2015. február 6., péntek

Pom-pom lányok és hősszerelmes trubadúrok



Borsosberény nyugati részén, terebélyes fák árnyékában állították fel a falunap szervezői a szabadtéri színpadot, amely körül valóságos vasárnapi kavalkád alakult ki.

Amikor odaérkeztünk a helyszínre, néhány program már lezajlott. Éppen a dejtári Szivárvány kórus fellépése zajlott, ezalatt körbejártuk kicsit a területet. A „kiszolgáló épület” mellett vásári forgatagba kerültünk, ahol népi játékokkal, kirakodók seregével találkozhattunk.

Pár perc múlva azonban érdemes volt szemünket a színpadra vetni, mivel a „Berényi táncosok” címet viselő produkció során a Boney M. együttes fülbemászó diszkó-muzsikájára helybéli hölgykoszorú mutatott be fergeteges pom-pom táncot – köztük a házigazda polgármester, Molnárné Gere Rita is -, amit hatalmas vastapssal jutalmazott a publikum. 

Ezután Párizs Judit énekelt opera-világslágereket, majd egy különlegességnek számító fellépés következett. Mintha I. Alfonz aragóniai király udvarába csöppentünk volna, az „A’la Carte” kórus négy férfitagja a középkor lovagi világába repítette vissza a szemlélődőt – spanyol-portugál ősi vegyes-nyelven előadott dalcsokrukkal egykor hispániai trubadúrok hősszerelmes módra hódították meg a kiszemelt hercegnőt vagy udvarhölgyet. Bizony, az elmúlt hetek sok-sok magyar népzenéje közben mindezek a műsorok üdítőleg hatottak a szemre-fülre.
Jöttek még hastáncosok, szólt sramlidal, a balassagyarmati Retro Rock Band Republic számokkal kedveskedett a nézőknek, amikor pedig búcsút vettünk a rendezvénytől, még láthattuk, ahogy egy parányi kislány hatalmas szappanbuborékot indított útjára – a szétpukkanásig.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Fotó: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése