Felettébb kíváncsi vagyok Hatala Csenge könyvére. Az ifjú
hölgy igen kemény fába vágta a fejszéjét (bocsánat, mártotta tintába a tollát),
amikor eldöntötte, ő bizony megkísérli az 1973-as balassagyarmati Pintye ügyet
új megvilágításba helyezni, és a negyvenkét esztendővel ezelőtti híres-hírhedt
túszdrámáról valami igazán veretes újdonsággal előrukkolni.
Hiszen tudjuk, a múltban többen, többféleképpen próbálkoztak
az események megörökítésével. Végh Antal ismert könyvében nagyon lazára engedte
a pórázt, nagyon nagyvonalúan szövögette a szálakat, így aztán a
„Könyörtelenül” inkább sikeredett egyfajta izgalmas krimire, mint tényszerű
ábrázolásra. Bár, maga a film talán enyhített a meseszerű dolgokon, meg ugye
rengeteg embert vonzott a mozivászon, később a képernyők elé, és Bery Ari
alakítását ugyebár rengeteg gyarmati fürkészte a moziban, vagy otthon a
rongyosra nézett képmagnó-szalagon. Finta Kata már jobban megfogta a lényeget,
elvégre a szemtanú szemszögéből láttatta az olvasóval a dolgokat, de sok
elvarratlan szálat ő sem fedezett fel.
És most itt van Hatala Csenge készülő könyve. Tudom, szinte
már-már szerelmévé vált ez a téma – remélem, nem haragszik meg ezért a
hasonlatért -, és ha ma lenne fiatal a kisebbik (vagy nagyobbik?) Pintye fiú,
és itt járna köztünk a főtéren, vagy a mellékutcákban, bizony rajongói
ábrázattal tekintene rá. Mert ahogy mesélt róla, ezt vetítette elő. Tudom azt
is, hiszen többször beszélgettem vele az adatgyűjtései idején, hogy rengeteg
energiát fektetett abba, hogy valóban felfedje a rejtélyt: hogyan, miként
jutott el a két srác, hogy betörve a leánykollégiumba, napokon keresztül túszul
ejtse a diáklányokat. Láttam azt is, ahogy az önkormányzat testületi ülésének
végére várva, ott ült hosszú perceken keresztül a városháza nagytermének
bejárata előtt a széken, hogy még aznap meginterjúvolja Siket Bélát, az
idősebbik „terrorista” egykori iparis osztályfőnökét. Fáradtságot nem kímélve
kereste fel a korabeli szemtanúkat, az áldozattá vált lányokat, akik immár
meglett asszonyokként tekintettek vissza a szörnyű bezárt napokra, s lehet, még
meglepetést is tartogat: talán sikerült megszólaltatnia a fiatalabb testvért.
No az lenne az igazi szenzáció!
Egyszóval várom nagyon Csenge könyvét. Ha elolvasom, biztos írok
majd egy újabb méltató kritikát róla. Aki pedig január 9-én, este fél hatkor
belép a főtéri művészkávéház ajtaján, sok-sok kulisszatitkot is megtudhat a
„Hírzárlat” című, és remélhetőleg nemsokára a boltokba kerülő könyvről –
magától a szerzőtől, Hatala Csengétől.
Azoknak, akik pedig esetleg legyintenek, hogy ezt a
„túsztörténetet” már annyian feldolgozták, hogy lerágott csontnak tartják a
témát, azt üzenem: biztos vannak még rajta igazán ízletes húscafatok.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése