2015. március 23., hétfő

Kínai havon száguldott Fehér Zsófi



A Nyugat-nógrádi Napok és a Nógrád sportja internetes blogok kiváló együttműködésének köszönhetően Bakos László sportújságíró kollégám segítségével mutatjuk be, hogyan is érezte magát a balassagyarmati Fehér Zsófia magát Kínában, a hódeszkások junior világbajnokságán.

Zsófi a snowboard-krossz szakágban képviselte a magyar színeket a távol-keleti Yabuli környékén rendezett világversenyen. Ráadásul alpesi friss élményekkel, az osztrák-liechtensteini közös bonyolítású Téli Európai Olimpiai Ifjúsági Fesztiválon szerzett tapasztalatokkal birtokában utazott a földkerekség túlsó felére.
Kínában a 39 indulót számláló mezőnyben nem sikerült a legjobb 32 közé verekednie magát, végül a 36. helyet szerezte meg.
- Kína nagyon érdekes volt, alacsony hegyek között versenyeztünk, és nagyon hideg idő fogadott bennünket. A hóviszonyok nagyon kedvezően alakultak, de nagyon nehéz, és technikás pályát formáltak számunkra a szervezők. Az első edzésnap sajnos elég rosszul sikerült, de a versenyre összeszedtem magam, és megtanultam a pályát. Az utolsó ugrót, a cél előtt sajnos elrontottam, mind a két körben ott hibáztam, így az időm nem lett elég jó ahhoz, hogy a legjobb 32-be kerülhessek. A szezon utolsó viadalán szép zárás volt ez a kínai vb, hasznos élményekkel gazdagodtam és rengeteg tapasztalatot szereztem. Jövőre valószínűleg nem tudok nagy világversenyre menni, a kevés FIS-pontom miatt – nyilatkozta a Nógrád Sportja tudósítójának a tizenhat esztendős diáklány.

Bekényi Ádám szövetségi kapitány így értékelte a balassagyarmati lány teljesítményét:
- Az egyetlen edzésnap nem úgy alakult, ahogy elterveztük, de Zsófi biztató köröket teljesített. A szélsőséges időjárás még nehezebbé tette a három ugratóval tarkított, felnőtt Európa Kupa-szintű pályát. Nyolcvan kilométeres széllökések mellett tartani az egyensúlyt kemény feladat, a szembeszél Zsófit az egyik ugratón úgy megfogta, hogy az érkező helyett a lapos részre zuhant. Megütötte az arcát, de tudta folytatni. Sokat elmond a körülményekről, hogy a selejtező előtt öt lány lépett vissza, mert nem mertek lemenni a pályán. A mi lányunk viszont legyőzte félelmét, és nagyon bátran, bevállalósan teljesítette a kvalifikációt. Sajnos az utolsó ugrató kifogott rajta. Rengeteg versenytapasztalattal gazdagodott a magyar utánpótlás csapatunk.
A csapat szereplésének legnagyobb tétje a jövő évi lillehammeri Ifjúsági Olimpiára (YOG) való kvótaszerzés volt. Fehér Zsófia, ha mostani helyezése alapján nem is, de a nemzetközi szövetség által számon tartott úgynevezett FIS-pontjai alapján még reménykedhet a norvégiai kvótában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése