Barangolás terepasztalok között

Egymást váltották a különböző csoportok a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési központban a hét végén megrendezett három napos vasútmodell-kiállításon. A gyerekek remekül érezték magukat a szorgos munkával készített terepasztalok világában.

 
Ahogy a Madách Imre Városi Könyvtár felől átverekedtük magunkat egy térelválasztó növény-sövényen, máris egy érdekes terepasztal „termett előttünk”. A Thomas és barátai címet viselő, Asztalos Csaba munkáját dicsérő modellváltozatnak legfőképpen a kisgyerekek örültek, hiszen a Thomas a gőzmozdony című tévében látható mese is elsősorban számukra készült.

A nagyterembe érve balról dr. Csekey László pszichiáter főorvos, újdonsült balassagyarmati díszpolgár álldogált a saját Marklin gyűjteménye előtt. Rövid tájékozódás után kiderült, egy Duna-menti észak-bajor kisváros képe rajzolódott ki előttünk, a legmagasabb ponton egy székesegyházzal, az épületek körül pedig vígan „süvöltöttek” a különböző szerelvények.

Szemközt a balassagyarmatiak és a hatvaniak közös „pályaszakaszát” csodálhattuk meg, amiről Gere József, „civilben” MÁV csomóponti főnök adott ismertetőt. A városi modellezők régi álma valósult meg, amikor sikerült megalkotni az 1930-as évek emeletes balassagyarmati vasútállomását, de még közel sincs kész, mivel például az átívelő gyaloghíd még hiányzik róla, viszont a vágányok egészen a strandi sétányig „vezetnek”. Ezt csatlakoztatták össze a hatvaniak alkotásával, amelynek végéhez pedig Gonda Sándor érdekes látványt nyújtó fordító-berendezése kapcsolódott. 

Gere József néhány érdekességgel is szolgált: a hetvenes-nyolcvanas években, egészen a rendszerváltásig hatalmas népszerűségnek örvendett hazánkban a vasútmodellezés, elsősorban azért, mert a terepasztalok hozzávalóit a keletnémet piacokról olcsón lehetett beszerezni. Mára viszont nagyon költséges foglalatossággá vált ez a hobby, és csak néhány igazán elkötelezett, szenvedélyes, buzgó és serény gyűjtő engedheti meg magának a modellezés „luxusát”. Majd figyelmünkbe ajánlotta Szűcs Miklós asztalát, amin valóban nagyot ámultunk. A hegyek-völgyek között robogó vasúti szerelvények mellett olyan érdekességeken is megakadt a szemünk, mint a szomszédos közúton egy beépített acélszálon mozgó mágneses teherautó, vagy egy árokba szaladt gépkocsi. „Óriási munka van ebben” – mondotta el érdeklődésünkre a tulajdonos.

De léptünk is tovább, mert akadt még csodálnivaló. A színpadon Bencs Zoltán kalauzolta a diákok seregét az ő sajátos világába. Kis berendezéssel irányította-mozgatta a mozdonyokat, amint a szegedi körfűtőház felé haladnak. Aki pedig akarta, akár ki is próbálhatta, milyen érzés egy terepasztal masináit oda-vissza mozgatni. Az iskolások nem is győzték egymást váltani…

(hege)