2015. március 24., kedd

Kis táncosok nagy sikere



A kislányok nagyon izgultak a verseny előtt. Hiszen ez volt az első igazi fellépésük, amikor meg kell mutatniuk eddig mit tanultak, és ő maguk is kíváncsiak voltak, mit is ér az ő áldozatos gyakorlásuk. A tettet, a bátorságot, a koncentrációt siker koronázta: Palánki Edina balassagyarmati hip-hop társasága harmadik lett a Ritmuscsapatok Országos Táncversenyén.

A Budapesten, a Soroksári Sportcsarnokban rendezett versenyen tíz csapat közül érdemelte ki a Say My Name nevű formáció ezt a szép bronzérmet. A koreográfus-betanító Palánki Edina elmondta, miután külföldről hazatért, hozta létre újra a hip-hop tánccsoportját. Egy januári vizsgatáncot követően döntött úgy, hogy a kilenc-tízéves kislányokkal készül fel a márciusi versenyre.

-        A kicsikkel az első hónapban csak heti egyszer, másfél órás időkeretben gyakoroltunk, de márciusban ezt már heti két foglalkozásra növeltük. A koreográfia utolsó táncbetétjét két hete tanulták meg a gyerekek. Menet közben láttam rajtuk az elszántságot, a hatalmas akaratot, és ez egyre vitte-vitte őket előre, rengeteget fejlődtek. Így érkeztünk el a múlt hét végi soroksári országos versenyre, ahol nagy meglepetésre, ám annál nagyobb büszkeségünkre, a ritmuscsapatok között harmadik helyen végeztek, ami nagyon értékes eredménynek számít a szakmában – mondotta a fiatal, huszonhét éves tánctanár.
A bronzérmes csoport tagjai: Dancsok Nikolett, Deme Evelin, Gaál Noémi Eszter, Janzsó Kata, Sebes Lili, Varga Szonja, Varga Zsanett és Zsiga Szonja. Palánki Edina hozzátette, a verseny sikerére tekintettel megnőtt az érdeklődés a Say My Name tánciskola iránt, így áprilistól újra szervez beiratkozásokat a különböző korosztályokban. 
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése