2015. december 7., hétfő

Tíz éve írtuk (66.) - Orbán és a megyeháza



A tervezettnél egy héttel később, azaz december 6-án, kedden látogat Balassagyarmatra Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke. A politikus kampány-toborzó nagygyűlését a régi vármegyeháza épületében tartja, s a rendezvény kapcsán több kérdés is felmerült, amelyről az érintettek véleményét kérdeztük.
Az egyik ilyen kérdést több városbéli polgár tette fel, mondván a régi vármegyeháza épületében oktatás zajlik, vagyis a Mikszáth Kálmán KÉVIG Középiskola néhány osztálya kapott helyet itt, illetve a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kihelyezett akkreditációs képzésének is otthont ad a tágas épület. Tehát, sokak szerint így oktatási intézménynek minősül, ahol viszont – tudni vélték egyesek – a törvény szerint tilos bármiféle politikai rendezvényt tartani.

A rendezvény szervezői közül Balla Mihály országgyűlési képviselő érdeklődésünkre elmondta, nem minősül oktatási intézménynek az épület, tehát semmi akadálya egy ilyen esemény lebonyolításának. Megerősítésképpen felkerestük Selmeczi Zoltánt, a balassagyarmati polgármesteri hivatal humánszolgáltatási osztályvezetőjét, aki hozzátette, valóban, mivel többfunkciós épületről van szó, nem nevezhető önálló oktatási intézménynek. Azt is megtudhattuk tőle, hogy iskolákban egyébként csak tanítási időben tilos a politikai rendezvény, tehát például a Dózsa iskola tornatermében este már lehet szervezni effajta összejövetelt.
A másik kérdés, ami a mindennapok emberében felmerült, hogy egy magas rangú közéleti személy látogatásakor fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe, és az információk szerint a helyszíni biztosításért, előkészületekért megbízott helybéli cég már délután kettő órától senkit sem enged be az épületbe. Mi lesz tehát a benn dolgozókkal, az irodahelyiségek bérlőivel, illetve a Gyarmati Televízió munkatársaival, esetleg a még délután is órákat látogató főiskolai hallgatókkal?
Balla Mihály erre is kerek válasszal szolgált. A biztonsági intézkedések ne érintik az egész épületet, csupán a díszterem környékét, amit amúgy is el lehet zárni az iskolarésztől, illetve a földszinti folyosóktól. Tehát nem lesznek akadályozva a bérlők, sem a tévések, sem a főiskolások.
Kiderült továbbá, hogy rendes bérleti szerződés fejében kapta meg a nagygyűlés idejére a dísztermet a Fidesz, tehát fizetett érte a hasznosítással megbízott Mikszáth Kálmán KÉVIG Középiskolának.
(hegedűs)
2005. december 2.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése