2015. január 21., szerda

Kráter a Bajcsy utcában



Nagy robajjal szakadt be az úttest Balassagyarmaton, a Bajcsy utcában szerdán, kora délután. Óriási szerencse, hogy abban a pillanatban sem kerékpáros, sem autós nem haladt ezen a szakaszon.
Mindez a rendőrkapitányság épületével szemben történt, szinte közvetlenül ott, ahol a felújított Civitas Fortissima tér macskaköves szakasza kezdődik. A beszakadás nyomán mintegy két méteres átmérőjű, és legalább ugyanilyen mély „kráter” keletkezett, amely köré rögvest odasereglettek a kíváncsi járókelők. Nemsokára megérkeztek a szakemberek is, akik felmérték a helyzetet. Lezárták az érintett útszakaszt, azaz a főtér és Deák Ferenc utca torkolata között a feltárás és a helyreállítás idején szünetel a gépjárműforgalom. Információnk szerint a beszakadt úttest megjavítása akár napokig is eltarthat. A szakemberek jelenleg is vizsgálják, mi okozhatott ilyen nagymértékű beszakadást.

  A helyszín két szemszögből (Foto: facebook)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése