2015. február 8., vasárnap

Tizenkilencre alsót húzna tavasszal a Kábel SE



Vasárnap este hat órakor, az orosházi sportcsarnokban megkezdi tavaszi menetelését az NB I/B Keleti csoportjában a Balassagyarmati Kábel SE férfi kézilabda csapata. Molnár Ferenc vezetőedző szerint más céljuk nem is lehet: mindenképpen el kell kerülni a kiesést.

Az őszi szezon után a tizennégy csapatos mezőnyben a tizenkettedik helyet elfoglaló társaság a felkészülés alatt három fontos megmérettetést vívott. A hazai rendezésű tornát követően Egerben a Dobó Kupán vettek részt, majd legutóbb a bátonyterenyei Babják János Emléktornát nyerték meg.
-        Rövid, mondhatni „nyúlfarknyi” volt a felkészülésünk, hiszen rögvest Újév után munkába álltunk és február 8-án már bajnoki meccs vár ránk – mondotta el a Nyugat-nógrádi Napok érdeklődésére Molnár Ferenc, az együttes szakvezetője. – Egyértelműen lefektettem a terveinket: a fiatal, tettre kész, kiváltképp motivált játékosokat érett, tapasztalattal és megfelelő játéktudással felvértezett kézilabdázókkal egészítjük ki, ami eredményre vezethet. Úgy gondolom, hogy Albert-Tóth László és Jakubecz János csatlakozásával mindenképpen erősödtünk és bővültek a variációs lehetőségeink. Hasonlóképpen reményteli a szinte utolsó pillanatban megszerzett, több poszton bevethető Almási Dávid bemutatkozása, aki Bátonyterenyén remekül illeszkedett be a gárda gépezetébe.

A vezetőedző hozzátette, a balassagyarmati torna még amolyan „bemelegítő fázis” volt, de a Dobó Kupán már látni lehetett, nem járnak rossz úton. Bár egyetlen győzelmet sem arattak, mindegyik, papíron jobb képességű ellenfelüket komoly erőbedobásra késztették, így hasznosnak bizonyult ez a két nap. A vetélytársak részéről elismerő szavakat kaptak a támadójátékukról és a gyorsasággal is elégedett lehetett a mester. A tréner azonban hozzátette, mindhárom eseményen kiütközött, a csapat néhány poszton hiányos, és továbbra is égető szükség lenne egy balkezes, gólerős átlövőre.
- Amiben feltétlenül előbbre kell lépnünk – tekintett előre a tavaszra Molnár Ferenc -, az a szélsőink hatékonysága, helyzetkihasználása. Ezért is hoztuk Almásit, és remélem, a többiekre is serkentő lesz a leigazolása. Hogy mi várható tavasszal? Nehéz megmondani. A csapat az életéért küzd, elég, ha ránézünk a tabellára. Az első tíz forduló számunkra meghatározó, mérvadó lesz. Közvetlen riválisokkal, illetve a középmezőnyhöz tartozó együttesekkel találkozunk, reálisan tekintve hat-hét győzelem kell ahhoz, hogy az utolsó, rendkívül nehéznek ígérkező három találkozóra nyugodtabban készülhessünk. Kockáztatnunk kell: tizenkilencre húzunk lapot, de hogy ez milyen lesz, a jövő kérdése. Remélem, alsó…
A Balassagyarmati Kábel SE február 8-án tehát Orosházán indul el, hogy megfelelő legyen az a bizonyos lapjárás.
H.H.
Fotó: facebook

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése