A balassagyarmati átkelő után
balra fordulok Csáb (Cebovce) irányába. Ezek a határátkelések, Balassagyarmat,
Ipolyság, Ipolytarnóc mindig enyhe malíciával töltenek el. Mire valók ezek a
nem veszélyes, ámde bosszantó tortúrák: iratok előbányászása, vizsla tekintetek
kereszttüze, néha csomagtartó-vizit. Tőlünk nyugatra eső határokon az
egyenruhás szinte haragosan integet: menjünk már, minek tartjuk fel a sort?
Eszembe jut egy régi eset, társammal fel is emlegetjük. Fülekről tartottunk hazafelé.
A somosi átkelő előtt valami zörgést, oda nem illő zajt hallottam a Trabant
motorteréből. A határállomás előtti parkolóban, még szlovák oldalon megálltam,
felnyitottam a motorházat. Nem emlékszem pontosan, mi volt a hiba, tán’ valami
laza csavart kellett meghúznom, így öt percnél többet nem szöszmötöltem a motor
körül. Bezzeg a határon! A határőrök, vámosok körbekapták szegény Trabit; ki
kellett szállnunk, mindent kinyitottak, üléseket elhúzogattak, valami hosszú
eszközzel belemotáltak a benzintankba, kopogtatták a pótkereket, tükörrel
alánéztek a járgánynak. Összesen egy darab fándlit találtak a csomagtartóban,
társam vásárolta, emlékezetem szerint öt koronáért. „Vámköteles áru!” –
közölték ellentmondást nem tűrően. Egyébbe nem tudtak belekötni. „Inkább itt
hagyom!” – csapta eléjük mérges gúnnyal nevetve útitársam a nyavalyás kanalat.
Erre nagy kegyesen elengedtek, de enyhe fenyegetés volt a tekintetükben: jöttök
ti még a mi utcánkba! Ezen hahotáztunk, miközben a borospincék előtt kanyargó
keskeny úton óvatoskodom előre Apátújfalu felé.
István – ő az útitárs most is,
mint már sokadszor Szlovákiában – beszélte meg ezt a találkozót Jámbor László
polgármesterrel, Bástyi Józseffel és Smidt Lajossal, a Falumúzeum gondnokával.
Valamikor ez a vidék Balassagyarmat és a Közép-Ipoly mente szőlőskertje volt,
borai mindmáig híresek. Legmélyebb sajnálatomra, erről csak István és Jóska
tanúságtétele alapján értesülök, ők kóstolgatják a bort én meg – sofőr lévén –
barátságos arcot vágok hozzá. - Apáti és
Újfalu egyesítésének századik évfordulóján regionális borversenyt akartunk
rendezni – mondja Jámbor László –, végül
nemzetközi lett. Sok jó borász él a környéken, akiknek jelentős hazai és
külföldi kapcsolataik vannak, így óriási lett az érdeklődés. Szlovákia nagy részéről,
Magyarországról, aztán Csehországból, Ausztriából is érkeztek borminták. Mi sem
vallottunk szégyent borainkkal, nem véletlenül szerepel címerünkben szőlőfürt.
István élénken bólogat, én pedig
azon bosszankodom, miért nem kértem fel nejemet a kitüntető vezetői posztra. A
címerben a szőlőfürt mellett díszes püspöki pásztorbot is látható. Apátit
jelképezi, az árpád-kori falut. Újfalut az Anjou-korban alapították. 1905-ben
egyesítették a két részt Apátújfalu néven, ma szlovákul Opatovská Nová Vesnek hívják.
A száz évvel ezelőtti faluegyesítés emlékére ajándékoztunk a
templomunknak egy vadonatúj orgonát, egy itteni, fölvidéki orgonaépítő,
Haverlik Rudolf készítette. Most, november 20-án fogjuk fölszentelni – folytatta a polgármester.
A polgármesteri hivatal kertjében
álló szoborról kérdezem Jámbor urat, azaz most már Lászlót, mivel kedvesen
felajánlotta a pertut (Hol van ilyenkor a feleségem?!): Eredetileg egy kopjafát akartunk ide. De dr. Szilárdfi Zoltán
művészettörténész, aki gyakran jár ide Budapestről, azt mondta, Lacikám, nem
kell nektek ide kopjafa! Van egy nagyon ügyes tanítványom, elkészít nektek egy
nagyon szép Szent István szobrot. Így is lett. Falunapkor - ez az augusztus 20-hoz legközelebb eső hét vége
-, a szentmise után kivonulunk a templomból, megkoszorúzzuk.
Szóba kerül a faluház.
Az önkormányzat megvásárolta ezt az öreg parasztházat, hogy ebek
harmincadjára ne kerüljön. A falusiak, mikor megtudták, hogy mi célból vettük
meg, elkezdték hordani a régi bútorokat, szerszámokat. Smidt Lajos a gazdája
most a faluháznak, ő gondozza, mutatja meg az érdeklődőknek.
Smidt Lajos a házgondnokság
mellett amatőr festőművész, lakása galéria, neves régi és modern mesterek
képeinek másolata borítja a falakat.
Apátújfalu egyik testvérközsége a
Nógrád megyei Terény. A tavalyi tátrai természeti katasztrófa után gyűjtés
indult mind Apátújfaluban, mind Terényben a tátrai sebek enyhítése érdekében.
Jámbor László, a terényi polgármester Fáy Dániel és Szlovákia magyarországi
nagykövete, Juraj Migas együtt utaztak Ótátrafüredre, hogy átadják az adományt.
- Csodaszép emberi gesztus –
mondom, mikor beszélgetésünknek ez a része eszembe jut, már hazafelé menet. És
elgondolkodom azon, mennyire elválasztott bennünket ez a buta határ. Már szinte
kíváncsiak sem vagyunk egymásra, szaladgálunk a nagyvilágban, Máltára,
Mauritiusra, Indiába, Ausztráliába, miközben karnyújtásnyira vannak ezek a
kedves, szép falvak: Kalonda, Apátújfalu, Ipolybalog, Kékkő, Szklabonya; ezek a
szeretetre méltó emberek: László, József, Lajos.
Nem lenne érdemes gyakrabban
átkukkantanunk?
Sz.B.
2005. november 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése