Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezték meg a Nógrádi Várjátékokat június elsején, vasárnap, a Börzsöny
lábainál lévő község fölötti magaslaton. A szép időben rengetegen látogattak
ki, hogy megtekintsék a sokszínű programsorozatot.
Délelőtt Rétságon még borús az idő. Ám amint a Diósjenő
táblát elhagyva feltűnik előttünk a nógrádi vár, mintha az első napfény is
megcsillanna a távoli, égbe meredő magányos torony kövein. Mire odaérünk a
faluba, és lefékezünk, bizony a pulóvertől is megszabadulhatunk, olyan kedves
lett az időjárás.
A vár tövétől a tetejéig mintegy öt perces gyalogúttal
jutunk fel. Először meredeken visz felfelé a széles ösvény. Előttünk apuka
halad a kisgyermekével, óva inti, nehogy visszacsússzon. Egy kismama
babakocsival vág neki a kaptatónak, egy másik anyuka inkább
„zsebibaba-hordózóban”, mellkasára kötve viszi fel az apróságot.
Fenn, a várban még meglehetősen kevesen gyülekeznek. Egy
helybéli férfiú katlanjában már fő a szarvaspörkölt, odébb árusok pakolják ki
portékáikat, „tót” népviseletes asszonyok készülnek a fellépésükre. Még van
néhány perc a kezdetig, hát elsétálunk a kilátóig. Csodálatos panoráma tárul elénk.
Alattunk a község, a két templommal, parányiak a felfelé araszoló emberek.
Balra a Csóványos kacsint ránk, jobbra, kicsit messzebb a Naszályig ellátni.
Mielőtt elindulna a ceremónia, ismerős arcot pillantunk meg.
Kalappal a fején, Koncz Gábor színművész álldogál a színpad mellett, jelenésre
várva. Elhangzik a himnusz, a várfokon lévő zászlórúdon, Deák Béla
tárogatószavára felsiklik a magyar nemzeti lobogó. Koncz Gábor pedig elszaval
két hazafias verset – Sajó Sándortól és Wass Alberttől idéz.
Szórágy Gyuláné, a házigazda polgármester következik a
sorban. Megemlíti, régi vágya válik most valóra Nógrádnak, és az összefogás
erejével sikerült végre megrendezni az első várjátékokat. Debreceniné Králik
Tünde a szlovák nemzetiségi önkormányzat és a Nógrád Szíve Baráti Kör nevében
köszönti a résztvevőket, majd Hausel Sándor balassagyarmati főlevéltáros avat
be a vár történetébe. Kiemeli: a hiányos régészeti ásatások miatt máig nem
tudni, hogy már a Honfoglalás idejében, vagy csak az első Árpád-háziak korában
emelték az erődítményt, de az biztos, a tatárok 1241-ben lerombolták. Ez a vár
a megye névadója is egyben, s míg a többi nógrádi hasonló magaslat földesúri
rablófészek volt egyben, addig Nógrád az államisággal fonódott össze szorosan,
„hivatalos helyként” működött. Talán ezért sem fűződnek a históriájához olyan
legendák, mint például Szandához, Drégelyhez és Gyarmathoz. A török világ
idején többször cserélt gazdát a vár, s akkoriban olyan „sajtója” volt az
itteni hősi harcoknak, hogy egész Nyugat-Európa felfigyelt a küzdelmekre. Magát
az elpusztulását is homály fedi: vagy egy villámcsapás végzett vele, vagy a
törökök szándékosan gyújtották fel, netán egy vakmerő magyar huszár belovagolva
égő pipáját dobta a lőportoronyba. Tény viszont, hogy az erődítmény nincs
teljesen feltárva, s egyszer lehet, minden titokra fény derül.
A múltidézőt és a szentmisét követően kezdetét veszi az
igazi forgatag – addigra már teli minden négyzetméter, kíváncsiskodók mindenhol.
Emitt nyílvesszők koppannak a céltáblába, odébb a katonai hagyományőrzők ágyúja
durran nagy robajjal, hátrébb egy kovács serénykedik, és aki egy jurtára
kiváncsi, bátran bebújhat a „hunfi-lakba”. A Váci Ifjúsági Fúvószenekar
muzsikál, majd két legény feszül egymásnak, karddal küzdenek, megy a harc,
egy-egy sújtás után hangosan csattognak az acélpengék. Solymászok röptetik
madaraikat, s megjelenik Mátyás király is a bolondjával.
És még folytatódik, folytatódik a színes-szövevényes
kavalkád, egészen az esti tábortűzig.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése