Tíz éve írtuk (34.) - Sokoldalú mintatanár

Nehéz gyermekkorral áldotta meg az Isten, de nem ijedt meg ettől. Nem ismert lehetetlent, s talán még ma sem. Közkedvelt egyéniség, családapa, tanár, népművész,  tájfutó versenyző-edző. Ki ne ismerne rá tanítványára, tanárára, barátjára vagy éppen példaképére, KOvács FErenc tanár úrra?!

1941. április 19-én született Patakon, mert hisz akkor még nem jártak be szülni az asszonyok a városba. Pár hónappal később már el is vesztette még meg nem ismert apját, aki szovjet hadifogságba került. Így a sors keze által 1941. októberében ő árvává, édesanyja pedig özveggyé vált. Soha nem ismerhette meg mi az, hogy valakinek apja van, s mivel nem tudta, mi ez az érzés, nem is hiányzott neki. 

Édesanyja egyedüli gyermekeként kezdte meg tanulmányait a pataki általános iskolában. A kezdetektől fogva jó tanuló volt mind humán, mind reál tantárgyakból, már ekkor tudta, belőle tanár lesz egyszer. Így is lett! Általános tanulmányai befejeztével a balassagyaramati tanítóképzőben folytatta a csillapíthatatlan tudásvágyának kielégítését. Ettől fogva kollégista lett, igen sok barátot szerzett, kellemes időszak vette kezdetét életében. Szegénységük miatt nem engedhette volna meg magának, hogy magára hagyja édesanyját, és egyetemre menjen, inkább felesküdött, és taníthatott volna Szandán, amikor rámosolygott a szerencse. A tanítóképző akkori igazgatója, Környei József fölajánlott neki egy társadalmi ösztöndíjat, hogy ennek segítségével továbbtanulhasson a roppant tehetséges ifjú. A családi kupaktanács megbeszélése után elfogadta az ajánlatot, ami, mint később kiderül, jó választás volt.

Elment hát felvételizni, de azt sem tudta miből kéne? A matematikát szerette, de nem volt elég ahhoz az óraszáma, hogy felkészüljön. Történelemből mindig is jó volt, ez lett az egyik tárgy. A másik pedig a földrajz, amiből érettségizett is, úgy gondolta ezzel nem lehet baj. 1959. július közepén tehát felvételi a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre, értesítés augusztusban: felvették. Két évvel későbbi vizsgája közben derült ki, hogy ő felvételizett a legjobb eredménnyel.

Életének legszebb öt évét töltötte Debrecenben kollégistaként, mivel ott és akkor ismerte meg feleségét, akinek több mint negyven éve mondta ki a hűség és szeretet igenjét! Az egyetemen a történelem és földrajz mellett harmadik szakként felvette a népművelést, amit mellesleg kitűnőként végzett el. A népművelési intézetben, elmondása szerint ő volt az "aki egyedül bitorolta a fotólabort". Itt élte ki a már Balassagyarmaton mutatkozó fotózási szenvedélyét, majd az egyetem kollégiumi szobájának falát szinte teletapétázta fényképeivel. Ekkor rengeteg kiránduláson vett részt az ország színházaiban és balettintézeteiben, s nagyon sokat járt moziba.

Az egyetem elvégzésével, 1964 őszén új lehetőségek nyíltak meg előtte. Salgótarjánba, a megyeszékhelyre hívták, mint egyetemet végzett diplomás népművelőt, az akkor még épülőfélben lévő József Attila Művelődési Központba. Tudni kell azt, hogy ekkor a megyének nem volt még egy ilyen végzettségű szakembere. Egy évig tartott művészeti előadásokat, de nem tetszett neki, váltott. Kérte áthelyezését, azonnal át is helyezték a művelődési osztály népművelési csoportjába. Így lett a Nógrád megyei „mozikonszern” igazgatója, vagyis ő irányította a megye összes moziját. Hetente járt föl a fővárosba, hogy megnézze azokat a még szinkronizálatlan európai filmeket, amiket majd egy fél év elmúltával néztek a megyei mozikban. Ezen napokat kivéve a heti munkáját el tudta végezni egy fél, maximum egy óra alatt, de a rendszer rákényszerítette, hogy azt mutassa amit már régen elvégzett. "Bele is gebedtem"- mondja, nem csoda hát, hogy gyomorvérzést kapott az állandó nyomás alatt, s hat hétig kórházban kellet feküdnie.

Mikor meggyógyult, azonnal felmondott. Éppen két történelem-földrajz szakos tanári állás üresedett meg Balassagyarmaton, amihez egy lakás is dukált. Nem is kellett több, rögtön költöztek feleségével együtt, hiszen mindketten e tárgyak szaktanárai. Tanári pályafutását a Balassi Bálint Gimnáziumban kezdte, s még ma is ott tanít történelmet, földrajzot és filozófiát. Két év után már szakfelügyelő lett, az országban talán a legfiatalabb. Egy harmadikos osztály főnökeként, tőlük kapta élete első fényképezőgépét. Tizenhét évi szakfelügyelőség után, 1985-ben a Balassi igazgatója lett, de nem szerette ezt a feladatot, mert csak heti két órát tarthatott. Igazgatói megbízatásának lejártával újra teljes óraszámban taníthatott, sőt még a diákönkormányzat patronáló tanári tisztségét is elvállalta.

Az országjáró diákok országos és megyei találkozóira kiválogatta a Balassi „értelmes és jó állóképességű” diákjait, akiket a találkozók után is felkészített mindennemű tájfutó versenyre. A tájfutás családi hagyománnyá nőtte ki magát, mivel három fia és családjuk is aktív versenyzői a sportágnak. „Az ember mindig szeret eldugott tárgyakat megkeresni, ez az egész varázsa”, a varázs mellett még a versenyek tisztasága fogta meg, mivelhogy ebbe a sportba még nem hatolt be a pénz uralkodó szerepe.

A sportolás mellett a művészetek irányába is érdeklődéssel fordult egész életében. Tréfásan ugyan megjegyezte: „mikor a zenei hallást osztogatták, nagyon a sor végén lehettem!”- talán ezért nem lett zenepedagógus, habár Réti Zoltán négy évig tanította zongorázni. Azonban fiatalkorából még mindig visszacseng a nagy múltú magyar zenekarok koncertjeinek hangzásvilága, ilyen például a Hungária, vagy a Bergendy. Ezen kívül szívesen hallgatja az olasz opera nagymesterének, Verdinek operáit. S nem szabad megfeledkeznünk a versek iránti alázatos és tiszteletteljes szeretetéről sem, mivel ebben találja meg a felüdülés és a pihenés szabadságát. Főleg Szabó Lőrinc, Nagy László és József Attila műveit kedveli, és tudja „kotta nélkül” számos alkotásukat.

Kun Gellért

2005. november 25.