2015. január 14., szerda

Közösségi életerőt mutat a templomfelújítás

Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk. Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük, másokban is kellemes emlékeket idézünk.


Ahogy Szent István királyunk idejében, úgy ma is egy közösség éltető erejét jelzi, miként bánik a rá bízott értékekkel, az örökséggel – erre a gondolatra is kitért dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, amikor megáldotta és felszentelte a község nemrégiben felújított katolikus templomát Szentén.

A Cserhát nyugati részének legnagyobb szerpentinjén lefelé haladva már messziről feltűnik a szentei katolikus templom tornya. Nem túl nagy az épület, ám oly régi múltú. Nyolcszáz esztendeje, még az Árpádok idején rakták le az alapjait, s azóta ezrek és ezrek imádkoztak az ódon falak között. Most ide gyűlt a falu és a környék apraja-nagyja, hiszen nagy ünnep jött el vasárnap este: a felújítást, korszerűsítést követően dr. Beer Miklós váci megyéspüspök tartotta a szentmisét.

Illés Kálmán, a község polgármestere számolt be az előzményekről. Egy vidékfejlesztési pályázat keretében mintegy hárommillió forintot nyertek, de ez önmagában kevés lett volna valamennyi munka elvégzéséhez. Adománygyűjtést szerveztek hát a hívek körében, s feltűnően hamar, tíz nap leforgása alatt összejött a kellő összeg. Ráadásul a két ütemben lezajlott beruházás második szakasza igen gyors tempóban történt. Húsvét után láttak hozzá a szakemberek, s lám, július közepére készen lettek mindennel: a festésekkel, vakolással, a tetőgerendák kicserélésével, a padlózat javításával, a bejárat előterének újrakövezésével, és a belső tér legnagyobb értékének, a tizenhatodik századból származó, fából készült Mária-szobor felújításával. A polgármester meg is köszönte mindenkinek, aki részt vett ebben a korszerűsítésben az áldásos tevékenységet, külön pedig a váci egyházmegyének, hogy a munkálatok megkezdéséhez előleget biztosított. 

Dr. Beer Miklós szentbeszédében példaként említette a szenteiek összefogását, hogy a közös cél érdekében áldoztak, hogy hűen őrzik hagyományaikat, ápolják, óvják az örökségüket. Példákat is említett a közelmúltból, hány és hány helyen örömmel tapasztalja ezt a szellemiséget, a hívek ilyen erős összetartását. Ahogy pedig kilépett a templomból, odament a településen táborozó, és az eseményt megtisztelő pomázi cserkészcsapat tagjaihoz, és az egyik közismert csatakiáltással üdvözölte őket: „Temperamentum!” Mire azonnal jött a válasz: „Ollé, ollé, ollé!”

A templom-felújítási ünnepségen közreműködött a rimóci harmonikások csoportja és a Romhányi Dalárda is.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése