Így, télvíz idején szeret az ember visszagondolni a nem is olyan
távoli, meleg, napfényes napokra. Mi is így teszünk: tavaly nyáron
rengeteg eseményen megjelentünk, rengeteg helyszínről tudósítottunk.
Most, június elejétől szeptember végéig, időrendbe szedve
visszatekintünk arra, hol is jártunk, honnan tudósítottunk. Reméljük,
másokban is kellemes emlékeket idézünk.
Láttuk őt cserfes palóc lányként hűen őrizni a
szülőföld emlékeit és tájszólását filmen, a Katyiban, és méltóságteljes,
tekintélyes, de jóságos, emberszerető Nagymamaként a színpadon. Száz éve
született Tolnay Klári, s most az évforduló alkalmából rá, több évtizedes
tüneményes pályafutására emlékezett az utókor Mohorán.
Ahogy Magyarnándor felől szombat délután fél négy előtt pár
perccel beértünk Mohorára, és az iskola utáni első útelágazónál balra
fordultunk, bizony alig találtunk autónknak parkolóhelyet, így kissé távolabb
fékeztünk le. Tolnay Klári Emlékház hűs árnyékot adó fákkal körbeölelt szűk
udvarára érve szinte elállt a szavunk a csodálkozástól: annyian tisztelték meg
jelenlétükkel a centenáriumi ünnepséget. Nem messze tőlünk Jagyutt Péter
balassagyarmati mestercukrász beszélgetett, aki nemsokára több tálca édességgel
kedveskedett a vendégeknek – ő így, szakmája nagyköveteként üdvözölte a
századik születésnapot. Ott álltak oldalt pompás népviseletben a Mauks Ilona
Asszonykórus tagjai, ráadásul a média is kiváltképp nagy figyelmet fordított az
eseménynek, több televíziós stáb és fotósok dolgoztak a helyszínen.
Kis várakozás után, mialatt dr. Beer Miklós megyéspüspök is
megérkezett, Vadas Zsuzsa újságíró, a színművésznő személyes barátja lépett fel
házigazdai szerepkörben, majd Pongrácz Ágnes, a Tolnay Klári Kulturális és
Művészeti Egyesület nevében szólt arról, hogy Mohora, mint település kedvez a
csodák létrejöttéhez, és a művésznő a maga mesterségében is „csodaszámba” ment.
Fridrich Béla a község polgármestereként köszöntötte a
résztvevőket, utána Barna János, a megyei közgyűlés alelnöke beszédében azt
hangoztatta, mi, nógrádiak méltán lehetünk büszkék Tolnay Kárira, és vele
együtt mindazokra, akik pályafutásukkal, alkotásaikkal öregbítették Palócföld
hírnevét az országban, és határainkon túl.
L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára is megosztotta
gondolatait a hallgatósággal. Arra utalt, hogy miközben a kétszeres Kossuth-díjas
színészóriás szigorúan kettéválasztotta magánéletét, és színpadi munkáját, a
háttérben olyan fájdalmas, gyötrelmes, tragédiákkal, csalódásokkal teli életet
élt, ami egy férfiembernek is megterhelő lenne. De ő minden este kiállt a
színpadra, és feledte, feledtette, milyen viharokkal kell szembesülnie. A
közönség iránti figyelem, a mesterség szeretete ugyanis mindennél többet
jelentett számára.
Az államtitkár ezután leleplezte az emlékház tornácának
falát díszítő domborművet, amely Harmath M. Imre műhelyében készült, és Tolnay
Klárit Darvas Iván oldalán ábrázolja az Euridiké című színmű előadása közben.
Dr. Beer Miklós megyéspüspök pedig megáldotta az emlékművet.
A közel három órás műsor további része a személyes,
anekdotikus emlékezés jegyében telt. Dr. Ács Piroska, az Országos
Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója Tolnay Klári visszaemlékezéseiből
olvasott fel néhány részletet, rámutatva, milyen igényes, precíz művész is volt
az ünnepelt. A Lovas Ildikónak Cs. Németh Lajossal, Venczel Verával és Őze
Áronnal folytatott beszélgetéseiből pedig a színpadi munka, a színfalak mögötti
erőfeszítések és emberi kapcsolatok, a próbák hangulatának kulisszatitkaiba
kaphattak röpke bepillantást az érdeklődők, nem egy tréfás történetet,
mozzanatot is felidéztek az egykori „kollégák”.
A rendezvény során Marozsán Imre, a Magyar Posta filatéliai
osztályvezetője bemutatta a Tolnay-centenáriumra készített bélyegsorozatot.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése