2015. december 5., szombat

Tíz éve írtuk (47.) - Készül az MKB lemez



A balassagyarmati Mumpsz Kontra Bánat zenekart a próbatermükben látogattam meg, hogy a banda felől érdeklődjek. A tagok (Tornyos Márton - ének és basszusgitár, a csak az interjú kedvéért haza látogató Tornyos „Pimpi” Ákos – dob illetve vokál, továbbá Troll Ede Mátyás-gitár, vokál) mellett jelen volt a csapat menedzsere is Zolnyánszki „Zselé” Zsolt is, aki a következő lemezen már másodgitárosként is bemutatkozik.


- Mesélnétek a zenekar-alapítás körülményeiről?
A Mumpsz Kontra Bánatot 2001. tavaszán alapítottuk. A pontos dátumra már nem emlékszünk, mert mindig elhatároztuk, hogy visszaemlékszünk a napra, aztán ahogy telt az idő, már nem sikerült meghatározni azt a bizonyos startpontot. A lényeg, hogy ültünk a szobámban Pimpivel, aki akkor 11 (!) éves volt, és üres műanyag poharakba énekelgettünk. Később arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne egy zenekart alapítani. Felhívtuk Edét, hogy létrehoztunk egy zenekart, jöjjön át próbálni. Ő pedig átjött – mesélte Marci.
- A MKB bulikon mindig jó a hangulat, merrefelé koncerteztetek ezidáig és merre fogtok a jövőben?
Az első koncertek a „Vasutasban” voltak. Aztán jöttek a komolyabb bulik. Nagyon jól sikerült például az I. Balassagyarmati Rockfesztivál (ezúton is köszönjük Hegedűsné Jusztin Gizellának a segítséget). De játszottunk már a Nógrádi Várfeszten és a Váci Világi Vigadalomban. Azonban a legjobban sikerült bulinkat az idei sörfeszten adtuk a Bikini előtt. Legközelebb itt Gyarmaton, a művházban játszunk a Kinopuskinnal október 8-án, majd Veszprémben október 14-én.
- Alakul az első lemezetek. Milyen stádiumban vannak a munkák?
Valóban elkezdtük a Cók-Mók névre keresztelt albumunk felvételét. Jelenleg hét-nyolc nóta kész a mintegy tizenkét dalból. Ez nem demó lesz! Amúgy sem szeretjük ezt a szót. Tehát komplett albummal fogunk debütálni. Valószínűleg csak CD-n adjuk ki, vagyis kazetta formában nem. Amint készek a számok, a nyomdai munkálatok után egyből meg lehet vásárolni. Önköltségi áron tervezzük, valószínűleg ezer forint alatt kaphatóak majd koncerteken és megrendelhetik a weboldalon is (www.mumpszkontrabanat.fw.hu). A megjelenéssel együtt MKB pólót is szeretnénk készíttetni, ami még mintegy két hónap.
- Ha már a weboldalnál tartunk: mit talál a hozzátok látogató?
Szinte mindent, ami velünk kapcsolatos. Képek, videók, koncertinfók, tagok bemutatkozása, ilyesmi. Valamint a fórumban van egy „Marcie az online táltos” topic, ahol online gyógyítást vállalok és problémamegoldásokban is segítséget nyújtok. A weboldalunkat egyébként Kovács Viktor szerkeszti.
- Szabadidőtökben milyen zenéket hallgattok?
Sokfajtát, mint például a Kinopuskin, Ős-Bikini, Csá Misi, Bizottság, Dolly Roll, Clash, Európa Kiadó, Cseh Tamás, valamint új kedvencünk a HORE!
- Mi a véleményetek a gyarmati éjszakai életről?
Hogy miről? Ja! Ha minden jól összejön, akkor havonta egyszer lesz a művházban amatőr zenekaroknak fellépési lehetősége egy kisebb fesztiválsorozat keretén belül. Szeretnénk bemutatni nagyrészt helyi érdekeltségű bandákat.
Ezek nem kifejezetten az MKB klubestjei lesznek. De természetesen ők is játszanak majd. Rögtön az első bulin, október 8-án – újságolta Zselé, aki a zenekar menedzselése mellett, művelődésszervező.
- Mit üzentek végül az olvasóknak?
Egyetek sok húst és gyertek a koncertekre!
Torjay Attila
2005. szeptember 23.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése