Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan
távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron
rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk.
Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve
visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük,
másokban is kellemes emlékeket idézünk.
Messziről érkezett vendégek voltak a középpontban a
vasárnapi, terényi falunapon. A Csángóföldről érkezett kosteleki gyermekek
nagyszerű táncokkal lepték meg házigazdáikat.
Vasárnap délutánra jár az óra. A tűző napon már-már
elviselhetetlen a forróság. Mindenki árnyas helyre menekül. Terényben, a község
központjában, hűs fák által körülölelt kis térség szélén, mély árkú patak
partján áll a parányi szabadtéri színpad. A hangulat igazán családias, lehetünk
úgy százan. A nézőtéren ülők az emelvényt pásztázzák. Ahol a helyi iskolások
tréfás bemutatóját követően Brozsó Andrásné polgármester köszönti a
megjelenteket. A kosteleki „testvérek” vezetője pedig rövid ismertetőt tart,
honnan is érkeztek. Nyolcszáz kilométerre innen terül el otthonuk, a Keleti
Kárpátok szegélyén, a Csíki havasokban, a gyimesi völgyben. Hűen őrzik
magyarságukat ott, a távolban is, tudják hova tartoznak, és nagy boldogság
számukra, milyen nagy megbecsülésnek örvendenek az anyaországban.
De félre a szavakkal, a pompás népviseletbe öltözött
gyermekek rögvest bemutatják tudásukat. Előbb egy kislány csodaszép énekét
halljuk, majd csak úgy dobbannak a lábak a fapallón, olyan lendülettel vetik
táncba minden testrészüket kisebbek és nagyobbacskák. Összes porcikájuk szinte
izzik, arcukon, mozdulataikon tökéletes látszik, élvezik a mozgást, igazi
életelemük a pörgés-forgás. A táncot szemlélők szemében könnycseppek jelennek
meg, és elmaradhatatlan a vastaps.
Vaszi Levente, a legutóbbi „Felszállott a páva” népszerű
népzenei tévéműsor csángó közönségdíjasa eddig csak a színpad mögött
irányítgatta a gyermekeket, most viszont ő válik főszereplővé. A mikrofon
mögött először néhány ízes adomával mosolyogtatja meg a közönséget: sok-sok „esemest”
kapott, mikor a verseny zajlott, sajnos nem az otthoniaktól, mert ott, a
havasokban nincs térerő. Bezzeg a terényiek buzgón nyomták a telefon
billentyűit… Aztán énekelni kezd. Messzire száll a dala, a környező cserháti
dombok visszhangozzák, és lehet, elrepül az énekszó egészen a Kárpátok
völgyeiig.
Az énekes produkciója után megható jelenet következik. A
csángó fiúk és lányok odafutnak a terényi befogadó „szülőkhöz”. Akik most, és
minden évben, amikor itt járnak, sok-sok jóval, megannyi szeretettel árasztják
el őket.
A program folytatódik tovább. Jönnek a szomszédok, azaz a
cserháthalápiak. Az ő előadásukból sem maradhat el a móka, miként az Ipolyon
túli „testvérek”, az apátújfalui Labdarózsa csoport fellépésén is nagy a taps.
Lassan búcsúzunk. Ahogy haladunk kifelé az autóhoz, szembe
jön egy csángó srác. Már átöltözött, a fellépő ruhát „sortra” cserélte, a cipőt
papucs váltotta. Egy pillanatra megállítjuk: a gratuláció közben elismerésül
kis „kokit” nyomunk a kobakjára.
Elgondolkodunk: ők igazán elevenen őrzik a magyarságukat.
Példát vehetünk róluk, példaként álljanak előttünk…
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése