Különös házőrzője van a szécsényi Forgách kastélynak. Szép
szőrű szürke cica szendereg a bejárati ajtó előtti lábtörlőn. Amikor közelebb
lépek, a macska felemeli a fejét, riadtan rámtekint, s már ugrana is el. Nagy
ívben kerülöm ki, nem zavarom a nyugalmát.
Lenyomom a kilincset, csikordul az ajtó. Beleszippantok a
levegőbe, tömény festékszag terjeng szerteszét. Igen, nemrégiben újították fel
az épületet. Fellépdelek a lépcsőn, az emeleti folyosón kong lépteim alatt a
kövezet. Sehol senki. A konyha ajtajában egy partvis és egy felmosóvödör, benn,
a helyiségben egy teremtett lélek sem. Reggel van, mégis, kísérteties a
hangulat.
A folyosóról nyíló ajtók zárjában kulcs, rajta feliratok, mi
rejtőzik bent. Egyik a lifté, a másik egy kiállítóteremé. Visszafordulok.
Kilépek az udvarra. Majcher Tamást várom, a Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatóját,
úgy tűnik, késik. Körülnézek addig. A kastélykertre sűrű köd ül, alig látni el
a tóig. A szép, napos időben szinte idilli csend ölel körül, csupán távol
munkálkodnak emberek. Egy férfi jelenik meg talicskával, de ő is tovább sétál.
Pontban kilenckor megszólal a ferences templom haragja.
Bim-bam, bim-bam. Kiszámolom. Tíz percig kondul egyfolytában.
Megérkezik az igazgató, elnézést kér, de rengeteg a dolga. A
mobiltelefont szinte állandóan a fülén tartja. „Menjünk körbe kinn, olyan
gyönyörű idő van” – ajánlom, s már sétálunk is. Egy kúthoz térünk. Belenézek,
de nem látom a fenekét. „Egykoron itt volt egy középkori kút, a pontos
mélységét nem is tudni” – ecseteli a szakember beavatottságával a „civilben”
régész Majcher Tamás -, „egy biztos, hogy száz évvel ezelőtt ásattak itt már,
találtak is cseréptöredékeket, kerámiákat a mélyben, aztán betemették. Most
újra próbálkozunk, de egy szintnél mélyebbre nem mehetünk, mert nagy az
omlásveszély.” Az igazgató a távolba mutat, ott, a ferences kolostor környékén
akad még egy kút, abból még ma is víz fakad, feltehetően egy közkút lehetett a
középkori város lakói számára.
Elindulunk a keleti körbástya felé. „Érdekeset fogunk látni”
– kelti fel kíváncsiságomat a direktor. Körülöttünk földmunkák nyomai. A sáros
úton keréknyomokban lépkedünk, zajlik még a szécsényi belváros rekonstrukciója.
Megérkezünk. Kis régészcsoport nagy munkában. „Itt állt a
korabeli városkapu. Onnan jöttünk rá, hogy a szomszédos épület falát vakarták a
munkások, akkor tűnt fel a két beülő nyoma, ahol a strázsák szolgáltak.
Elkezdtük az ásatást, s szinte teljesen felbukkant a régi városkapu. A
farkasvermei itt látszanak” – mutat két, jól elkülöníthető mélyedésre Majcher
Tamás.
Nem zavarjuk a feltárást tovább. Azért még megkérdezem,
van-e festmény erről a kapuról? „Hasonlóképpen, mint Balassagyarmatról, készült
az 1600-as években hadmérnöki rajz, metszet. De azon alig kivehető a városkapu
képe. Mindenesetre megpróbáljuk közel az eredeti állapotában visszaállítani a
városkaput, hadd legyen egy újabb turistalátványossággal gazdagabb a város” –
érkezik a felelet.
Visszamegyünk a kastélyhoz. Útközben az igazgató észrevesz
valamit, megjelent a közelben egy markoló. Rögvest telefonál a kolléganőnek,
menjenek ki erre a másik helyszínre is, mielőtt elkezdenék feltúrni a földet,
hátha ott is találnak valamit a múltból.
Séta közben újfent érdeklődöm: hogyan áll a kastély
felújítása, mikor költözhetnek vissza? „Tavasszal mindenképpen. Addig nem
érdemes, a tél nem tesz jót a műtárgyaknak. Meg az épületnek a festés után időt
kell hagyni szellőzni, szárítani. Nézze az ablakokat, pára ül rajtuk. Sok még
benn a víz” – jön a válasz. A tervek szerint az emelet teljes mértékben
kiállításoknak ad majd otthont. Ha minden igaz, lesz Rákóczi-emlékkiállítás, a
mostani ásatások eredményéből is szeretnének bemutatót. A földszinten pedig
irodák, raktárak kapnak helyet. „Hadd ne felejtsek ki egy fontosat.
Akadálymentesítettük az egész épületet, a mozgáskorlátozottak bárhova
gondtalanul bemehetnek, van lift, és a pincében lévő kőtárhoz is építettünk egy
felvonót” – szól végül.
Vendégei érkeztek, búcsúzunk. Még egy pillantást vetek a
most még keszekuszának tűnő belvárosra, és elgondolkodom: mennyi mindent
rejthet itt még a föld, lábam alatt nyugszik az egész középkori Szécsény, mint
affajta nógrádi Trója. Micsoda kincsek kerülhetnek elő az újabb és újabb
régésznemzedékek kitartó munkájának eredményeképpen! Mert a múltunkat, nekünk
kötelező megismernünk…
Hegedűs Henrik
(Megjelent 2005. november 4-én.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése