Immár negyed évszázada kerültem
Kétbodonyba, az akkor még működő iskolába. S bár az első években Romhányban,
majd Szentén laktam, úgy érzem, tanítóként bepillantást nyertem a kétbodonyi
emberek mindennapjaiba, életébe. Megismerhettem gondjaikat, bajaikat – mit ne
mondjak, volt, és most is van elég - , mentalitásukat, viszonyukat valláshoz,
politikához, élethez, halálhoz. Éppen ezért nagy kíváncsisággal vettem kézbe
Bagyinszki Ferenc-Bagyinszki Ferencné Kétbodony
története című könyvét, amit idén augusztusban jelentetett meg a helyi
önkormányzat.
Nem mondom azt, hogy fölcsaptam
az első lapnál, majd mindenről megfeledkezve, az egész éjszakát átolvasva,
elégedett sóhajjal becsuktam a 431. oldalt, hogy újra kezdjem – elölről.
Ezt a könyvet nem is szabad így
kézbe venni! Ízlelgetni kell, kóstolgatni, elmerengeni száz éves
sírfeliratokon, elsárgult fényképek reprodukcióin, rég feledésbe ment
dűlőneveken. Mert hogy mit termelhettek a Kenderesben vagy a Lóherésben, nem
kétséges. De mi a Klokocsina, a Hrabinka, a Jezsova-jáma? Miért haragos a
Halyagos, mit nem szabad látni Nelázsdon? Megcsodálni a templomba menő lányok
viseletét, a „vizitkébe” öltözött Hoksza Mária érdekes arcát, Matulányi
Erzsébet furcsa menyasszonyi pártáját.
A pedagógus szerzőpáros hatalmas
munkával öt éven át bújta az egyházi és világi levéltárakat, könyvtárakat,
képviselő-testület közgyűlési jegyzőkönyveket, Visitatio canonici-ket,
„schematismusokat” Kétbodony történeti múltját kutatva. Csokorba szedtek lassan
feledésbe merülő, vagy már elfeledett szavakat, mint a „mucmuring”
(krumplifőzelék), vagy „masaskogyik” (ránehezedik). Felgöngyölítették a falu
történelmét 1267-től a II. világháborút követő évekig. Mint gyöngyszemeket,
fűzték fel a vallásokat a történelem fonalára; az a néhány református, aki itt
élt, a bodonyi evangélikus templomba járt istentiszteletre az akkor még nem
kanonizált ökuméné szellemében; a zsidókra „…mint törekvő, példás családi
életet élő és a megszorultakon segítő emberekre” emlékeznek Bodonyban.
Természetes, hogy az ágostai hitvallású evangélikusok érdemlik a legnagyobb
figyelmet már csak számarányuk okán is.
Csodálatos kortörténeti és
néprajzi értékű fényképek gazdagítják a könyvet.
A kiadvány hibáiról se
feledkezzünk meg, bár ezek nem a szerzők lelkiismeretét, inkább a nyomdát és a
szerkesztőt terhelik. A sorkihagyásos szedés indokolatlan, az olvasást
nehezíti. Az ember azon tűnődik, milyen új gondolat következik az üres sor
után. Később már csak bosszankodik rajta. Az elírások, „félrenyomtatások” arra
késztették a szerzőket, hogy három oldalas hibajegyzéket csatoljanak könyvük
végéhez. Az utolsó 11 oldal fényképei nem illenek a koncepcióba, ezek egy
önálló kiadvány illusztrációi lehetnének.
Mindezek természetesen jottányit
sem vonnak le a mű vitathatatlan értékéből! Ajánlom olvasmányként,
forrásmunkaként mindazoknak, akik örömmel ismerkednek meg hagyományainkkal,
szívesen pillantanak be történelmünk egy szeletébe. Historia est magistra vitae
– azaz a történelem az élet tanítója.
***
Utóirat: a könyv – sajnos – üzleti
forgalomba nem került, de a nagyobb könyvtárakban, (Balassagyarmat, Rétság,
Salgótarján), kölcsönözhető; illetve Kétbodonyban, bár korlátozott
példányszámban, beszerezhető.
(sztranyovszky)
2005. november 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése