi még mindig a helyén, nem messze tőle a
pékség előtt rövid sor a járdán. Szigorúan betartva az immár másfél méteres
távolságot, várnak a bebocsáttatásra, pontosabban a boltból kijövőre. Ez
mostantól mindenhol így lesz.
Az
autóforgalom is igen gyér. A távolsági buszról mindössze egyetlen ember száll
le a Rákóczi 72. előtti megállóban. Néhány gépkocsi parkol a Kék ABC előtt, aki
nem idős, úgy tűnik, kora reggelre időzíti a bevásárlást. Kis készülődés még,
aztán irány a város, egy kerékpártúra keretében körbejárom a csend Ipoly-parti
szigetét.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)