2015. december 4., péntek

Tíz éve írtuk (5.) - Bakiparádés Madách-hét



Madách Imre Kollégium, 2005. október 10-13. Hagyományokhoz hűen Madách-hét. Pezseg az élet, mert össze kell hozni egy pazar programot. Vezetők és diákönkormányzat dolgozik keményen bizony, hogy minden a helyén legyen. Bár, ahogy valamelyik „nagy könyvben” meg van írva, mindig összejön egy-két gikszer.
Mintha egy Eb-t szerveztek volna, a város középiskolái meghívóval kezükben érkeztek libasorban a Madách-kupára. Persze, nincs is kupa hiányzók nélkül, a Szent-Györgyi és a Szalézi Kollégium bemondta a csütörtököt, pedig még csak hétfő volt. A két csoportra osztott labdazsonglőrök háromkor jól neki kezdtek „megverni” egymást, de csak gólarányban. A döntő viadalon a Madáchosok és Szondisok vívtak heroikus küzdelmet. Tudni kell azt, hogy a bíró sporttárs elég izgalmasan vezette a mérkőzést, mert mindenki által észrevehetően a vendégcsapat javára fújta sípját. Ennek ellenére kiélezett volt a harc a félidőig, az állás 2:1 volt a Szondinak, de ez nem tetszett a Madáchosoknak. Folyt tovább az „igazságos” meccs. A hazai csapat becserélte az ifjonc BSE-s Zolikát, remélve, hogy győzelemhez segíti társait. De nem így lett. A csapat másik ászával együtt kihagytak pár ziccert, így az eredmény 3:2 lett. Az első három helyezett leesett vércukorszintjét joghurtos málnatortával és kólával emelték meg.

Kedd következik a naptárban. Csesztve, Madách kúria, megemlékezés. A diákönkormányzat elnöke tudta jól, beszéde nem lehet hosszú, mert látta, vannak olyanok, akik már a „különjáratos” buszról leszállva unták a kirándulást. Megtekintették a kúriát, aminek – elvileg - tüzetes szemrevételezéséhez „kábé” fél óra szükséges, néhányan már két perc elteltével kint voltak az emlékházból. Ezután elsétáltak ahhoz a kistemplomhoz, ahol Madách Imre és Fráter Erzsébet kimondták a boldogító igent. Majd sebtében indultak vissza a buszhoz.
Este hét óra, kezdődött a gólyaavató. Meglepő volt és mulatságos. Új feladatok, új hangszerelés. Zeneszó végig, a kicsiken röhög mindenki, milyen ügyesek vagy éppen esetlenek. Az öt koedukált csapat minden erejét beleadta, hogy első legyen. A kétes eredetű szenteltvizet felavatásként a rangidős kollégista öntötte a nyakukba. Miután ezt a próbát is kiállták, számtalan édesség lett a jutalmuk – a fogorvosi kezelés díját majd állja valaki.

A szerdai napon megtörtént a végső felvonása az avatásnak. Egy ünnepi vacsora keretében a vezetés ismételten rövid beszéde – ugye a jó beszédnek három tulajdonsága van: ne legyen hosszú, ne tartson sokáig és gyorsan legyen vége – után egy ízletes, ám igen soványka vacsora következett. Az a pláne az egészben, hogy még sütemény is volt utána, azonban az élelmezési vezető matekból biztos nem volt „dicséretes” ötös. Ugyanis rendelt 60 darabot, csak azzal nem számolt, hogy a gyerekek száma 63, nem beszélve a tízfős a tanári karról. Ebben nem is az a baj, hogy a felnőttek nem kaptak sütit, hanem az elsős kisdiák sem, miközben látja, ahogy a másik eszi a direkt nekik szánt nyalánkságot. Egyszóval levizsgázott rendesen.
Csütörtök este héttől egy fergeteges záróbuliban lehetett kipihenni a hét fáradalmait, vagy éppen még jobban lefárasztani egymást. Nem volt azonban teljesen felhőtlen a szórakozás. Az egyik másodikos csaj a földszinti vécébe ürítette a gyomrában levő felesleget. Arról, hogy rosszullét vagy alkoholtöbblet okozta a balesetet nem győződött meg az ügyeletes tanár. A dolog vége az lett, hogy a buli befejezése előtt negyed órával felkapcsolták a villanyokat, és mindenkit szépen elküldtek aludni.
A hibák és ballépések ellenére egy élvezetes és mozgalmas hetet zártunk. A jövendőről pedig csak annyit: lesz még ennek folytatása az elkövetkezendő években is. Na nem így, hanem egy kicsit talán jobb megoldásokkal…
Kun Gellért
(Megjelent 2005. október 21-én.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése