Kard és kalászok. Ezek szimbolizálják címerében
Szentét, e Közép-Nógrád dombjai között megbúvó, 372 lakosú kisközséget. A kard
a hajdan volt harciasságra utal. A hatvanas évek közepén tanítónőnek idekerült
nagynénémnél gyerekként sokszor megfordultam a faluban, és bőrömön tapasztaltam
a vitéz szenteiek kései utódainak harciasságát. Bizony, gyakran bőgve
panaszoltam nénémnek megveretésemet.
Szente történelme igen viszontagságos. Temploma a
XIII. század elején épül, de a települést már 1255-ben „elpusztult hely”-ként
említik a korabeli fóliánsok. 1391-ben, IV. Béla király oklevelében tűnik fel
megint. A későbbi évszázadok során újra és újra gazdát cserél, a szécsényi
török szandzsák községei között is megtaláljuk 1562-63-ban. Az 1600-as évek
közepén egy ideig lakatlan, de száz évvel később már adómentességet élvez, mint
nemes község. Nemsokára elveszíti ezt a kiváltságát, és újra számtalan, egymást
követő földesúr hűbérbirtokaként küzd a megmaradásért.
Akárcsak régen, ma is a megélhetésért kell küzdenie.
Ezt a küzdelmet, a munkát, a bizakodást jelképezik a címer kalászai. Mint
mondtam, kötődésem van Szentéhez, tanítottam is, laktam is ott, részese voltam
a szenteiek mindennapi életének. Láttam, tudom, hogy hajdani harcos kedvük a
gyakran kilátástalannak tűnő sziszifuszi erőfeszítésben merült ki. Az 1970-es,
80-as évek tragikus esztendők Szente életében. Megszűnik óvodája, iskolája,
„bekörzetesíti” a centralizáló hatalom Kétbodonyba; megszűnik a Községi Tanács,
kínlódik a téesz. Öregszik, sőt, haldoklik a falu. A fiatalokat „elszipkázza” a
gyár, az ingyen építési telkek osztogatása, a hihetetlenül kedvezményes
házépítési kölcsönök csábítják őket Romhányban. Szinte természetes, hogy
mennek, nincs, ami visszatartaná őket szülőfalujukban. Egyedül a templomba,
mint intézménybe kapaszkodhatnak az emberek, de abba se sokáig, mert az önálló
plébánia is megszűnik a 80-as évek közepe táján. Mégis ebben az időben, az
utolsó, helyben lakó plébános, Nagy Sándor idejében kovácsolódik össze az
ifjúság, legalábbis az a része, akiknek szülei nem engedtek a nagyközség
csábításának, ragaszkodtak falujukhoz. Ebben ez időben alakul népdalkör,
rendeznek „palóc lakodalmas” felvonulást, egyáltalán, mozdul valamennyit az
állóvíz. Legtöbbjük ma már saját maga építette házában lakik, az ő gyermekeik
népesítik be az óvodát. A falu mai vezetői is közülük kerültek ki. Az 1980-ban
még 501 lelket számláló falu lélekszáma 1990-re 430-ra csökken. Csak 1995 után
áll meg a fogyás, azóta 350-400 között stagnál a falu állandó lakóinak száma.
Illés Kálmánt, Szente polgármesterét kérdezem e
változás okairól.
- Kedvező irányba váltottak a dolgok. 1990 után –
mondja – megindulhattak a beruházások. Van vezetékes vizünk. 1993-ban
felújítottuk a községházát, ebbe az épületbe került a Községi Klubkönyvtár, a
művelődési ház, és a korábbihoz képest sokkal korszerűbb körzeti orvosi rendelő
is. Igazán nagy építkezés 96-97-ben történt, a vezetékes gázhálózat
kivitelezése. Ma a lakóházak nyocvan százalékában gázzal fűtenek. Amire nagyon
büszkék vagyunk, az az 1999. augusztus 1-én átadott Bóbita Óvoda. A gyerekeknek
nem kell télen-nyáron ingázniuk Szente és Kétbodony között. Ez az intézmény
teljes egészében önkormányzati forrásból épült meg. 2001-ben korszerűsítettük
az elavult közvilágítást, folynak a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének
előkészületei.
A falu mindennapjairól faggatózom.
- Évente megrendezzük a falunapot, gyereknapot,
karácsonyt. Bár papunk nincs, de azért az ifjúság saját maga szervezi meg a
hagyományos karácsonyi betlehemezést. Próbáljuk őrizni a hagyományainkat.
Enyhe nosztalgiával gondolok vissza szentei kis
házunk konyhájának kövén elheverő birkabőr bundás pásztorokra.
- Honnan van erre pénzetek? – kérdezem – Hiszen ezek
elég költséges „szórakozások”.
- Működik a Szentéért Egyesület, teljes nevén
Szentéért Környezetőrző, Vendégváró és Művelődési Egyesület. Körülbelül húsz fő
a tagsága. Az ő felajánlásaikból, tagdíjaikból, munkájukkal, szervezésükkel,
általában segítségükkel sikerül megrendezni ünnepnapjainkat.
Végigautózom a falu utcáin. Olyan most is, mint
amilyenre emlékszem: békés, családias. A szerpentinről visszanézve megértem:
Szente legnagyobb értéke nyugalmán, rendezettségén, a táj szépségén túl az
emberek szülőfalujuk iránti szeretete, tenni akarása.
Sztranyovszky Béla
(Megjelent 2005. október 21-én.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése