2015. február 3., kedd

Ipolyságiak tudtak legtöbbet a Legbátrabb Városról



Nem csupán fejet illik hajtani a Legbátrabb Város hőseinek emléke előtt, hanem meg kell ismerni 1919. január 29. eseményeit, illetve azokat a folyamatokat, amelyek a híres honmentő harcokhoz vezettek – így foglalható össze a középiskolásoknak kiírt Civitas Fortissima vetélkedő lényege.

A felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoport és a Fidelitas balassagyarmati szervezete immáron hetedik alkalommal rendezte meg a versenyt a Városháza dísztermében, amelyen tizenhét csapat indult.
Már az előzetes feladat is rendkívül izgalmasnak ígérkezett. A fiatalok egy internetes honlapot készítettek, ráadásul úgy, hogy egy korabeli szemtanú szemével ábrázolták a történteket. Voltak, akik Rózsa Andrásnak, a hősi halált halt vasutas kalauznak állítottak össze weblapot, de felettébb érdekes olvasnivalónak bizonyult a cseh parancsnok, Gustav Lauka megközelítésében az események menete.

Az elmúlt hat esztendőhöz hasonlóan idén is, a Civitas Fortissima mellett egy másik történelmi korszak szintén szerepelt a feladatok között – ez most a Honfoglalás volt. A szervezők igyekeztek összefüggés-kereső, kreatív gondolkodásra serkenteni a résztvevőket. Például az „időutazás” címet viselő részben a diákoknak vissza kellett menniük képzeletben a Kazár Kaganátus területére, és beszámolniuk arról, hogy több mint ezer évvel ezelőtt miként éltek ott az emberek, milyen volt a társadalom hierarchikus felépítése. A „divatdiktátor” részben a korabeli viseletek ismertetése után a lehető legdivatosabban öltöztettek fel egy férfit az iskolások. A „titkos küldetés” során pedig egy esemény, helyszín, és az esethet köthető személy meghatározása után a gyerekeknek kellett felderíteniük, milyen titkos küldetésben járhatott az adott illető. Természetesen nem maradhattak el a vetélkedő tárházából a kronológiát igénylő feladatok, képfelismerés és a keresztrejtvény sem.
A versenyt végül az ipolysági Szondy György Gimnázium csapata (Miskei Ferenc, Nagy Károly, Novák László – felkészítő tanár: Tóth Tibor) nyerte, míg a legjobb balassagyarmati alakulat a harmadik helyen végzett Balassi Bálint Gimnázium lett (Tóth Ádám, Zólyomi Kristóf, Jamrik Egon – felkészítő tanár: Jancsóné Zorván Zita). A díjakat dr. Szakács Zoltán, a Civitas Fortissima Kör elnöke adta át.
A történelmi vetélkedő végén Fráter Olivér történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatóhelyettese tartott előadást a fiataloknak arról, milyen előzmények után történtek meg Civitas Fortissima napjának dicső eseményei.
A vetélkedővel párhuzamosan hirdették ki a rajz – és fogalmazásíró verseny eredményeit is, amire 141 beadott alkotás és dolgozat érkezett. Ennek jutalmait Csach Gábor művészettörténész nyújtotta át a legjobbaknak.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése