2015. január 10., szombat

Visszatekintő - 2014: Tanévzáró diákfesztivál



Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk. Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük, másokban is kellemes emlékeket idézünk.
 
 

Bár sokáig úgy tűnt, nem rendezik meg idén a hagyományos balassagyarmati Diákjuniálist, végül mégis lesz Tanévzáró Fesztivál az Ipoly-parti városban.

 Bő másfél hónappal ezelőtt, amikor a Diákjuniális szervezőinél érdeklődtünk az idei évi programok iránt, azt a választ kaptuk, nagy valószínűséggel elmarad a rendezvény. A „miért” kérdésre az volt a felelet, hogy maga a diákság nagy része sem akarja, a tanárok is „ódzkodnak” tőle, ráadásul az évek során egyre csappant a hangulat, az egész esemény már nem idézte „régi önmagát”. 

Sokkal inkább egy szeptemberi tanévindító fesztiválon törték fejüket a szervezők. Információink szerint azonban a városvezetők – különösképpen Csach Gábor alpolgármester – határozott kérésére mégis lesz idén Diákjuniális.

Igaz, egyfajta „csökkentett üzemmódban”. Mit is takar ez? Marad a reggeli karneváli felvonulás, amely a művelődési központtól a megújult főtérre vezet. Itt kilenc órától Medvácz Lajos polgármester nyitja meg a nyári gyarmati fesztiváli szezont, és jelképesen egy napra átadja a város kulcsát a fiatalságnak. A főtéren ezután az iskolák úgynevezett villámcsődület (flashmob) produkciói következnek, és Mini Maffiato koncert szórakoztatja a résztvevőket. 

Tizenegy órától a városi strandra várják a tinédzsereket, ahol diákigazolvány felmutatásával mindenki ingyen fürdőzhet. Este pedig hét órától koncert estet rendeznek a Civitas Fortissima téren (eső esetén a művelődési központban), amelyen fellép a The Eunice, a Hősök és az United zenekar. Kilenctől pedig a moziban Rocktáncház zárja az események sorát. 

H.H.
Fotó: Gyurkó Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése