2015. március 31., kedd

Új bázist építenek a mentőkutyások



Elköltözik jelenlegi állomáshelyéről a Cserhát Mentőkutyás Egyesület. A balassagyarmati önkormányzat tizenhárom évre szólóan, díjmentesen biztosít számukra új területet a Nádor utca végében, ahol kialakíthatják leendő központjukat.

A Cserhát Mentőkutyás Egyesület az egyik leggyakoribb nógrádi szereplő a magyar médiában. Rendszeresen hallunk róluk különböző híreket, amikor az értékek, javak, állatok és emberek mentésében, felkutatásában kérik segítségüket. Legutóbb például a Börzsöny erdeiben történt jégkárok alkalmával, illetve Salgótarján környékén egy idős asszony keresése során mutatták meg rátermettségüket. Számtalan bemutatót is tartanak rendezvényeken és intézményekben.

Az egyesületnek eddig Balassagyarmat keleti határán, a dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet egykori sportpályáin van most a bázisa. Itt egy kis ház és konténer szolgált fedett létesítményül, míg a kézilabda pályánál alig nagyobb méretű „kifutón” végezték a kutyák idomítását, speciális kiképzését. Ez azonban, mivel az önkéntes feladatellátásuk egyre nagyobb felkészültséget, minél több gyakorlatozást igényel, idővel szűknek bizonyult. Az egyesület nevében így Juhász Zoltán elnök kérelmet intézett az önkormányzathoz, hogy együtt keressenek a város más pontján olyan alkalmas területet, ahol kialakíthatják új mentőbázisukat.
A választás végül a Nádor utca végén, a sportpályák és az elkerülő út közötti mintegy 4300 négyzetméteres földdarabra esett. A balassagyarmati szabályozási tervben ez eredetileg is „különleges területként” szerepel, azaz semmi akadálya sem lett, hogy a mentőkutyások oda költözzenek.
A szervezet és az önkormányzat megállapodása értelmében idén április 15-től 2028. december 31-ig díjmentesen kapják használatba ezt a területet, amelyre elővásárlási joguk lesz, azaz a határidő leteltét követően akár meg is vehetik. Juhász Zoltán elmondta, az új mentőközpont kiépítéséhez uniós támogatásból, a visegrádi együttműködés alapjaiból szeretnék előteremteni a kellő forrásokat. A pályázatokhoz azonban elengedhetetlen az építési engedélyek előzetes beszerzése és a terület paramétereinek megadása.
A most megkapott területen az egyesület egy igényes, könnyűszerkezetes épületet emelne fel, amelyben az ügyeleti - és készenléti helyiségeket alakítják ki, öltözőkkel, irodákkal, raktárakkal, garázsokkal, gépjármű szerállásokkal, míg az udvaron a mentőkutyás és az alpintechnikai felkészülésekhez szükséges gyakorlópályákat építenék ki. A pályázati eredmények birtokában a Cserhát Mentőkutyás Egyesület új központja várhatóan jövő nyárra-őszre készülhet el.  Természetesen a munkálatok befejezéséig jelenlegi állomáshelyükön maradnak a mentőkutyások.
Hegedűs H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése