Tizenöt esztendővel ezelőtt nemzetformáló események
zajlottak Magyarországon. Először választhattak az emberek szabadon, hogy kiket
is bízzanak meg szűkebb pátriájuk, városuk, falujuk első számú vezetőinek,
illetve a képviselő-testület tagjainak. Az önkormányzatok megalakulásának
tizenötödik évfordulójához kapcsolódóan minden településen emlékeztek a nem is
olyan régen volt időkre. Lapunk arról kíváncsiskodott, vajon Balassagyarmaton
hogyan élték meg ezt a hőskort, ezért megszólaltattuk az események
főszereplőit.
Azon a péntek kora esti rendezvényen nem töltötte meg
hatalmas embersereg a városháza nagytermét. Lehettünk összesen vagy huszonöten,
ám annál hangulatosabbra sikerült a beszélgetés. Terefere arról, hogyan is
indult el Balassagyarmaton az önkormányzatiság, hogyan tanult bele a politikusi
„szakmába” a közélettel akkor ismerkedő képviselői gárda, s milyen
nehézségekkel kellett megküzdeniük az első napokban és hetekben. A
következőkben tőlük, illetve az eseményen meg nem szólaló, vagy távol maradó
személyiségek visszaemlékezéseiből szemezgettünk.
Kovács Gábor gimnáziumi tanár a Kereszténydemokrata Néppárt
színeiben foglalhatta el helyét 1990-ben, a parlamentben. Személy szerint örül
annak, hogy az általuk megalkotott önkormányzati törvény azóta nem sokat
változott.
„’56 szellemiségét a gyakorlatban valósítottuk meg akkor,
amikor megszavaztuk a Varsói Szerződésből és a KGST-ből. Rendkívül boldogok
voltunk, hogy ott lehettünk az első törvények megalkotásánál, egyben
tökéletesen éreztük azt a felelősséget, hogy a jövő sorsa a kezünkben van, hogy
most meghatározhatunk egy utat, amelyen majd a lépdeljen a nemzet. Ugyanakkor
máig nem születtek olyan döntések, amelyek több lehetőséget adtak volna az
önkormányzatoknak, amelyek bővítenék a hatáskörüket. Teljes bizonyossággal
állítom: itt, a helyi szinteken kell, hogy eldőljenek a fontosabb dolgok,
hiszen az emberek életét, mindennapjait érintő fejlemények itt születnek,
gondolok itt például az oktatásra, vagy az egészségügyre. E tekintetben tehát
akad még fejlődnivaló.”
Juhász Péter, aki 1994 és 2002 között volt Balassagyarmat
polgármestere, ezt megelőzően négy esztendeig parlamenti képviselőként
tevékenykedett – szintén kereszténydemokrata „vonalon”.
„Fiatal fejjel, harminchat évesen, életemben először
képviselőként léphettem át az Országgyűlés küszöbét. Az első időkben én csak
figyeltem a vitákat, nem tartoztam a vezérszónokok közé, szemlélődtem és
tanultam. Gyönyörű idők voltak, csak pozitívumok jutnak az eszembe. Megragadott
a kezdés szellemisége, az újat csinálás öröme és felelőssége. Akkoriban
elfogadtuk, hogy alanyi jogon járnak a pályázatok, tehát aki beadta nyert is,
pénzhez jutott. Ma már nincs így, és bizony ez a mai önkormányzatok hátrányai
közt felsorolható.”
Dr. Németh György, Balassagyarmat első szabadon választott
polgármestere szintén kedvesen emlékszik vissza az első napokra.
„1989 első napjaiban kapcsolódtam be a gyarmati politikai
életbe. Aztán rám bízták, állítsam össze az akkori SZDSZ-es parlamenti
jelöltnek, Hlacsok Jánosnak az egészségügyi programját, amit szívesen
elvállaltam. Polgármesteri ambícióim még 1990 nyarán sem nagyon voltak, a
Fidesz és az SZDSZ megállapodása szerint Pénzes Gézát jelölték a városvezetői
posztra. Rengeteget dolgoztunk, kampányoltunk. Aztán az alakuló testületi ülés
előtt három nappal Géza visszalépett, új embert kellett találni. Máig emlékszem
arra a beszélgetésre, amikor az Ipoly Szálló éttermének egyik asztalánál Csach
Gábor és Tyekvicska Árpád hosszasan kapacitált, legyek én az új jelöltjük.
Gondolkodási időt kértem, vívódtam egy kicsit, aztán belevágtam. A
képviselő-testület pedig engem választott, ugyanis akkor még nem közvetlen volt
a polgármester-választás. Hogy miként teltek az első hetek? Villámgyors
forgásban, hatalmas munkával. A feleségemmel jóformán csak levelezésben
érintkeztünk. Ráadásul ténykedésünk harmadik napján jött a taxisblokád, ami nem
várt feladat elé állított mindannyiunkat. Megfelelő mennyiségű élelmiszer
biztosítása, a mentőknek benzin beszerzése, ezekkel kellett foglalkoznunk. Az a
pár nap krízis igazán összerázta a városvezető SZDSZ-Fidesz koalíciót. Annak
ellenére szépek az emlékek, hogy sokszor éjszakákba nyúlóan tanácskoztunk, hogy
rengeteg energiánkat felemésztette az önkormányzatisággal való ismerkedés. Ma
már, visszatekintve erre a korszakra elmondhatom, óriási erőfeszítésekbe
tellett, míg az akkori értéken számított 242 millió forintos hiányt lefaragtuk
cirka negyvenmillióra, amiből harmincötmillió már a strand fejlesztésére
fordítandó összeg volt. Kiépítettük a gázközmű-hálózatot, a
víz-szennyvízhálózatot, átalakítottuk az állami vállalatokat és komoly
beruházást hajtottunk végre a kórházon. Dolgoznunk is kellett serényen, mert a
polgárok, a gyarmatiak felől fokozott érdeklődés mutatkozott irányunkban,
várták tőlünk a fejlődés előrelendítését, az eredményeket, amiket el is értünk
a ciklusunk végére.”
Jónás György, a gazdasági bizottság első elnöke megerősíti
az egykori polgármester szavait.
„Úgy indult voltaképpen az egész testületi munka, hogy
semmit sem tudtunk. Aztán szembesültünk a tanácsi rendszer hagyatékával és
hozzáláttunk a gyors foldozgatáshoz. Hozzánk szegezték a kérdést, mennyi tiszteletdíjba
részesüljünk. Erre egyöntetűen feleltük: addig, amíg nem tudjuk teljesen
felmérni, mit is kell tennünk a költségvetési egyensúly kialakítása érdekében,
addig egyetlen fillért sem fogadunk el. Hat pártból tevődtünk össze, mégis
egyszerűen, problémamentesen, szigorúan a szakmai elveket szem előtt tartva
politizáltunk. Hőskorba éltünk és munkálkodtunk, amire ma nosztalgiával
tekintek vissza."
Pénzes Géza csak néhány hónapig ténykedett képviselőként, ma
már visszavonult az aktív közélettől, de azért kritikusan figyeli az utódokat.
„Sajnálom, hogy mindaz a szép és jó, amit mi akkor, a
rendszerváltáskor megteremtettünk, amiért küzdöttünk, ma a politika martalékává
vált. Mert a demokráciát ma felfalja a politika, a politikát pedig felfalja a
tőke. És ez rossz irány. Annak idején, 89/90-ben hányan és hányan fordultunk
érdeklődve a közélet felé, mennyien akartunk aktív részesei lenni a
változásoknak. Nézzük meg ellenben, mi van manapság: a népszavazásokra az
emberek el sem mennek, a választópolgárok fele sem jelenik meg az urnáknál,
fontos kérdésekben közömbös marad a nép. Ha pedig így haladunk tovább, az a
demokrácia haldoklását jelenti.”
Herczeg Hajnalka, közgazdász szakemberként a legfiatalabb
testületi tag szerepét kapta az első önkormányzatban.
„Frissen végzett egyetemistaként élesben tanultam meg, mi is
az a politika. Fiatalos hévvel, ifjonti lendülettel vettem részt a munkában, és
véresen komolyan vettem, amit csináltam. Az első ciklus képviselői érzelmi
alapon végeztük a munkánkat, olyan példaképeket állítva elénk, mint dr. Magyar
Pál, aki 1956-ban teljesen természetesnek vette, hogy a szabadság megteremtése
felelősséggel jár, amit vállalt is. Az ő tisztessége, szakmaisága, szolgálata
vezetett engem a képviselőségem során. Az emberek képviseletét első helyre
tettem a tevékenységemben, ezt igyekeztem mindig magamba sulykolni, ha nehéz
döntés várt rám és meggyőződésem, felelősségünk úgy dolgozni, hogy érezzék is
az emberek, értük cselekszünk.”
Csach Gábor ugyan nem került be az első testületbe, ám
jelentős szerepet vállalt a háttérben, mégha oly fiatal, alig húszéves is volt.
„Reménykedtünk, hogy a szabadság meg fogja hozni az
önrendelkezést. Illúziókba ringattunk magunkat, a lelkesültségünk vitt át a
kudarcokon. Rá kellett azonban jönni, hogy negyven év szenvedéseit egyáltalán
nem könnyű eltörölni. Sajnos, ez az önrendelkezés ma már egyre több csorbát
szenved, az állam nagyon sok felelősséget igyekszik áthárítani az
önkormányzatokra, amelyek aztán emiatt nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerülnek.
De most inkább a kellemesre emlékezzünk: az én számomra ebben a kezdeti
időszakban a legnagyobb élményt jelentette, hogy bekerültem az
utcanév-felülbíráló bizottságba. Hírneves, lokálpatrióta személyiségek neveit
sikerült a táblákra felírathatnunk, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a
város fejlődésében, mégis, sokáig hallani sem lehetett róluk. Nekem ez nagy
iskola volt.”
Medvácz Lajos a rendszerváltás kezdeteitől ott állt a
„porondon”, vagyis az események irányítói, „agytrösztjei” közé tartozott.
„A művelődési ház, ami akkor még a Pénzügyi Palotában, a mai
rendőrség helyén működött vezérszerepet vitt. Már 1987/88-ban megindult
egyfajta erjedés, aztán csak fokozódott a hangulat. Itt, nálunk találkoztak
azok a sejtek, csoportok, akik később meghatározó szerepet játszottak. 1987.
április 27-én, pedig megjelent az Ipoly első száma, Gyócsy Géza, Matúz Gábor,
Rigó Zoltán, dr. Bilecz Endre és jómagam szerkesztettük, teljesen amatőr
alapon, mégis nagy hatást váltottunk ki vele. Írt bele Pénzes Géza, Nagy
Ervinné és Varga Mária is. Aztán egy idő után rájöttünk, ahhoz, hogy profibb
lapot teremtsünk, profikra kell bízni a szerkesztést. Személyesen vittük a
falragaszokat, rendezvényeket szerveztünk, a kampány során személyesen kerestük
fel az embereket, agitáltunk, szervezkedtünk. Szinte eufórikus állapot vett
körül bennünket, annyira belelkesültünk, hogy mi teremthetjük itt meg, helyben
a demokráciát. Ott voltam a helyi SZDSZ csoport születésénél, aztán a Fidesz
keresett meg, s az ő képviselőjükként kerültem be a testületbe. Hasznos és
tanulságos volt számomra ez az időszak, hasznos, mert rengeteg új ismerettel
gyarapodtam, felvérteződtem a politikában, s egyben tanulságos is, hogy mi
mindent tesz az akarat, ha jószándékú és erős.”
Békák és bolondok
Tényekre alapozva, de rendkívül szubjektív szellemben, és
fanyar stílust alkalmazva írta meg T. Pataki László újságíró a balassagyarmati
rendszerváltás (az ő szóhasználatában „gengszterváltás”) történetét. A
lapszerkesztő személyesen kísérte végig az eseményeket, ott volt rengeteg
megbeszélésen, éjszakába nyúló tanácskozáson, vitán. Ismerte jól a hatalmukat
átadó „elvtársakat”, s azt a nemzedéket is, aki átvette az irányítást. A
könyvben igyekszik álnevek mögé bújtatni a szereplőket, de a leírásokból
egyértelműen következtethetünk a gyarmatiak által közismert alakokra, mert
Kulacs Muki, Madarassy Egon, Sörényes Zebulon, Ciklon Teréz, Bakfitty Zoltán és
társaik ma is itt élnek közöttünk.
Ez is történelem, mégha különös, a laikus olvasó számára
talán zavaros megközelítésben is.
Hegedűs Henrik
(Megjelent 2005. november 4-én.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése