2015. február 25., szerda

Nagykövet az iskolanapon




Megelevenedett a mesés Kelet világa a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola diáknapjain. A szerdától péntekig tartó eseménysorozat megnyitóját megtisztelte jelenlétével Iftehar Aziz, Pakisztán magyarországi nagykövete is.

Amikor szerdán kora délután megérkeztünk a településre, az általános iskola körül már nagy volt a sürgés-forgás. Benn az épületben ünneplőbe öltözött gyerekek fogadták a vendégeket és kísérték a tornaterembe, de előbb még körülnéztünk az aulában kifüggesztett rajzok között – ezt tette velünk egyetemben Balla Mihály országgyűlési képviselő is.

A tornaterem zsúfolásig megtelt, főként iskolásokkal és nevelőikkel, hiszen ezen a napon ők voltak a főszereplők. Amint a pakisztáni nagykövet és családja elfoglalta helyét az első széksorokban, kezdetét vette az ünnepség.

Először Nagy László, a házigazda intézmény igazgatója lépdelt fel az emelvényre, és mutatta be mindenkinek a Szentgyörgyi István Általános Iskolát. Kiemelte, hogy az utóbbi időben fokozatosan gyarapodik a gyermeklétszám, és idén már átlépte a kétszázas határt. Nem csupán diósjenői fiatalok járnak ide, hanem a környék több településéről és Pest megyéből is fogadnak diákokat, ami az igazgató szerint mindenképpen az itt folyó szakmai munka minőségét dicséri. Hozzátette, a gyerekek rendszeresen eredményesen szerepelnek a különböző tanulmányi versenyeken, és a váci Boronkay szakközépiskola két tantárgyban is náluk tartotta felvételi előkészítőjét. Nemsokára pedig ugyancsak Vácon a „szentgyörgyis” csemeték előadásában mutatják be a Dzsungel könyve című musicalt.

Ezután Iftehar Aziz szólt a megjelentekhez. A diplomata tökéletes Cambridge-i angolsággal kiemelte, nem véletlen, hogy minden országban, így Pakisztánban is közismert az „alma mater” kifejezés, hiszen az iskola, mint egy gondoskodó édesanya törődik a gyermekekkel. Ám hátrány is, ha túl jól működik egy oktatási intézmény, mert olyankor a szülők még a maguk szerepét is igyekeznek a pedagógusokra átruházni, pedig az otthoni nevelés szintúgy rendkívül fontos a fiatalok felnövekedése szempontjából. Megemlítette, számos személyes tapasztalata is hűen mutatja, Magyarország a világon is élen jár az oktatás nívójában. Az egy főre eső Nobel-díjasok száma itt a legnagyobb, s talán a helyet foglaló nebulók között is több akad, aki egykor majd a nemzetközi tudományos hírnévig is eljut. Végezetül kifejtette: örül, hogy itt, Diósjenőn is fontosnak tartják, hogy az apróságok megismerkedjenek a keleti hagyományokkal és kultúrkinccsel.

A helyi iskolások néptánc csoportja által bemutatott rábaközi táncokat követően Balla Mihály jött a felszólalók sorában. A honatya azt hangsúlyozta, hogy most a gyerekek a három nap során voltaképpen egy „nagy utazáson” vesznek részt, és időben visszavetődnek olyan távoli tájakra, amelyek misztikus ismeretlenként jelentek meg eddig előttük. Az Ázsiának nevezett Kelet rendkívül sokszínű, hiszen más tanulságokkal szolgál egy kínai, vagy egy arab, és perzsa mese, és saját szemükkel láthatják majd az iskolások, mennyire összefonódik és elválaszthatatlan egymástól ebben a világban a vallás, a kultúra, a művészet, a mindennapi élet vonzásában. De nem csupán ebbe a varázslatos miliőbe csöppenhetnek a fiatalok, hanem belepillanthatnak a múlt század első felének napjaiba is, Rejtő Jenő vidám, kalandokkal teli, de tanító célzatú regényeibe, milyen küzdelem is zajlik egy tizennégy karátos autó megszerzéséért.
Diósjenő polgármestere, Tóth János elsősorban a köszönet hangján szólt, és kiemelte a szervezők előkészítő, bonyolító munkáját, ami által a három diáknap színes forgataga megteremtődött.

Ezután apró balettos tehetségek táncoltak Strauss-dallamokra, Németh Árpád festőművész, a képzőművészeti pályázat zsűrijének elnöke pedig a beérkezett munkákat értékelte. Három kategóriában hirdették meg a versenyt. Az alsó tagozatosok témája a Kelet világa volt, és ahogy a méltató fogalmazott, a gyerekek vissza tudták adni azokat a részletezően díszítő motívumokat, amelyet ez a kultúra alapjában képvisel. Az ötödik-hatodikosoknak a legendás Mátyás király udvarának megörökítése jutott feladatul, és itt már a karakterekre, a történetek, ismert mesék ábrázolására került a hangsúly. A hetedik-nyolcadikosok ellenben a nagy földrajzi felfedezéseket mutatták be a vásznon, és a bíráló bizottság kifejezetten örült annak, hogy a képek készítői a térkép körül „forgatták” Kolumbusz, Magellán, Vasco de Gama és Cook kapitány kalandozásait.

A díjak átadását követően Nagyné Barna Orsolya, a rétsági tankerület igazgatója nyújtotta át a Szentgyörgyi István vándor-trófeát a képzőművészeti pályázat során legeredményesebb intézménynek, amely idén az érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola lett.
A megnyitót a hetedik-nyolcadikos diósjenői diákok gitáros-énekes fellépése zárta, majd immár a versenyekkel folytatódott a Szentgyörgyi Napok sorozata. Ebben a szerdai mesemondó-viadalt csütörtökön a Rejtő Jenő munkásságáról szóló vetélkedő követte, pénteken délelőtt pedig sportolók vették birtokukba a tornatermet.
Szöveg: Hegedűs Henrik
Kép: Sztranyovszky Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése