2015. február 17., kedd

Vasárnapi nyitva tartást kíván a többség



A Magyar Szocialista Párt aktivistái az elmúlt hét végén országos akció keretében mérték fel, vajon a vasárnaponként rendszeresen vásárló lakosság közül kik akarják, hogy a hét utolsó napján március 15-e után is nyitva maradjanak az üzletek.

Balassagyarmaton a TESCO áruház bejárataihoz vonultak ki a politikusok és segítőik, ahol két órán keresztül kérdezgették a nagyáruházba betérő, illetve onnan kijövő embereket.
Borenszki Ervin, Nógrád Megye Közgyűlésének tagja a felmérés lezárását követően elmondta, összesen 494 polgárt sikerült megkérdezniük, ebből 448-an nyilatkoztak úgy, hogy március idusa után is szeretnének vasárnaponként vásárolni. Az MSZP-s képviselő hozzátette: sokan úgy vélekedtek, hogy a kormány nem tekinti őket felnőttnek, amikor ilyen durván beleavatkozik az életükbe, a vásárlási szokásaikba. Világosan kiderült – összegzett a politikus -, hogy a kereszténydemokraták indítványát elhamarkodottan fogadták el, és láthatóan nagy felháborodást kelt az emberekben a vasárnapi üzletbezárások előírása. Érdemes lesz tehát erre a meggyőző többségre hallgatni és visszavonni a rendelkezést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése