2015. március 30., hétfő

Fizető parkolás az Óváros téren



Június elsejétől vezeti be a balassagyarmati önkormányzat az Óváros téri fizető parkolást. A díj egy órára száz forint lesz.

Annak idején a város képviselő-testülete 2007. január elsejétől szüntette meg a Balassagyarmat több területén érvényes fizető parkolási rendszert. Most sem önszántukból, gazdasági megfontolásból végzik el az Óváros téren a rendszer kiépítését: a belváros rekonstrukciójának egyik követelménye volt ez. A város vállalta, hogy a beruházás befejezését követően öt éves időtartamra a felújított téren bevezetik a fizető parkolási rendet.

Az említett területen összesen 152 parkolóhely található, ebből négy akadálymentes. Ugyancsak négy helyen állították fel a modern parkolóórákat, ahol kizárólag készpénzes fizetésre van lehetőség.
A legutóbbi testületi ülésen tárgyalták meg a képviselők a rendszer részleteit. A megszületett határozat értelmében június 1-től egy órára száz forint lesz a díj, míg a jogosulatlan használatért ezer forint pótdíjat kell befizetni – ám az autósok szeptember elsejéig e tekintetben „türelmi időt” kapnak, így szabályszegés esetén addig csak figyelmeztetésben részesülnek. Az új parkolási rend hétfőtől-péntekig – ünnepnapok kivételével – délelőtt kilenctől délután négy óráig érvényes, tíz perces várakozási idővel. Természetesen az Óváros téren élő emberek, háztartásonként, rendszámhoz kapcsolt ingyenes lakossági bérletet kapnak, ám ennek elvesztése esetén a pótlás ötszáz forintba kerül. Az itt található intézmények és kereskedelmi egységek közül a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola és a Svejk vendéglő öt-öt darab, az állatpatika pedig egy darab, rendszámhoz nem kötött engedélyre jogosult. Bevezetnek egy úgynevezett „rendezvény-bérletet” is, amely az érintett vendéglátó-egységek és intézmények nagyobb eseményeire, így például koncertek idejére érvényes – ennek összege naponta száz forint, és alkalmanként minimum tíz darab ilyen engedély igényelhető.
A fizető parkolási rendszert a városüzemeltetési kft. kezeli, és a közterület-felügyelők is ellenőrzik majd.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése