Madách Imre Kollégium, 2005. október 10-13. Hagyományokhoz hűen
Madách-hét. Pezseg az élet, mert össze kell hozni egy pazar programot. Vezetők
és diákönkormányzat dolgozik keményen bizony, hogy minden a helyén legyen. Bár,
ahogy valamelyik „nagy könyvben” meg van írva, mindig összejön egy-két gikszer.
Mintha egy Eb-t szerveztek volna,
a város középiskolái meghívóval kezükben érkeztek libasorban a Madách-kupára.
Persze, nincs is kupa hiányzók nélkül, a Szent-Györgyi és a Szalézi Kollégium
bemondta a csütörtököt, pedig még csak hétfő volt. A két csoportra osztott
labdazsonglőrök háromkor jól neki kezdtek „megverni” egymást, de csak
gólarányban. A döntő viadalon a Madáchosok és Szondisok vívtak heroikus
küzdelmet. Tudni kell azt, hogy a bíró sporttárs elég izgalmasan vezette a
mérkőzést, mert mindenki által észrevehetően a vendégcsapat javára fújta
sípját. Ennek ellenére kiélezett volt a harc a félidőig, az állás 2:1 volt a
Szondinak, de ez nem tetszett a Madáchosoknak. Folyt tovább az „igazságos”
meccs. A hazai csapat becserélte az ifjonc BSE-s Zolikát, remélve, hogy
győzelemhez segíti társait. De nem így lett. A csapat másik ászával együtt
kihagytak pár ziccert, így az eredmény 3:2 lett. Az első három helyezett
leesett vércukorszintjét joghurtos málnatortával és kólával emelték meg.
Kedd következik a naptárban.
Csesztve, Madách kúria, megemlékezés. A diákönkormányzat elnöke tudta jól,
beszéde nem lehet hosszú, mert látta, vannak olyanok, akik már a „különjáratos”
buszról leszállva unták a kirándulást. Megtekintették a kúriát, aminek –
elvileg - tüzetes szemrevételezéséhez „kábé” fél óra szükséges, néhányan már
két perc elteltével kint voltak az emlékházból. Ezután elsétáltak ahhoz a
kistemplomhoz, ahol Madách Imre és Fráter Erzsébet kimondták a boldogító igent.
Majd sebtében indultak vissza a buszhoz.
Este hét óra, kezdődött a
gólyaavató. Meglepő volt és mulatságos. Új feladatok, új hangszerelés. Zeneszó
végig, a kicsiken röhög mindenki, milyen ügyesek vagy éppen esetlenek. Az öt
koedukált csapat minden erejét beleadta, hogy első legyen. A kétes eredetű
szenteltvizet felavatásként a rangidős kollégista öntötte a nyakukba. Miután
ezt a próbát is kiállták, számtalan édesség lett a jutalmuk – a fogorvosi
kezelés díját majd állja valaki.
A szerdai napon megtörtént a
végső felvonása az avatásnak. Egy ünnepi vacsora keretében a vezetés ismételten
rövid beszéde – ugye a jó beszédnek három tulajdonsága van: ne legyen hosszú,
ne tartson sokáig és gyorsan legyen vége – után egy ízletes, ám igen soványka
vacsora következett. Az a pláne az egészben, hogy még sütemény is volt utána,
azonban az élelmezési vezető matekból biztos nem volt „dicséretes” ötös.
Ugyanis rendelt 60 darabot, csak azzal nem számolt, hogy a gyerekek száma 63,
nem beszélve a tízfős a tanári karról. Ebben nem is az a baj, hogy a felnőttek
nem kaptak sütit, hanem az elsős kisdiák sem, miközben látja, ahogy a másik
eszi a direkt nekik szánt nyalánkságot. Egyszóval levizsgázott rendesen.
Csütörtök este héttől egy
fergeteges záróbuliban lehetett kipihenni a hét fáradalmait, vagy éppen még
jobban lefárasztani egymást. Nem volt azonban teljesen felhőtlen a szórakozás.
Az egyik másodikos csaj a földszinti vécébe ürítette a gyomrában levő
felesleget. Arról, hogy rosszullét vagy alkoholtöbblet okozta a balesetet nem
győződött meg az ügyeletes tanár. A dolog vége az lett, hogy a buli befejezése
előtt negyed órával felkapcsolták a villanyokat, és mindenkit szépen elküldtek
aludni.
A hibák és ballépések ellenére
egy élvezetes és mozgalmas hetet zártunk. A jövendőről pedig csak annyit: lesz
még ennek folytatása az elkövetkezendő években is. Na nem így, hanem egy kicsit
talán jobb megoldásokkal…
Kun Gellért
(Megjelent 2005. október 21-én.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése