A sajtótájékoztató
békésen kezdődött. Ezen a dél körüli órán az amúgy forgalmas Kossuth utca csendesebb
képét mutatta, gyalogosok is csak alig-alig haladtak el mellettünk. Az egykori
honvédlaktanyával szemközti területen ugyan ott díszelgett a „magánparkoló”
felirat, ám ügyet sem vetettünk rá, mondván, ha az autókkal szabadon lehet ott
ki-be járni, mi is megállhatunk pár percre beszélgetni, hiszen ez voltaképpen
egy terefere volt, esetleg annyi különbséggel, hogy a partnerek egyik tagja
közben szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe, a másik pedig a fényképezőgépét
kattintgatta serényen.
Dobrocsi Lénárd
önkormányzati képviselő éppen azt boncolgatta, miként lehetne az
idegenrendészeti szálló menekültjeit közmunkára serkenteni, amikor váratlan
megjelent mögöttem egy őszes hajú magas férfi. Nem mutatkozott be, nem kérdezte
meg, ugyan mi járatban vagyunk ott, hanem erélyesen közölte: „takarodjunk
onnan, mert ez magánterület”. Eme ítéletét egyből nekem szegezte, meg is
hökkentem, hiszen ezen az eseményen amolyan „meghívott vendég” voltam csupán, a
szervező éppen szemközt állt a férfiúval. Mégis engem talált telibe.
Nosza rajta, azonnal méltatlankodni
kezdtem, mondván én újságíró vagyok, ez pedig egy sajtótájékoztató. De az
erősen pirospozsgás arcú, izgatott fickó csak kötötte az ebet a karóhoz,
azonnal távozzunk, mert ez az ő boltjának a magánszférája. Hozzáteszem, talán
kétlépésnyire tartózkodtunk benn a parkoló területén. Visszaléptünk hát a
járdára, de azért odavetettem neki: „most már jó helyen állunk?”
A férfi, látva, hogy
eleget tettünk az óhajának, hátrálni kezdett, de közben azért mondta az ő
„cifraságait”. Erre én: „ nem leszek rest, megírom ezt az esetet egy
jegyzetben”. Mire az egyáltalán nem lecsillapodó ember benyomását keltő „delikvens”
megfordult, két kezével megragadta a nemi szerveit, és egyértelmű utalást tett,
hová kíván engem. Azt is kijelentette: kihívja a rendőröket.
Miután a férfi bement
az üzletbe, folytatódott a tájékoztató. Alig fejezte be a mondandóját Dobrocsi
képviselő, rendőrautó fordult be a parkolóba. Az ismerős járőr kiszállva a
kocsiból hozzám fordult: „mi hívtuk ki őket?”. A nemleges válasz mellett a húsboltra
mutattunk, onnan történt a feljelentés. A rendőrök mondták, azért jöttek ki a
helyszínre, mert olyan értesítés érkezett, hogy megfenyegették a boltost.
Nevetséges vád! Közben a „tetthelyre” sétáltunk,
ahol a képviselővel ketten röviden felvázoltuk a történteket, sőt Dobrocsi Lénárd
még hangfelvétellel is bizonyítani tudta volna az igazunkat, de erre nem volt
szükség. A zsaruk viszont egyértelműen közölték: a közforgalom számára
megnyitott magánterületen nyugodtan tartózkodhatunk, beszélgethetünk, semmi
akadálya sincs.
Ezzel véget is ért a
történet: a járőrök bementek a boltba, megérdeklődni a másik „verziót”, én
pedig a „magánparkoló” tábla feliratozását olvasgattam: kizárólag az üzletek
vásárlói számára fenntartva, és azok, akik nem vásárlási céllal parkolnak,
háromszáz forintot fizetnek. De kérdem én, hol? Ugyanis semmilyen utalás nincs
a táblán, hogy a négy-öt üzlethelyiség közül ugyan melyikbe is térjen be a
messziről jött sofőr, lecsengetni a három százast. És vajon majd kap ezért
bármilyen nyugtát vagy számlát? Aligha. Bezzeg a derék bolttulajdonost az nem
zavarja, ha a menekültszálló lakói a küszöbére telepednek és ott szívják el az
utolsó slukkot a cigarettájukból, vagy a közeli szalézi templomba, a vasárnapi
misére érkezők is ide fordulnak be autóikkal. Biztos, hogy ők sem fizetnek.
Összefoglalva: kár
volt a férfiúnak annyira felháborodni, mert, mint a fenti esetből látszik,
meglehet, ő issza majd meg ennek a műbalhénak az összes levét…
Hegedűs Henrik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése