Enyhe szél lengedeztette a Palóc liget fáit, a szűrt napfény
pedig haloványan világította meg Petőfi kabátos szoboralakját, amikor vasárnap
délután megkezdődött a balassagyarmati március 15-i ünnepség.
A rendezvény szónoka Csach Gábor alpolgármester formabontó
módon kezdte gondolatait: Ulveczky Gábor egyetemistára emlékezett, aki 1972
márciusának idusán a Batthyány örökmécsesnél tíz példányban barátai kezébe adta
Babits Mihály: Petőfi koszorúi című versét – ezért a tettéért huszonkét hónapos
börtönbüntetést kellett elszenvednie.
A politikus hozzátette, a negyven évesnél idősebb
korosztálynak nehéz most ünnepelni, hiszen megélték azt a korszakot, amikor a
’48-as forradalom kirobbanásának pillanata egyszerű munkanapként szerepelt a
naptárban, és tilos volt minden nemzeti érzelmű megnyilvánulás. Ráadásul a
Kádár-éra álságos módon egy „bizarr” eseménysorozatot hozott létre ilyenkor, a
Forradalmi Ifjúsági Napokat, ahol a fő irány nem Petőfi és társai emlékére
vetült, hanem a proletár internacionalizmus vörösterrorjának 1919-es tetteire.
Csach Gábor kiemelte, a mai kortársak egy része is képes
ostobaságokat beszélni nemzeti identitásunk jelképeiről, attól függően, hogy a
„szekértáborok kommunikációs gurujai” aznapra milyen tőmondatokat találnak ki. Hangsúlyozta, Berzsenyi Dániel szavaihoz
igazodva sosem a tömeg, a sokaság, hanem lélek és szabad nép, azaz a felemelő
gondolat tesz csuda dolgokat, eredményez változást. Az ünnep pedig nem relatív,
hanem fehér, nincs ötven szürke árnyalata. Ahogy a tündér jó, a boszorkány
rossz, úgy Haynau rossz, Kossuth viszont jó. A kokárda március 15-e jelképe,
aki nem hordja, nem is ünnepel.
A szónok néhány mondattal kitért a város 1848-as szerepére
is. Nógrád megye akkori székhelye már megvetette a várossá válás alapjait,
felépültek legjelentősebb intézményei és épületei, a megyeháza, a nagytemplom,
a börtön. A város irányítói már a kezdet-kezdetén büszkén csatlakoztak a
forradalomhoz, nemzetőrséget alakítottak, fenntartották az új rendet. Az
ötvenedik évfordulón a soknemzetiségű, tarka vallásosságot mutató
Balassagyarmat lakossága méltón, közösen emlékezett az elődökre az evangélikus
templomban, majd a zsinagógában. Mai aktualitásokat emlegetve Csach Gábor
hangoztatta, régi eleinknek büszke utódaként az önkormányzat költségvetéséből
kiemelten támogatja a város közösségi szerveződéseit, és létrehoztak egy
Ifjúsági Alapot is, az egymillió forint felhasználásáról a fiatalok dönthetnek
majd. Az alpolgármester végezetül hangsúlyozta: minden jeles ünnep a jövőt
szolgálja, minden jeles történelmi pillanat az ifjúságnak szól.
A megemlékezést kísérő műsorban fellépett a Balassagyarmati
Dalegylet, Major Lászlóné, Hegedűs Andor és Végh Gyula. Az ünneplők ezután
átvonultak a Mikszáth Kálmán Művelődési Központba, ahol Kátai Zoltán énekmondó lantján
és dalban középkori hazafias énekeket és megzenésített Petőfi-verseket
szólaltatott meg.
***
Az ünnep fonákja
Bevallom, nem tetszett
nekem ez a vasárnapi gyarmati ünnepség. Nem volt konferanszié, nem mutatták be
a szereplőket, néha pedig ők maguk is bizonytalanul tekintgettek egymásra,
ugyan mi most a teendőjük. Váratlanul hangzott fel a Himnusz, zárásként a
Szózat. Nem búcsúzott senki, mindössze hátulról hallatszott Ember Csaba
karnagy, aki egy mikrofon közelében szólalt meg így: „menjetek békével”. Nekem
az egész olybá tűnt, mintha az ünnepi műsor résztvevői, beleértve még Csach
Gábor alpolgármestert is, egy „hakni” közben állottak volna meg
Balassagyarmaton, rohanva, pörgetve, gyorsan követték egymást a részletek,
mintha sietni kellett volna, mert a következő helyszínen már türelmetlenül
várják a művészeket.
Meglehetősen sajátos,
mondhatni úgy is, újszerűen avantgard programot állítottak össze a szervezők.
Lehet, szándékosan tettek így, lehet, szándékosan akartak esetleg valami
frappánssal előrukkolni. Ám Balassagyarmat, össznépileg sajátos közeg: aki
olyan büszkén őrzi hagyományait, védi értékeit, az ilyen műsor-összeállítások
tekintetében is meglehetősen régimódi, konzervatív megközelítést képvisel. Ahol
szépen bevezetik a műsort, ahol szépen megszólítják, színre hívják a
szereplőket, ahol van rendes kezdet és végpont.
Persze az is
előfordulhat: csak az én ízlésvilágomtól volt idegen ez a balassagyarmati
március tizenötödike.
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése