2015. december 4., péntek

Tíz éve írtuk (32.) - Rétság és a 2-es út



A 2-es számú főút áthalad Rétság belvárosán, s gyakran a megerősödött forgalom igencsak bosszantja a város lakóit. Kamionok dübörögnek Parassapuszta felé és vissza, sokszor nagy sebességgel. Mindenki emlékszik arra a tragikus négy évvel ezelőtti napra, amikor a buszra várakozó, illetve a jármű felszálló tömegbe hajtott egy ilyen monstrum, halálos áldozatokat a helyszínen hagyva. Tervek születtek, elképzelések fogalmazódtak meg régen és most is, hogyan lehetne csillapíthatni ezt a forgalmat, visszafogni az áthajtó kocsik sebességét, esetleg egy elkerülő szakasszal tehermentesíteni a várost. Legutóbb a képviselő-testület ülésén is felmerült ez a téma.

Mezőfi Zoltán polgármester nap mint nap tapasztalja, mekkora a forgalom errefelé, hiszen maga a polgármesteri hivatal épülete is megremeg egy-egy hatalmas kamion áthaladásakor. Úgy véli, több megoldás is születhet hamarosan ez ügyben.

„Valóban elviselhetetlenné vált már a kamionforgalom. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot az érintettekkel, szerencsére találkoztam a magyar állam képviselőivel a 2-es főút áldatlan helyzetének megoldása érdekében. Többszöri egyeztető tárgyalások folytak. A megállapodás lényege nem azonos a 2-es út Rétságot elkerülő szakaszának terveivel. A kettő egymástól független, és nem üti ki egymást. Ez utóbbi szerint a lehetséges nyomvonal Rétság és Bánk között fog elhaladni. A mi elképzelésünkben négy forgalomlassító sziget elhelyezésére kerül sor. Eredeti kérésünk a körforgalom volt, de ezt nem sikerült érvényesíteni, hivatkozva a domborzati viszonyokra. A szigetek elhelyezése: egy a rendőrség magasságában, egy a Templomkert és a panelház környékén, egy az egészségház, az általános iskola alsó tagozatánál, egy pedig a MOL kútnál. A harmadiknak örülök a legjobban, az általános iskola veszélyeztetettsége miatt. Nem utolsósorban a négy évvel ezelőtti katasztrófára tekintettel is.”
A polgármester hozzátette, a közútkezelő tájékoztatása alapján, a 2-es úton az aszfaltozási munkálatok tavasszal kezdődnek, Ipolyságtól a Naszályig, mintegy 40 kilométeres szakaszon. Ez valószínűleg türelmetlenséget válthat ki a naponta utazóknál, de meg fogják érteni. Több munkacsoportban, több helyen egyszerre indulnak a munkálatok. 
„Mindezekről a felújításokról, illetve a forgalomlassító szigetek elhelyezéséről időben tájékoztattuk a lakosságot. Előtte sokszor tárgyaltunk, hová is kerüljenek ezek pontosan, mert a tervezők nem rétságiak, így nem is képesek áttekinteni az itteni problémákat. Kértük az emberek türelmét a cél érdekében jövő tavasztól őszig, az ő biztonságunk érdekében. Ebben a felújítási programba belekerül még az összes 2-es főútba csatlakozó öböl felújítása is. Így például a polgármesteri hivatal oldalában, a József Attila utca és főút csatlakozásánál. Itt jelenleg balesetveszélyes, lepusztult a torkolat. A buszmegállót is egy végleges, teherbíró, csinos burkolattal látjuk el" – fejezte be mondandóját Mezőfi Zoltán.
H.H.
2005. november 25.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése