2015. február 12., csütörtök

Százegyedik születésnap



Tavaly töltötte be századik életévét Becske legidősebb lakója, özv. Sály Gyuláné Erdélyi Erzsébet. Az önkormányzat akkor úgy döntött, ezentúl minden esztendőben felköszönti az idős asszonyt, aki százegyedik születésnapját is jó egészségben élte meg.

Bözsi néni – ahogy az ünnepeltet a faluban nevezik – galgagutai származású és Legéndről való férjével 1932-ben költöztek Becskére. A házasságukból két gyermek született: Irén lányuk ma nyolcvan éves és kitartóan ápolja édesanyját. Négy unokája él még, sajnos hét dédunokája közül az egyiket időközben fájdalmasan elvesztette. Két ükonokája nagy boldogsága.

Sály Gyuláné a helyi Vörös Csillag MGTSZ-ből vonult nyugdíjba, s amíg ereje bírta, rendszeresen gyalog járt ki a szőlőbe, művelte a gyümölcsöst, saját kiskertjében pedig negyven esztendeje fóliasátor alatt növekednek a különféle palánták. Szereti a virágokat is. Ma már járókerettel is nehezen lép, nem bír kimozdulni otthonából, de rendszeresen követi nyomon a település történéseit. Ablakán át rálát a templomra, figyeli a misére járókat, s ha kondul a harang, elrebeg egy-egy halk imát. Nagyon örült, amikor látta-hallotta, hogy tavaly vásártér épült Becskén. Erzsike néni bízik abban, hogy idén is ki tud még menni a kerekesszékén a fóliasátorba, és saját szemével örvendhet a vetemények kiserkenésének.
A százegyedik születésnapon az önkormányzat nevében Szalatnyainé Zsigmond Éva egy szép verssel, tortával, virágcsokorral és a község címerét ábrázoló bögrével köszöntötte a szép kort megélt ünnepeltet.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése