A hagyományos koszorúzással kezdődött, majd
kiállítás-megnyitóval és a díjátadókkal folytatódott Balassagyarmaton az idei
Madách-ünnepség programsorozata.
Sidló Ferenc Köztársaság téren lévő szobránál Szlatinszky
Ivett szavalatát követően nem csupán a közéleti személyiségek és a drámaköltő
nevét viselő szervezetek és társaságok rótták le tiszteletüket, hanem a
leszármazottak és a város oktatási intézményeinek képviselői is.
A Madách Imre Városi Könyvtár emeleti galériájában az idei
Horváth Endre-díjas Kusnyár Eveline festőművész kiállítását nyitotta meg Csach
Gábor művészettörténész. A méltató azt hangsúlyozta, hogy a fiatal alkotó
tudatosan vállalja fel műveinek megformálásában a női identitását, ez a témaválasztásából
is visszacseng. A nőkre jellemző pontosság és az álmodozás furcsa elegyéből
születtek a képei, amelyek egyben őszinteséget és hitelességet sugároznak, az
alkotások címei is meghökkentően egyediek. Kusnyár Evelinről megtudtuk, hogy
Pénzes Géza művész-tanár műhelyéből indult, majd jutott el a Juhász Gyula
Tanárképző Főiskola és a Magyar Képzőművészeti Egyetem elvégzésén át az érett
művészi karakterig. Ő egy igazi „nőművész”, ami nem tévesztendő össze a női
művész fogalmával, hanem a férfi alkotói formavilág egyfajta ellenpárja. Ám nem
„protest” hangulatúak alkotásai, hanem finom iróniával átitatottan kifejezőek. Az eseményt Fábián Annamária gitárjátéka színesítette.
Miután befejeződött a megnyitó, és a látogatók megszemlélték
a tárlat alkotásait, házigazdák és vendégeik átsétáltak a művelődési központ nagytermébe,
ahol a díjátadókkal folytatódott a Madách-ünnepség eseménysorozata.
Itt Szalai-Lovász Emőke műsorvezető először Skuczi Nándort, Nógrád Megye Közgyűlésének elnökét kérte fel köszöntésre, aki
egyedi gondolatokkal kezdte mondandóját. Simonyi Károlytól (Charles Simonyi), a
magyar származású amerikai űrturistától idézett, aki második útja alkalmával,
2009. március 29-én Az Ember tragédiája legnépszerűbb mondataival üdvözölte a
vele kapcsolatba lépő magyar asztrofizikusokat. A szónok hozzátette, a
reformkor, amelyben a nagy drámaíró nevelkedett és első közéleti lépéseit tette
meg, egyedülálló korszaka nemzeti történelmünknek, még inkább az 1823-as
esztendő, hiszen ekkor született Madáchon kívül Petőfi Sándor és gróf Andrássy
Gyula, ekkor vetette papírra a Himnusz örökbecsű sorait Kölcsey Ferenc, és
ekkor fogalmazta meg először híres matematikai tételeit Bolyai János. A
Madách-kultusz nógrádi vonatkozású, újszerű megközelítéseit érzékeltetve pedig
kiemelte T. Pataki László „Kit szerettél, Ádám?” című színpadi adaptációját,
Pál József és a Palócföld folyóirat publikációit. Végezetül kiemelte, a mai
ember számára is legyen érvényes Madách életszemlélete: „soha semmit fel ne
adj!”.
A Dobroda zenekar által szolgáltatott pergő ritmusokat
követően Kiss-Mohai Orsolya, a Madách Imre Városi Könyvtár igazgatója olvasta
fel a Horváth Endre-díjas Kusnyár Eveline festőművész méltatását (az alkotó
munkásságát fentebb már bemutattuk). A Madách-díjasok közül előbb Csábi István
előadóművész mutatta be dr. Limbacher Gábor néprajzkutató muzeológust. Ebből
megtudhattuk, hogy az eredetileg gépészmérnök végzettségű férfiú érett fejjel
lett néprajztudós, és e társadalomtudományi terület doktora. Közel harminc
évvel ezelőtt került a Palóc Múzeumba, ahol 1992-től főmuzeológusként
tevékenykedett, 2000 és 2003 között pedig a megyei múzeumi szervezet igazgatója
volt. Kiemelt szakterületei a néprajzi jelenkutatás, a népművészet, a népi
vallásosság, népi gyógyászat, a társadalom néprajzi-antropológiai megközelítésű
folyamatai, ezen ökoszisztémák, kulturális modellek működésének sajátosságai. Alakjával
rendszeresen találkozhattunk régebben és a közelmúltban is a különböző
folklór-rendezvényeken, így például a minden július végén megrendezendő Szent
Anna-napi Palócbúcsú szervezésében is aktív szerepet vállalt. Számos
publikációja, szakírása jelent meg különböző sajtóorgánumokban és néprajzi,
népi vallásossággal összefüggő konferenciák rendezésében is „jeleskedett”. Az
utóbbi öt évben elkerült Nógrádból, Veszprém megyében dolgozott, ahol előbb a
megyei múzeumot igazgatta, majd a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum élére került.
Dr. Limbacher Gábor, miután átvette díját Skuczi Nándortól
elsősorban azoknak köszönte meg elismerést, akik a palócságot kutató három
évtizedes munkájában a leginkább segítették őt, ahonnan a legtöbb biztatást,
ihletet, szellemi töltetet kapta a még elmélyültebb kutatás irányában – a
palócok színes-szakrális világából.
A másik jutalmazott személyiség Vidnyánszky Attila Kossuth –
és Jászai Mari-díjas rendező, a fővárosi Nemzeti Színház igazgatója lett. Őt
Matúz Gábor újságíró mutatta be úgy, hogy a „hivatalos” szövegbe
rögtönzött, személyes felhangokat is vegyített. A „száraz tények” között
megemlítette a beregszászi származást, a kijevi bölcsészdiploma megszerzését,
majd utána a tanárkodást egy középiskolában. Majd kitért a pályamódosításra, a
színház felé fordulásra, az 1992-es beregszászi társulat-alapításra, és az
innen elinduló, máig töretlen pályaívre. A Magyarországra történt átköltözésre,
a debreceni évekre, majd az újabb felelősségteljes megbízásra a Nemzeti Színház
élén. Szó esett a széles körű közéleti szerepvállalásról, illetve arról is,
hogy Vidnyánszky Attila húsz színházban több mint nyolcvan darabot rendezett
idáig. A méltató hozzátette, a rendező „nem ül a babérjain”, hanem továbbra is
rendületlenül dolgozik, rendez, színdarabokat állít a közönség elé. „János
vitéz”, „Johanna a máglyán”, „Három nővér”, „Körhinta” jöttek sorban a művek
címei, és természetesen „Az ember tragédiája”. Amely számára nem egy, hanem „a”
magyar színdarab, és minden alkalommal új csodát fedez fel benne. És bátran
belevágna egy olyan előadásba, ahol minden egyes sorát színre viszi.
Személyes élményekre térve Matúz Gábor megemlítette,
legutóbb a „Szarvassá vált fiú”-t látta rendezésében, Törőcsik Marival az egyik
főszerepben. Kiemelte, hogy Vidnyánszky Attila több mint egy kiemelkedő
színházi rendező, és szakmai kvalitásait még az ellenségei is kénytelenek
elismerni időnként, hiszen „emlékezzünk csak vissza, miféle nemtelen támadások
kereszttüzébe került már akkor, amikor a neve felmerült a Nemzeti Színház
vezérigazgatói posztjára; ezek a hangok az utóbbi időben meghalkultak ugyan, de
ne legyenek kétségeink, ez csak amolyan vihar előtti csönd”. Végül humorral
zárt: az új Madách-díjas szeret bokszolni, de ha gyakorol, senkit sem képzel az
edzőzsák helyébe – mert a sport kikapcsolódás, feltöltődés neki.
A Madách-ünnepség zárásaként Csizmadia Gergely színművész köszöntötte
verses-zenés műsorával – amelybe névre szóló „betétszámokat” illesztett – az
ünnepelteket.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Gyurkó Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése