2015. december 4., péntek

Tíz éve írtuk (13.) - Tizenöt éves önkormányzatok



Tizenöt esztendővel ezelőtt nemzetformáló események zajlottak Magyarországon. Először választhattak az emberek szabadon, hogy kiket is bízzanak meg szűkebb pátriájuk, városuk, falujuk első számú vezetőinek, illetve a képviselő-testület tagjainak. Az önkormányzatok megalakulásának tizenötödik évfordulójához kapcsolódóan minden településen emlékeztek a nem is olyan régen volt időkre. Lapunk arról kíváncsiskodott, vajon Balassagyarmaton hogyan élték meg ezt a hőskort, ezért megszólaltattuk az események főszereplőit.

Azon a péntek kora esti rendezvényen nem töltötte meg hatalmas embersereg a városháza nagytermét. Lehettünk összesen vagy huszonöten, ám annál hangulatosabbra sikerült a beszélgetés. Terefere arról, hogyan is indult el Balassagyarmaton az önkormányzatiság, hogyan tanult bele a politikusi „szakmába” a közélettel akkor ismerkedő képviselői gárda, s milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük az első napokban és hetekben. A következőkben tőlük, illetve az eseményen meg nem szólaló, vagy távol maradó személyiségek visszaemlékezéseiből szemezgettünk.
Kovács Gábor gimnáziumi tanár a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben foglalhatta el helyét 1990-ben, a parlamentben. Személy szerint örül annak, hogy az általuk megalkotott önkormányzati törvény azóta nem sokat változott.
„’56 szellemiségét a gyakorlatban valósítottuk meg akkor, amikor megszavaztuk a Varsói Szerződésből és a KGST-ből. Rendkívül boldogok voltunk, hogy ott lehettünk az első törvények megalkotásánál, egyben tökéletesen éreztük azt a felelősséget, hogy a jövő sorsa a kezünkben van, hogy most meghatározhatunk egy utat, amelyen majd a lépdeljen a nemzet. Ugyanakkor máig nem születtek olyan döntések, amelyek több lehetőséget adtak volna az önkormányzatoknak, amelyek bővítenék a hatáskörüket. Teljes bizonyossággal állítom: itt, a helyi szinteken kell, hogy eldőljenek a fontosabb dolgok, hiszen az emberek életét, mindennapjait érintő fejlemények itt születnek, gondolok itt például az oktatásra, vagy az egészségügyre. E tekintetben tehát akad még fejlődnivaló.”
Juhász Péter, aki 1994 és 2002 között volt Balassagyarmat polgármestere, ezt megelőzően négy esztendeig parlamenti képviselőként tevékenykedett – szintén kereszténydemokrata „vonalon”.
„Fiatal fejjel, harminchat évesen, életemben először képviselőként léphettem át az Országgyűlés küszöbét. Az első időkben én csak figyeltem a vitákat, nem tartoztam a vezérszónokok közé, szemlélődtem és tanultam. Gyönyörű idők voltak, csak pozitívumok jutnak az eszembe. Megragadott a kezdés szellemisége, az újat csinálás öröme és felelőssége. Akkoriban elfogadtuk, hogy alanyi jogon járnak a pályázatok, tehát aki beadta nyert is, pénzhez jutott. Ma már nincs így, és bizony ez a mai önkormányzatok hátrányai közt felsorolható.”
Dr. Németh György, Balassagyarmat első szabadon választott polgármestere szintén kedvesen emlékszik vissza az első napokra.

„1989 első napjaiban kapcsolódtam be a gyarmati politikai életbe. Aztán rám bízták, állítsam össze az akkori SZDSZ-es parlamenti jelöltnek, Hlacsok Jánosnak az egészségügyi programját, amit szívesen elvállaltam. Polgármesteri ambícióim még 1990 nyarán sem nagyon voltak, a Fidesz és az SZDSZ megállapodása szerint Pénzes Gézát jelölték a városvezetői posztra. Rengeteget dolgoztunk, kampányoltunk. Aztán az alakuló testületi ülés előtt három nappal Géza visszalépett, új embert kellett találni. Máig emlékszem arra a beszélgetésre, amikor az Ipoly Szálló éttermének egyik asztalánál Csach Gábor és Tyekvicska Árpád hosszasan kapacitált, legyek én az új jelöltjük. Gondolkodási időt kértem, vívódtam egy kicsit, aztán belevágtam. A képviselő-testület pedig engem választott, ugyanis akkor még nem közvetlen volt a polgármester-választás. Hogy miként teltek az első hetek? Villámgyors forgásban, hatalmas munkával. A feleségemmel jóformán csak levelezésben érintkeztünk. Ráadásul ténykedésünk harmadik napján jött a taxisblokád, ami nem várt feladat elé állított mindannyiunkat. Megfelelő mennyiségű élelmiszer biztosítása, a mentőknek benzin beszerzése, ezekkel kellett foglalkoznunk. Az a pár nap krízis igazán összerázta a városvezető SZDSZ-Fidesz koalíciót. Annak ellenére szépek az emlékek, hogy sokszor éjszakákba nyúlóan tanácskoztunk, hogy rengeteg energiánkat felemésztette az önkormányzatisággal való ismerkedés. Ma már, visszatekintve erre a korszakra elmondhatom, óriási erőfeszítésekbe tellett, míg az akkori értéken számított 242 millió forintos hiányt lefaragtuk cirka negyvenmillióra, amiből harmincötmillió már a strand fejlesztésére fordítandó összeg volt. Kiépítettük a gázközmű-hálózatot, a víz-szennyvízhálózatot, átalakítottuk az állami vállalatokat és komoly beruházást hajtottunk végre a kórházon. Dolgoznunk is kellett serényen, mert a polgárok, a gyarmatiak felől fokozott érdeklődés mutatkozott irányunkban, várták tőlünk a fejlődés előrelendítését, az eredményeket, amiket el is értünk a ciklusunk végére.”
Jónás György, a gazdasági bizottság első elnöke megerősíti az egykori polgármester szavait.
„Úgy indult voltaképpen az egész testületi munka, hogy semmit sem tudtunk. Aztán szembesültünk a tanácsi rendszer hagyatékával és hozzáláttunk a gyors foldozgatáshoz. Hozzánk szegezték a kérdést, mennyi tiszteletdíjba részesüljünk. Erre egyöntetűen feleltük: addig, amíg nem tudjuk teljesen felmérni, mit is kell tennünk a költségvetési egyensúly kialakítása érdekében, addig egyetlen fillért sem fogadunk el. Hat pártból tevődtünk össze, mégis egyszerűen, problémamentesen, szigorúan a szakmai elveket szem előtt tartva politizáltunk. Hőskorba éltünk és munkálkodtunk, amire ma nosztalgiával tekintek vissza."
Pénzes Géza csak néhány hónapig ténykedett képviselőként, ma már visszavonult az aktív közélettől, de azért kritikusan figyeli az utódokat.
„Sajnálom, hogy mindaz a szép és jó, amit mi akkor, a rendszerváltáskor megteremtettünk, amiért küzdöttünk, ma a politika martalékává vált. Mert a demokráciát ma felfalja a politika, a politikát pedig felfalja a tőke. És ez rossz irány. Annak idején, 89/90-ben hányan és hányan fordultunk érdeklődve a közélet felé, mennyien akartunk aktív részesei lenni a változásoknak. Nézzük meg ellenben, mi van manapság: a népszavazásokra az emberek el sem mennek, a választópolgárok fele sem jelenik meg az urnáknál, fontos kérdésekben közömbös marad a nép. Ha pedig így haladunk tovább, az a demokrácia haldoklását jelenti.”
Herczeg Hajnalka, közgazdász szakemberként a legfiatalabb testületi tag szerepét kapta az első önkormányzatban.
„Frissen végzett egyetemistaként élesben tanultam meg, mi is az a politika. Fiatalos hévvel, ifjonti lendülettel vettem részt a munkában, és véresen komolyan vettem, amit csináltam. Az első ciklus képviselői érzelmi alapon végeztük a munkánkat, olyan példaképeket állítva elénk, mint dr. Magyar Pál, aki 1956-ban teljesen természetesnek vette, hogy a szabadság megteremtése felelősséggel jár, amit vállalt is. Az ő tisztessége, szakmaisága, szolgálata vezetett engem a képviselőségem során. Az emberek képviseletét első helyre tettem a tevékenységemben, ezt igyekeztem mindig magamba sulykolni, ha nehéz döntés várt rám és meggyőződésem, felelősségünk úgy dolgozni, hogy érezzék is az emberek, értük cselekszünk.”
Csach Gábor ugyan nem került be az első testületbe, ám jelentős szerepet vállalt a háttérben, mégha oly fiatal, alig húszéves is volt.
„Reménykedtünk, hogy a szabadság meg fogja hozni az önrendelkezést. Illúziókba ringattunk magunkat, a lelkesültségünk vitt át a kudarcokon. Rá kellett azonban jönni, hogy negyven év szenvedéseit egyáltalán nem könnyű eltörölni. Sajnos, ez az önrendelkezés ma már egyre több csorbát szenved, az állam nagyon sok felelősséget igyekszik áthárítani az önkormányzatokra, amelyek aztán emiatt nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerülnek. De most inkább a kellemesre emlékezzünk: az én számomra ebben a kezdeti időszakban a legnagyobb élményt jelentette, hogy bekerültem az utcanév-felülbíráló bizottságba. Hírneves, lokálpatrióta személyiségek neveit sikerült a táblákra felírathatnunk, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a város fejlődésében, mégis, sokáig hallani sem lehetett róluk. Nekem ez nagy iskola volt.”
Medvácz Lajos a rendszerváltás kezdeteitől ott állt a „porondon”, vagyis az események irányítói, „agytrösztjei” közé tartozott.
„A művelődési ház, ami akkor még a Pénzügyi Palotában, a mai rendőrség helyén működött vezérszerepet vitt. Már 1987/88-ban megindult egyfajta erjedés, aztán csak fokozódott a hangulat. Itt, nálunk találkoztak azok a sejtek, csoportok, akik később meghatározó szerepet játszottak. 1987. április 27-én, pedig megjelent az Ipoly első száma, Gyócsy Géza, Matúz Gábor, Rigó Zoltán, dr. Bilecz Endre és jómagam szerkesztettük, teljesen amatőr alapon, mégis nagy hatást váltottunk ki vele. Írt bele Pénzes Géza, Nagy Ervinné és Varga Mária is. Aztán egy idő után rájöttünk, ahhoz, hogy profibb lapot teremtsünk, profikra kell bízni a szerkesztést. Személyesen vittük a falragaszokat, rendezvényeket szerveztünk, a kampány során személyesen kerestük fel az embereket, agitáltunk, szervezkedtünk. Szinte eufórikus állapot vett körül bennünket, annyira belelkesültünk, hogy mi teremthetjük itt meg, helyben a demokráciát. Ott voltam a helyi SZDSZ csoport születésénél, aztán a Fidesz keresett meg, s az ő képviselőjükként kerültem be a testületbe. Hasznos és tanulságos volt számomra ez az időszak, hasznos, mert rengeteg új ismerettel gyarapodtam, felvérteződtem a politikában, s egyben tanulságos is, hogy mi mindent tesz az akarat, ha jószándékú és erős.”


Békák és bolondok


Tényekre alapozva, de rendkívül szubjektív szellemben, és fanyar stílust alkalmazva írta meg T. Pataki László újságíró a balassagyarmati rendszerváltás (az ő szóhasználatában „gengszterváltás”) történetét. A lapszerkesztő személyesen kísérte végig az eseményeket, ott volt rengeteg megbeszélésen, éjszakába nyúló tanácskozáson, vitán. Ismerte jól a hatalmukat átadó „elvtársakat”, s azt a nemzedéket is, aki átvette az irányítást. A könyvben igyekszik álnevek mögé bújtatni a szereplőket, de a leírásokból egyértelműen következtethetünk a gyarmatiak által közismert alakokra, mert Kulacs Muki, Madarassy Egon, Sörényes Zebulon, Ciklon Teréz, Bakfitty Zoltán és társaik ma is itt élnek közöttünk.
Ez is történelem, mégha különös, a laikus olvasó számára talán zavaros megközelítésben is.
Hegedűs Henrik
(Megjelent 2005. november 4-én.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése