2015. február 11., szerda

Fogvatartott tárlata Gyarmaton



Az egyik festményről Mikszáth tekint vissza ránk, a másik alkotás egészen más, abszurd világot ábrázol. A technika és a stílus azonban meglehetősen azonos. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ aulájában berendezett galériában a Balassagyarmati Fegyház és Börtön egyik fogvatartottjának műveiből nyílt kiállítás.

A február 10-én délután rendezett tárlatismertetőn először Csemniczky Zoltán szobrászművész méltatta a kiállított munkákat. Elmondta, hasznos dolog és haladó hagyomány, ha a börtönben bezártságban élő, de ott kreatív képzőművészeti tevékenységet kifejtő személyek ilyen formában a nagyközönség elé állhatnak, megmutatva, milyen értékek is születhetnek a fegyház falai mögött. Az alkotó munka pedig pedagógiailag és jellemformálásban is gyümölcsöző eredményt hozhat.

Lencsés Zsolt képzőművész – aki többször dolgozott együtt a rabokkal, például a börtönkápolna megszépítésén – hozzátette, az itt kiállított képek önmagukért beszélnek, és mind tartalmában, mind formájában, mind elkészítésük hátterét tekintve külön stílust alkotnak, amelyet akár „cella-art” néven is illethetnénk. Kiemelte, voltaképpen a művészet is egy zárt világ, de ahogy Vaszilij Kandinszkij fogalmazott egyben „szabad” is, hiszen a szellem, a gondolatok kitárulkozásának nincs határa, nincsenek béklyói, és ezzel a kiváltsággal azok is élhetnek, akik testi mivoltukban rabságra ítéltettek. De a festészet nevel is: önfegyelemre, amikor szigorúan és pontosan dolgozik, amikor az erőteljes színeket jeleníti meg az ecset mestere, amikor a mondanivaló előbukkan képein. Érdemes eljönni, megnézni, milyen gondolatai tárulnak elő egy fogvatartottnak, ha művészi érdeklődését a közönség elé tárhatja.

A tárlat képei valóban érdekesek: a nagy nógrádiak portréival azonos vásznon megjelennek az adott kor elmosódott alakjai is: Balassinál a törökök, Mikszáthnál a napernyős dzsentri kisasszonyok és urak. A nonfiguratív ábrázolások viszont teljesen sejtelmes, kesze-kusza világot tárnak a tárlatlátogató elé. A „Szép postamesterné” pedig voltaképpen egy rút banya, és ijesztő ábrázatát felerősíti a hátát felborzoló macskája és a sarokban vicsorgó kutya.
H.H.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése