2015. február 10., kedd

Zumba és mézíz-kóstolás az egészségnapon



Sokfajta program várta a gyerekeket a közelmúltban, a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola egészségnapján. Sport, ismeretterjesztő előadás és íz-kóstolás szépen elfért egymás mellett és után.

A szervezők úgy állították össze a programot, hogy lényegében tanórai keretekben, de eseményről-eseményre vándorolhattak tanári vezetéssel a diákok. Az intézmény tornatermében zumba – aerobik és jógafoglalkozások várták őket, előfordult, hogy több tucatnyian mozogtak együtt a ritmusokra. A különböző tantermekben tartott ismeretterjesztő előadásokon megismerkedhettek a helyes táplálkozás alapkövetelményeivel, a mérgező növényekkel, a kéz – és lábápolás higiéniai szabályaival, jó tanácsokat hallhattak a fertőzésekről, és azok megelőzéséről, a tinédzserkori bőrápolás fontosságáról. Akadtak olyan élménybeszámolók, amelyek sok-sok tanulsággal szolgáltak a fiataloknak: Buzásné László Magdolna az „El camino” végig gyalogolása során szerzett tapasztalatairól beszélt, a parasportoló, ülőroplabda válogatott salgótarjáni tanárnő, Szabóné Sipos Éva pedig arról, miként lehet önerővel, kitartással, sok-sok munkával felállni és teljes életet élni egy súlyos sportbaleset után.

A Gabona Pékség, valamint a Palóctáj Mézlovagrend képviselői pedig különböző egészséges termékek, pékáruk és mézes finomságok kóstolására invitálták a nebulókat. De nem csupán az iskola épületében szerveztek a tanulóknak programot: az egyik évfolyam diákjai Nógrádmarcalban a szelektív hulladékgyűjtés – és hulladékválogatás részleteibe is betekintést nyerhettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése