2015. február 22., vasárnap

Szemérmetlen szügyi kutyagyilkos



A rotweiler szuka nehéz szülés elé nézett. Amikor eljött az utolsó óra, a szügyi porta udvarán keresett egy zugot, oda bevackolta magát, és nemsokára szépen sorba világra hozta kölykeit. Összesen hét volt a szaporulat. Ám nem sokáig tisztogathatta, vigyázhatta őket óvó szeretetével.

A gazda hamar észrevette, eltűnt a kutyája. Nem is kellett sokáig keresnie, a kölykök hangja után haladva hamarosan rábukkant a szülés helyszínére. Ám a kíméletlen ember ahelyett, hogy meleg helyet biztosított volna a kis jószágoknak, félretolta az anyát és felnyalábolta az apróságokat.

Elővett egy nagy dobozt, behajította a hét mini-ebet és elindult velük kifelé a faluból. Mohora felé haladva, áthajtott a síneken, majd betért az erdő felé egy földútra. Itt sorsára hagyta szegényeket.
Jó pár óra eltelt, mire a keserű nyüszítésekre felfigyelt egy közelben kutyát sétáltató nő. Elszomorító látvány fogadta őt. A metsző hidegben ott bújt-tülekedett egymáshoz a hét apró állat. A megtalálók azonnal tudták kihez forduljanak.
-        Gyakran hívnak bennünket kutyamentéshez – mondta el érdeklődésünkre az értesítés után rögvest a helyszínre siető Sztraka Viktória és Török Evelin. – Nem is olyan régen Balassagyarmatról szóltak, hogy a „Barna Abc” környékén a kukák között vacog egy kis kutyus. Őt már szerencsére jó gazdikhoz irányítottuk. A határban talált rotweilerek azonban rendkívül aggasztó állapotban voltak. Megvizsgáltuk a kicsiket, de négyükön már nem segíthettünk. Az ötödiket meg gyorsan újra kellett éleszteni, ez sikerült is. Nagyon kihűltek szerencsétlenek. Hazavittük a három picit, meleg helyre tettük, ápolni kezdtük. Sajnos azonban így is későn érkeztünk. Elutasították a tápszert, a kecsketejet is. Semmit nem fogadtak el. Nem kínozhattuk tovább, így elaltattuk és testvéreik mellé temettük őket.

Török Evelin hozzátette, nem először tehet ilyet ez az embertelen személy. Nemrégiben a mostani hely közelében, a patakba dobva találtak hasonló rotweiler keverék kiskutyákat. Éppen ezért, a későbbi esetek elkerülése érdekében felhívást tettek közzé, hogy aki Szügyben rotweiler keverék szukát lát, lógó csecsekkel, de nincsenek kölykei, értesítse őt nyugodtan. Ha kiderül, ki a „kutyagyilkos”, állatkínzás miatt mindenképpen feljelentik az illetőt.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése