2015. január 4., vasárnap

Nem frissül tovább a „Balassagyarmat Anno”



Néhány nappal több, mint egy éven keresztül, napról-napra érdekesebbnél érdekesebb képekkel idézte a város múltját a legnépszerűbb internetes közösségi portálon a „Balassagyarmat Anno” című oldal – ami viszont januártól nem frissül tovább.
Egy évvel ezelőtt, a karácsonyi ünnepek és szilveszter között merőben új színt hozott az internet világába a facebook-on látható "Balassagyarmat Anno". Napok alatt hatalmas népszerűségre tett szert, főleg azért, mert addig ismeretlennek, kuriózumnak számító képeket közölt a város közeli és távoli múltjáról. Azt addig is tudták a balassagyarmatiak, hogy például a jelenleg a Palóc Múzeum tőszomszédságában álló első világháborús „oroszlános” szobor korábban a megyeháza nyugati szárnya mellett díszelgett, ám a nyírjesi tórendszer kialakításának munkálatairól, a kórház hajdan virágzó kertészetéről, vagy abból az időkből, amikor még a Madách-híd az Ipoly fölött ívelt, jóval kevesebb információt ismertek. Márpedig a két Torjay Attila, apa és fia „kalákás vállalkozásában” működő múltidéző oldal ilyen fotókat is megosztott a közvéleménnyel. A 2014-es esztendő során pedig egyre bővült a képtár. Még a Pro Urbe-díjas tanár, egyben amatőr fotós, Balázs Pál is a rendelkezésükre bocsátotta teljes életmű-gyűjteményét.

-        A durván egy év alatt több mint 2700 (!) kép került az oldalra – tekintett vissza az „Anno” mindennapjaira ifj. Torjay Attila. - Sokan küldtek fotókat, de a legtöbb után menni kellett. Ismerősöket, barátokat kérdezgettünk, hogy van-e esetleg olyan régi fényképük, ami valamilyen formában a városhoz köthető. Ezt a munkát édesapám végezte.  Gyakorlatilag ez volt az oldalba fektetett energia zöme. Személyesen felkeresett sok olyan embert, vagy hozzátartozójukat, akik rögzítették fényképezőgépükkel a város eseményeit, különböző városi intézményekben dolgozókkal vette fel a kapcsolatot. Én csupán technikai és grafikai munkával segítettem a mindennapokat, illetve párszor próbáltam mederben tartani az „Anno”-t.

Január harmadikán viszont azt közölték az oldal fenntartói, hogy elbúcsúznak a látogatóiktól. Az ok: „megfáradt a koncepció”.
-        Fokozatosan azt vettük észre, hogy fogynak a tényleg érdekes képek – taglalta a részleteket ifj. Torjay Attila. - Lehetett volna ballagási, tabló - és egyéb csoportképekkel, egy-egy képeslappal vagy pár kevésbé jó fotóval vegetáltatni az oldalt, de nem szerettük volna elkoptatni a „Balassagyarmat Anno”-t. A búcsúzó hozzászólások között fogalmazta meg valaki, hogy a csúcson hagyjuk abba. Ez így van, és ez így szép, sokkal inkább most, minthogy pár hónapig még maszatoljuk a dolgot, aztán a kevésbé érdekes információk következtében „régen sokkal jobb volt az Anno” gondolat maradjon meg a kedvelőinkben. Voltak önként jelentkezők, akik felajánlották, hogy tovább viszik az oldalt, adjuk át az adminisztrációs jogokat. De éppen a fentebb említett okok miatt ennek nem látjuk értelmét. Lehetne még húzni ideig-óráig, de úgy már nem az igazi, abban az esetben pedig a vége szomorúbb lenne. Így mindenki sajnálja a búcsút, főként mi, hisz mindennapjainkat meghatározta a „Balassagyarmat Anno”, de ha reálisan végiggondoljuk, akkor ez a helyes döntés, ez a történet így kerek. 

A működtetők mindenkinek köszönik, hogy figyelemmel kísérték ezt a sajátos múltidézést és bármilyen módon segítették a munkájukat. Az oldal voltaképpen nem szűnik meg, csupán nem frissül tovább. Nem törölték, így ha bárkinek nosztalgiázni támad kedve, a jövőben is böngészhet a Balassagyarmat Anno archív képei között.
Hegedűs Henrik
Foto: Balassagyarmat Anno (facebook)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése