Már május óta megbízott rendőrkapitányként látta el
feladatait Gubo Zoltán, október elsején pedig kinevezték a rétsági kapitányság
élére. A pásztói származású harminckét éves fiatalemberrel a rendőri pályáról,
illetve a működési terület viszonyairól beszélgettünk.
*Hogyan fordult figyelme a rendőri pálya felé?
Rétságon töltöttem a sorkatonai szolgálatomat, ott
fogalmazódott meg bennem a vágy, hogy nyomozó legyek. Jelentkeztem is a
főiskolára, ahol bűnügyi szakon végeztem 1996-ban. Ekkor nem gondoltam volna,
hogy visszatérek oda, ahol kedvet kaptam a rendőrködéshez.
*Időközben veszélyes területekre vezetett útja.
A „nyóckerben” kezdtem a nyomozói munkámat, ami nem éppen a
mennyország. Egy főiskolás társam csábított e cseppet sem nyugalmas területre,
aki pár évvel előttem végzett. Az évfolyamomból egyedüliként kerültem oda, s
amikor jelentkeztem, leendő parancsnokaim gyanúsan nézegettek és elmebéli
épségem felől érdeklődtek. A főváros eme kerülete eléggé fertőzött volt bűntől,
itt aztán valóban kikupálódhat egy zsaru. A Keleti Pályaudvar környékén
szolgálva roppant módon résen kell lenni, mikor mi történik, voltak itt
különféle nemzetbéli zsiványok, trükkös tolvajok, rablók, drogosok. A
gazdaságvédelmi alosztály berkein belül működő Keleti pályaudvari
nyomozócsoporthoz jelenlegi vezetőm, dr. Ármós Sándor invitált, akit akkoriban
a legjobb gazdaságvédelmi nyomozóként tartottak a kerületben számon.
*Ezek szerint Nógrádba kerülését is a régi barát
„egyengette”.
A főkapitány úrral több munkahelyen dolgoztam együtt, ezért
gondolhatott rám rétsági kapitányként, de higgye el mindenki, egy ilyen
döntéshez önmagában kevés a szimpátia, azt hiszem döntésekor latba vetette a
BRFK-n munkával eltöltött cseppet sem könnyű kilenc évet.
*De azért Nyugat-Nógrád korántsem a „nyócker”.
Itt nincs évente tízezer bűneset, mint ott akkoriban, de
azért nem unatkozom. Akad munka bőven.
*Az utóbbi időben rendre csak jókat hallani a rétsági
kapitányságról.
Örülök, ha így vélekedik. A megye más rendőri szerveivel együtt
országos szinten is kiemelkedő eredményességi mutatókkal rendelkezünk
valamennyi szakterületen. Tudjuk azonban, hogy azokra, akik bűncselekmények
áldozataivá válnak, nem tekinthetünk statisztikai szemmel. A területi
adottságok, hagyományaink, az elődeim, és nem utolsósorban kollégáim munkája
mind-mind hozzájárul az eredményekhez, de nekünk nem ezen kell tűnődni, hanem
megkeresni hogyan és miben lehet fejlődést elérni. A pozitív visszajelzések
senkit sem tölthetnek el elégetettséggel, ez olyan munka, ahol ma keveset
számít tegnap mit tett az ember, és ez így van rendjén. A célok elérése
érdekében fontosnak tartom azonban, hogy kollégáim is - akiknek néha csak egy
jó szó jut jutalmul - biztonságban érezhessék magukat.
*Menjünk sorban. A 2-es út eléggé balesetveszélyes övezet.
Igen és ennek legfőbb oka, hogy a rajta közlekedők jelentős
hányada nem tartja be a szabályokat. A legtöbb baleset hátterében a
sebességtúllépés húzódik meg. Akadnak olyan szakaszok, ahol ez végzetes lehet,
ilyen például a diósjenői bekötőút, ahol az alárendelt útról érkezőnek nagyon
figyelmesnek kell lennie, ha Rétság felé igyekszik, mert itt a belátható
távolság igen kicsi. De ugyanez mondható el a rétsági benzinkút környékéről,
vagy délebbre, a Szendehely környékén található kanyarokról is. A járműpark fejlődése
lehetővé tette, hogy az átlagtempó növekedjen. Saját tapasztalatom, hogy ha a
2-es úton szabályosan, azaz kilencvennel haladok, gyakran magam tartom fel az
egyébként igen jelentős forgalmat. A balesetek lehetőségének száma sajnos a
forgalom nagyságának emelkedésével arányosan növekszik, hiszen a közlekedők
találkozási lehetősége is megnő. Ha valaki hibázik, mert nem tartja be a
szabályokat, másokat is veszélybe sodor.
*Mi újság a közbiztonság területén?
Hát ez sem mérhető össze a fővárossal, bár azt gondolom, nem
is kell a két teljesen különböző adottságokkal rendelkező területet összevetni.
Aprófalvas vidék a miénk, nincsenek rendkívüli kihágások. Nyugodt a környék, de
mindig akad olyan eset, garázdaság, kocsmai verekedés, ahol szükséges a rendőri
beavatkozás. A rendhez szokott lakosság
biztonságérzetére azonban „ez is” hatással van, így ezeket az eseteket is
komolyan kell vennünk.
*És a bűnügyek?
Azt gondolom sikerül elfogadható és elviselhető szinten
tartanunk a bűncselekmények számát, bár Nyugat-Nógrád nem annyira fertőzött a
bűnözés tekintetében, mint mondjuk Vác, vagy Budapest környéke. A
bűncselekmények száma évek óta közel azonos, ezeknek a fele lopás. Előfordul
néha gépkocsi-feltörés is, amelyet általában átutazó bűnözők követnek el. E tekintetben
is érződik Vác és a főváros közelsége, a 2-es úton sokan érkeznek a mi
területünkre, abban a reményben itt több szerencse éri őket. Mi viszont
próbálunk felkészülni a „fogadásukra”, hogy fülön csíphessük őket. A súlyosabb
esetek száma errefelé elenyésző, rablással alig-alig találkozunk. Ám érdemes
odafigyelni néhány szakterület felderítettségi mutatóira. Mindenképpen
javulnunk kell például a betöréses lopások elkövetőinek felkutatásában, bár a
felderítés sikeréhez néha a szerencse sem árt. Például az elmúlt fél évben tíz
betöréssel foglalkozó elkövetőt sikerült elfognunk, ám sajnos a bűncselekmények
jellege folytán nem tudtuk tárgyi bizonyítékkal alátámasztani további balhék
elkövetését. Így be kellett érnünk azzal, hogy az elfogásokat követően az adott
területen a jogellenes cselekmények abbamaradtak.
*Mennyire sikeres az iskolai felvilágosító tevékenységük?
Kedvezőek a visszajelzések. Az illetékességi terület
valamennyi általános iskolájával felvettük a kapcsolatot, és szóróanyagokat
juttattunk el hozzájuk. Munkatársaim személyesen is jártak az intézményekben.
Az ősz folyamán rendhagyó osztályfőnöki óra keretében egy-egy osztállyal már
eljutottunk Vácra, ahol a kisiskolások egy nagyobb város közlekedési
feltételeivel a gyakorlatban ismerkedhettek.
*Végül egy profán kérdés: hová tűnt a főhadnagy úr, azaz az
egyenruhába öltöztetett baba a kapitányság elől?
Köszönöm, hogy előléptette! Jelenleg kolléganőjével együtt a
kazánházban várja a ruházati ellátmány megérkezését. Éjjel-nappal kinn állt,
esőben, hóban és sárban, ami nagyon megviselte az egyenruhát. Szegény, nehezen
bírta a gyűrődést, így most próbáljuk rendbe tenni. Szeretnénk, ha nemsokára
újra kint állhatna, hogy felhívja a dombtetőről érkező autósok figyelmét, ideje
lassítani, mert a „rendőr bácsi szeme mindent lát.”.
H.H.
(Megjelent 2005. október 28-án.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése