2015. február 10., kedd

Kettőből kettőt nyertek a Palóc Pumák



A januári hatodik fordulóban nem várt vereségeket szenvedett el, de most, a februári hetedik körben kiköszörülte a csorbát a balassagyarmati Palóc Pumák tizennégy éves korosztályos kézilabda csapata. 

A fiúk az országos gyermekbajnokság régiós csoportjában ismét közelebb kerültek a dobogós álomhoz.
A Magyar Kézilabda Szövetség immár több esztendeje felettébb fura módon húzza meg az egyes az országos gyermekbajnokság egyes régiós csoportjainak területi körvonalait. Így fordulhat például elő, hogy a nógrádi fiataloknak rendszeresen Szolnok megyei ellenfelekkel kell farkasszemet nézni – nem beszélve a nagy távolságokkal járó költségekről, amely a klubok pénztárcáját igencsak megterheli.
A lényeg azonban a játék, és abból bőven akad a fiúknak. Az egykori válogatott klasszis, világbajnoki ezüstérmes és olimpiai harmadik Sterbinszky Amália nevét viselő régióban a tizennégy éveseknél tíz csapat versenyez, azaz az oda-visszavágós rendszerben összesen tizennyolc kiélezett meccs vár az ifjú kézilabdás „palántákra”.

A bajnoki sorozat következő – immáron hetedik – állomáshelye Mezőtúron volt, a kisváros Törökszentmiklós helyett „ugrott be” a rendezést elvállalva. A gyarmati legények ezúttal két tiszaföldvári vetélytárssal találkoztak. A TVSE „második” csapatát Szabó András edző tanítványai végig magabiztos játékkal győzték le, míg a „jobbak” ellen a szoros első félidőt követően szünet után húztak el.
A Palóc Pumák honlapjának tájékoztatása szerint a gyerekek az elmúlt hónapban új taktikai variációkat próbáltak ki a támadások felépítésében, és ezek a „figurák” nem csupán a saját repertoárt színesítették, hanem szemmel láthatóan az ellenfeleket igencsak meglephették – ez is hozzájárult a két szép győzelemhez. No meg például Praszna Péter kiváló játéka: ő a két meccsen összesen tízszer talált a hálóba. A honlap kiemeli még Koplányi Balázs teljesítményét, aki élete első komoly tétmeccsén góllal mutatkozott be a „Pumákoknál”.

Eredmények:
Palóc Pumák – Tiszaföldvári VSE II. 17-11 (9-3)
Gólok: Praszna Péter 5, Lőrik Csegő 4, Cseri Dávid 3, Koplányi Balázs 1, Pécsi Máté 1, Szokolóczi Dávid 1, Almásy Richárd 1, Okolenszki Patrik 1.

Palóc Pumák – Tiszaföldvári VSE I. 17-13 (8-7)
Gólok: Praszna 5, Almásy 5, Pécsi 2, Cseri 2, Bagyal Botond 2, Lőrik 1.

A jelenleg 15 pontos Palóc Pumák számára a bajnokság február 21-én, szombaton, Gyöngyösön folytatódik, ahol a cél szintén két győzelem, amivel közelebb kerülhetnek a harmadik helyen 20 ponttal tanyázó Salgótarjáni Strandépítőkhöz.
H.H.
Fotó: palocpumak.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése