Közel ezer év történelmi, etnográfiai
folyamataiba avatta be a hallgatóságot a közelmúltban Hausel Sándor
főlevéltáros, aki a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ népszerű „Örökség
Kulturális Műhely” előadássorozatának keretében a város népességének
arculatváltozásairól beszélt.
A szakember elöljáróban kitekintést tett a Honfoglalás
korától a törökdúlásig eltelt korszakra. Ennek egyik legnagyobb tanulsága –
amire egy XVI. századi lakosság-összeírási ív is bizonyíték – hogy szinte
teljes egészében magyar nyelvű emberek éltek a mezővárosban. Változás a végvári
időkben érkezik el, amikor német katonaság települ a gyarmati várba, egy
esetben például – 1660-ban - a germán zsoldosokat az erődítmény őrzői
egyszerűen elkergették.
Köztudomású tény – utalt erre Hausel Sándor – hogy 1665-ben
teljesen elpusztul Balassagyarmat, és 1690-re sikerül újra benépesíteni. Ennek
állít emléket a Hunyadi utca és a Rákóczi út sarkán található két nagy kőtömb,
amelyekről sajnos mára lekopott az évszám. A betelepítések során azonban
igencsak új összkép alakul ki a népesség arculatában. A Felvidék északabbi
vármegyéiből, Zólyomból, Liptóból, Gömörból, Turócból, sőt, távolabbról,
Sziléziából és Erdélyből, a jobb megélhetés reményében érkeztek ide jobbágyok.
Egy 1716-os lajstrom egyértelműen rávilágít arra, hogy ekkortájt döntő
százalékban szlovák (tót) népesség lakja a várost, azaz nincs folyamatosság. A
XVIII. század közepén már ezer főt számlál Balassagyarmat, és újabb keveredés
történik. A paraszti rétegek mellett megjelennek a kereskedők és kisiparosok:
ők német, zsidó származásúak, valamint görög katolikus vallású, főként
délszláv, macedón elemek. Aki rátekint egy korabeli, a települést az Ipoly
felől ábrázoló térképre, láthat rajta négy, magasba törő pontot: nyugaton a
katolikus, északra, az Óváros téren a „szerb”, távolabb, dél felé az
evangélikus templomot, illetve az épülő zsinagógát. Ez már XIX. századi kép, de
tökéletesen mutatja miként különültek el városon belül az egyes néprétegek.
A főlevéltáros kitért arra, hogy 1790-ben, a vármegye
székhelyének áthelyezésével a város életében is némi fordulat következik be. A
közigazgatásban szolgáló emberek, hivatalt vállaló nemesek többségében magyar
származásúak, és ők nem csupán ide jártak dolgozni, hanem házakat is építettek,
ide költöztek. Ráadásul a reformkor szellemi áramlatai, és a magyar nyelv
államnyelvé tétele 1844-ben még inkább felerősítik ezeket a magyarosodási
folyamatokat, amely nyelvi asszimilációt is eredményez. A Kiegyezés után
végzett felmérésekben már a lakosság kilencven százaléka magyarnak vallja
magát, annak ellenére, hogy a szláv és egyéb szó még igen gyakori a mindennapi
életben – elsősorban a piacon. A balassagyarmati zsidóság sokáig megőrizte
teljes elkülönülését, „orthodox” voltát, csak a huszadik század hoz e téren
változást – egészen 1944-ig, a Holocaust borzalmaiig, amikor tömegesen
deportálják és pusztítják el a gázkamrákban őket.
A második világháború utáni időszak hozza az utolsó
arculatváltozást Balassagyarmat népességi összetételében – ért el a mai időkig
a történeti visszatekintés. Ez szorosan összefügg a modernizációval. A
lakótelepek építése, a falusi emberek nagyszámú városba költözése, a gyáripar
megjelenése még inkább egyneműbbé teszi a képet, ami napjainkig hat.
Az előadó a végén részletesen kitért az egyes népek
sajátosságaira, külön szólva a cigányságról, kiemelve néhány érdekességet: a
Balassagyarmatra települt cigányság szinte kizárólag „muzsikus” volt, azaz a
mikrotársadalom elitjéhez tartozott. Ennek legfőbb oka, hogy a kézműves
vándorcigányságnak a sok iparos között rengeteg „konkurenciája” akadt, ami
megakadályozta a tartós letelepedésüket.
H.H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése