2015. február 23., hétfő

Költözik a Városüzemeltetés



Új telephelyet alakít ki az önkormányzat a balassagyarmati Városüzemeltetési Kft. számára. A cég déli városrészbe történő átköltöztetése folyamatos, és várhatóan nyár végére fejeződik be.

A város életében régóta téma volt a Városüzemeltetési Kft. helyének végleges és biztonságos megoldása. Ez főleg azóta vált szükségessé, mióta a Mikszáth út vége, így a szlovák határ felé eső része kereskedelmi övezetté alakult. Itt épült fel a Tesco áruház épülete, ugye itt található már az autóbusz-pályaudvar és egyéb boltok, üzletek is létesültek a környéken. Ebbe a környezetbe viszont egyáltalán nem illett már bele a városüzemeltetési cég, főleg a ki - és behajtó kukásautók és a rendszeres porfelhő bosszantották a közlekedőket és az itt élőket. Ám sokáig nem leltek mindenki által elfogadható új telephelyet.

Tavaly viszont komoly változás állt be ez ügyben. Az önkormányzat egy közismert városbéli céggel lebonyolított cserével megtalálta ezt a területet, mégpedig a Szügyi út 65. szám alatt, a hulladékudvar és a Volán-telep szomszédságában. Ráadásul ötvenmillió forintos állami támogatást is elnyertek a költöztetés lebonyolítására, így minden akadály elhárult, hogy véget vessenek a korábbi áldatlan állapotoknak.
A munka három ütemben zajlik. Aki a Szügyi út felé jár, már láthatja a beruházás bizonyos eredményeit. A cég irodaháza kívülről már teljesen elkészült, és a hátsó, udvari részen, a melléképületeken is szorgosan dolgoznak a munkások. Ha minden a tervek szerint alakul, a mintegy százmillió forintos összköltségű kivitelezés nyárra teljesen befejeződik és szeptembertől már az új telephelyen működik a Városüzemeltetési Kft.

A város Általános Rendezési Tervének bizonyos módosításaival a Mikszáth utcai ingatlanegyüttes további hasznosítására is tervek születtek, amelyek szorosan alkalmazkodnak az új kereskedelmi övezet igényeihez. E mellett az eddig zsákutcaként számon tartott Árpád utcát is „kinyitják”, és egy aszfaltozott út épül innen a Tesco-ig, ami a későbbiekben csökkentheti a Mikszáth utca zsúfolt forgalmát. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat hozzálát a környék, így a Jószív, Árpád és Jópalócok utcák vízelvezetési gondjainak hosszú évek óta várva-várt megoldásához is.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése