2015. március 16., hétfő

Mit találtak a Kék ABC mögött?



A munkások a hírek szerint tereprendezést végeztek az Árpád utcában, az egykori Plus élelmiszerüzlet mögötti területen. Itt terjeszkedik ugyanis a Kék ABC néven közismert élelmiszerüzlet. Kora délutánra járt az idő, amikor a tömbházak szomszédságában lévő parányi játszótéren „valamit” találtak. Ez a tárgy igencsak gyanúsnak tűnt, nem volt túl nagy és leginkább egy katonai lövedékre emlékeztetett, ami talán a második világháborúból maradt itt. 

Nosza, rajta, azonnal értesítették is a rendőrséget. Hamarosan már egy szalagkordon vette körül a területet, és természetesen a zsaruk hívták a szakembereket, azaz a tűzszerész brigádot. A szemtanúk szerint rövidesen biztonsági intézkedéseket is „foganatosítattak”, azaz egy szűk körben lezárták a környéket, igaz, a közeli főutca forgalmát nem zavarták.
Én magam, úgy késő délután tájban a nagytemplom előtt értesültem az esetről egy ismerősömtől. Azonnal gyorsabban kezdtem tekerni a kerékpár pedálját, és a helyszínre siettem. Szerencsém volt, mert az utolsó manővereket még láthattam, és távolról lefotóztam a szalaggal körbevett területet, illetve a tűzszerészek gépkocsiját. A rendőrök éppen akkor mentek el.
Telefonon rögvest kerestem – ahogy ilyenkor szokás – a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékes sajtófelelősét. Nágel Tamás ügyeletes roppant készségesen közölte, mindjárt utánanéz, és percek múltán visszahív. Valóban, hamarosan csörgött is a mobil. A vonal másik felén a sajtóügyeletes tájékoztatott, ők – mármint a rendőrség – nem mondhatnak semmit az esetről, a részletek miatt keressem a Honvédelmi Minisztériumot, de sajnos nem tud hozzájuk elérhetőséget.
Ott, a város kellős közepén, a Plus parkolójában, internet és egyéb tájékozódási eszköz híján tétlenségre lettem utalva, mindössze néhány járókelőt kérdezhettem meg, ugyan tudnak-e valami közelebbit az ügyről. Annyit kiderítettem, hogy állítólag egy pár centis átmérőjű, de hatástalan és ártalmatlan szerkezet volt a ludas. Ami igaz is lehet, hiszen ha komolyabb a veszély, aligha csupán azt a pár tucat négyzetméteres területet zárják le, így aztán tényleg nem volt semmi ok a pánikra.
Persze, ki tudja, mi kerül még elő a föld mélyéből, hiszen ez az Árpád utca-Semmelweis utca-Rákóczi út által körbehatárolt rész régóta nem háborgatott, és sok titkot rejthet magában.
H.H.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése