Szent István ünnepe nyugat-nógrádi tájakon

Szeszélyes időjárás uralkodott Nyugat-Nógrádban az augusztus huszadikai ünnepen. Mire azonban véget értek a programok, már javarészt elvonultak a fekete fellegek.

Négyet kondított (azaz egész 9 órát jelzett) a szomszédos katolikus templom nagyórája, amikor Érsekvadkert faluközpontjában a szentmisét követően, Balla Mihály országgyűlési képviselő jelenlétében, megkezdődött a Szent István napi ünnepség.

Németh Judit szép éneke és Pistyur Zsófia szavalatát követően dr. Kovácsné Nagy Mária, a település polgármestere mondott beszédet. Gondolatainak középpontjában kérdésként emelte ki, hogy hol is van ma a helye a világban a magyarságnak, olyan körülmények között, amikor Európa keresi önmagát, zavaros valóságában a jövőbe mutató értékrendet, amit talán éppen a Szent István eszméjét hűen őrző magyarok fognak megmutatni a kontinensnek, s utat jelölnek ki a boldogulás felé. A kalandozások korából kilépve a kereszténység felvételének jelentőségét hangoztatva a szónok hangsúlyozta, nem a felpakolható és összegyűjthető kincsek teremtik meg a mindennapok biztosítékát, hanem az otthon melege, a család szeretete, a közösség, a nemzet ereje.

Mire a polgármester asszony befejezte beszédét, már kövér esőcseppek hullattak, így Németh Eszter dalát – zárásul – esernyők védelmében hallgatták a megjelentek.

Balassagyarmaton egy órával később, tízkor kezdődött az ünnepség – a szervezők előre gondoskodtak a fedett helyről, hiszen az égi áldást is „elkerülendő” a régi vármegyeháza dísztermében tartották az ünnepséget. Itt a színes műsort a Tormay Cecile Irodalmi és Történeti Társaság tagjai, valamint a Balassagyarmati Dalegylet és az evangélikus egyházi kórus közös szereplése (Ember Csaba karnagy vezényletével) adták. Medvácz Lajos, a város polgármestere történelmi események felidézésével, és némi aktuálpolitikai felhanggal vegyített beszédében elsősorban arra helyezte a súlypontot, hogy a magyarok évszázadokon keresztül büszke tartással őrizték a „szentistváni” hagyatékot, és mindannyian legyünk büszkék arra, hogy Európa közepén keresztények maradtunk egy olyan korban is, ahol sok minden körülmény ellenünk dolgozik. Államalapító királyunk alkotásaiból az Intelmeket emelte ki, ami tökéletesen példázza azt, mire, milyen értékekre kell alapozni minden ifjúnak az életét, milyen eszmékkel, gondolatokkal kell felvérteződnie, hogy megállja helyét a világ sodrásában: „Fiam, tartsd hát meg apádnak parancsát, ne vedd semmibe anyád tanítását!” – idézte szó szerint a mű egyik legfontosabb mondatát.

Az ünnepség hátralévő részében az egyházak képviselői, Molnár Ambrus református teológus, Bartha István evangélikus lelkész és dr. Stella Leontin katolikus plébános osztotta meg a hallgatósággal ünnepi gondolatait, majd Medvácz Lajos és Balla Mihály megszegte, és a résztvevők között kiosztotta az új kenyeret.

 

Őrhalomban ősi hagyomány, hogy augusztus 20-án a szentmisét követően körmenetet tartanak. A település katolikus templomából indulnak az emberek és a Szent István szobrot megkerülve a temetővel szembeni kápolnánál fejezik be az utat.

A menet élén ezúttal a közelmúltban rendezett Szent Anna napi palócbúcsún Palócország szépe címet elnyert fiatal hölgyek haladtak, míg mögöttük a „supellát” alatt a misét celebráló Zolcer György ipolyvarbói és Horváth Bertalan őrhalmi plébánosok mentek. A kápolnánál Farkas Egon helyi polgármester mondott ünnepi beszédet.

Az égiek augusztus huszadika kora délutánján kegyesek voltak Diósjenő népéhez. A Börzsöny fölött megállították a vészterhes felhőket, így zavartalanul ünnepélyes lehetett Szent István, a kettős kereszt és az új kenyér ünnepe.

Tóth János polgármester ünnepi beszédében érintette az elmúlt ezer év viharait történelmünkben, ám végső konklúziója bizakodó volt: Magyarország mindent átélt, túlélt, de megmaradt és megmarad! Köszönetet mondott Fritz János helyi fafaragó mesternek, aki a községnek adományozta a gyönyörűen faragott kettős keresztet, amit a közösségi téren állítottak föl, azon a közösségi téren, amelynek mától Szent István tér a neve.

Balla Mihály országgyűlési képviselő Szent István király Imre herceghez írt Intelmeiből indult ki: „Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását.” A közösség ereje az éltető erő – mondta – a családi közösségé, a község közösségé, az ország közösségé, ami nem ér véget a határoknál. Merjük kimondani, hogy magyarok vagyunk, és hogy Európa mit köszönhetett a magyaroknak az elmúlt ezredévben. Mindig is védvonala voltunk az európai kereszténységnek a tatár és török támadásokkal szemben. István király bebizonyította, hogy erős vezetés és összefogás mellett egy nemzet meg is erősödik. Augusztus 20. az összefogás ünnepe kell, hogy legyen.

Győry Csaba plébános a kereszt szimbolikájáról beszélt, és a kettős kereszt történetéről. Majd megáldotta az „új kenyeret”, melyet a polgármester meg is szegett.

Ezután az ünneplő közönség és a falu vezetése átvonult a kettős kereszthez, melyet a plébános megáldott, megszentelt.

És hogy valóban az új kenyér ünnepe legyen ez a nap, népviseletbe öltözött leányok és legények kínálták a megáldott kenyerekből vágott szeleteket és a bort, jelképéül annak, hogy a kenyér és a bor összetartozik, mint ahogy mi, magyarok is összetartozunk.

Délutáni kiindulópontunk a rétsági „Nagyparkoló”, innen vágunk neki az ünnepség-látogató túrának. Mire első állomásunkon, Romhányban megállítjuk az autót, a helyi Angolkertben már enyhén csepereg az eső. Tökéletes időpontban érkezünk, hiszen a színpadra most lépdelnek fel pompás népviseletükben a lengyelországi testvértelepülés, Lutomiersk hagyományőrző együttesének tagjai. A tolmács segítségével röpke ismertetőt kapunk róluk, majd harmonika-kísérettel szépen zeng a „polák” dal, a szólista hölgy és társai – már amennyire kivehető a szövegből - énekelnek az erdőkről, a Visztula folyásáról, a szerelemről, a mazóviai mezőkről, s még sok mindenről, amely e gyönyörű tájakkal terített országban megtalálható. Amikor az operett-előadás kezdődik, beszélgetünk a házigazdával, Terman István polgármesterrel. Marasztalna bennünket, de máshol várnak már, Magyarnándorba gurulunk tovább a járművel.

Mintha itt már sütne is a nap. A bearatási ünnepre jöttünk, a nyári munkák zárását rendszeresen itt köszöntik. Alapos megfontolással a szervezők a szabadtérről a művelődési házba költöztették át a rendezvényt, Sándor István polgármester mondja is, nem kockáztathattak, inkább a fedett helyet választották. Az épület nagytermében folklór-kavalkádba csöppenünk. A berceli asszonyok nótáznak, Gál Lea Kamilla énekel egy csodaszép dalt, és itt vannak az ipolyveceiek, a Birbic néptáncosa is. Nemsokára befut a hivatalos „gyűlés” szónoka, Bacsa Béla, a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatója. Néhány szót váltunk a betakarítás eredményeiről, például arról, hogy a kiszámíthatatlan időjárás miatt a gazdálkodók később arattak, sokan még nem is végeztek a munkákkal, így összegzést sem tud még adni az eredményekről. A díszvendég beszédében sem hazudtolja meg „szakmai” önmagát, a nemzeti ünnepről, a magyarságtudatról fűzött gondolatait követően említést tesz a mezőgazdaság nógrádi jellemzőiről. Sándor István egy kitüntetést is átnyújt: több mint két évtizedes intézményvezetői tevékenységének elismeréseként az önkormányzat „Magyarnándorért” díjjal jutalmazza Szána Gábort, az általános iskola igazgatóját.

Indulunk tovább. Bánk a cél, és bizony eléggé „kerékkötő” módon sorakoznak a hepehupák ezen a Szente, Kétbodony felé vivő útszakaszon. Bő húszpercnyi utazás után a tó víziszínpada előtt vagyunk. Balla Mihály tartja már itt beszédét, a magyarság büszke küldetéstudatát emeli ki, a „szentistváni” szellemiség máig ható erejét. Egy igencsak érdekes, fuvolás-szintetizátoros aláfestésű, hangzásilag leginkább „űrbélinek” tűnő zenemű előadása után – amely a bánki Zvolenszki Levente fiatal komponista szerzeménye -, Ivanics András, a község polgármestere átadja a Bánkért Emlékérmet a negyven éve működő helyi hagyományőrző tánccsoportnak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy társainak, hiszen a falu vezetője maga is a csoport aktív tagja. A díjazott együttes pergő lábú produkcióval szórakoztatja a szép számú közönséget.

Lassan bealkonyodik, amikor búcsút intünk Bánknak. Még egy megállónk akad, a kiindulópontunk egyben a vég is, Rétság. A művelődési központban megy a műsor javában, a Rozsda együttes dübörgő rockzenét „nyom”. Itt már nem sokat időzünk, még megtekintjük a készülő Mindszenty-Pallavicini emlékmű „körbeforgó” makettét, és befejezzük ezt az augusztus huszadikai kirándulást.

Szöveg és fotó: Hegedűs Henrik - Sztranyovszky Béla