2015. december 4., péntek

Tíz éve írtuk (6.) - Thai harcosok a ringben



Misztikus világba érkezünk. Bár a kellékek modernek, a berendezés teljesen a mai világot idézi, mégis, valami hamisítatlan keleti illat terjeng a levegőben. A zene is a mesés Ázsiába repít, valahová a thaiföldi paradicsomba, a pagodákhoz, a dús vizű folyókhoz, az erdők sűrűjébe, ahol halljuk az egzotikus tájak madarait, ahol a távolban megmordul egy tigris.
Ott a ring, középen, a küzdelem színhelye, ahol az egykori harcosok mai követői mérkőznek meg egymással – immár nem életre-halálra, még csak nem is első vérig, hanem kétszer két perces menetekben.




Thai-box ez kérem szépen, aki nem hallott róla, most nyissa ki jól a fülét. Ugyan az olimpiára még nem került fel a sportág – „ami késik, nem múlik”-mondják hívei -, de egyre több és több embert hódít meg, akiket lenyűgöz ez a harcművészeti ág.
Pontos rend szerint zajlik minden. A büszke harcosok előbb rituális táncot járnak, körbe-körbe forognak a ring négy sarka között, letérdelnek, nyújtanak, kezüket az ég felé emelik. Majd meghajlás, köszöntés.
Aztán kesztyűt húznak. Ez szélesebb, mint az ökölvívóké, hiszen az arcot fokozottabban védeni kell, ráadásul a szabályok is csak avatottak számára lehetnek ismertek. Ha túl durván akarnánk fogalmazni, azt is mondhatnánk, itt mindent szabad, csípnek-rúgnak-harapnak az urak, térdelnek gyomorba, oldalbordába, kezük jár elöl, mint a cséphadaró, lábuk kinyúlik az ellenfél nyakmagasságába. Igen, ezt is szabad, de a derék ellenfélnek kötelessége felkészülni mindenre, kivédeni az ütést-rúgást. Persze akad, aki földet fog, rászámolnak, hiszen itt is létezik kiütéses vereség. Miként a vezetőbíró is figyel, ne fajuljon durvaságba az összecsapás. Mert kérem szépen ezek a büszke thai harcosok úriemberek. Csata után kézfogás az illendő.
Mert ez is hozzátartozik a keleti szellemhez és jellemhez.
Balassagyarmatra, a művelődési központba múlt szombaton, pár órára beköltözött Thaiföld, belépett a thai-box. És nagyon sok új hívet szerzett…
Az I. Balassagyarmati Thai Box Gálán nyolc hazai színeket viselő fiatalember mutatkozott be. Tupcsa Zoltán tanítványai közül a legfölényesebb győzelmet Major Gábor aratta, aki kiütötte riválisát, míg Hevér Balázs és Szikora Kálmán pontozással diadalmaskodott. Kövesi Tibor pedig a legharcosabb versenyzőnek járó különdíj büszke birtokosa lett. Tupcsa Dávid, Péter Balázs, Gáspár Csaba és Ugor Ákos vereséget szenvedett.
H.H.
(Megjelent 2005. október 21-én.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése