2015. március 24., kedd

Igazságtalanul ellopott egy pont



Békésen sosem könnyű. A viharsarki kisváros nem csupán zárt közegéről, a sportcsarnokában uralkodó meglehetősen barátságtalan hangulatáról, a duzzadt idegekkel, paprikavörös ábrázattal károgó drukkerhadáról, a vérmes, pattanásig izzott tekintetű edzőiről és vezetőiről híres, hanem arról is, hogy ott bizony, aki pontot, vagy pontokat tud csenni a kézilabda mérkőzéseken, az már nem is mestere, hanem valóságos királya a szakmájának.

Persze a Balassagyarmati Kábel SE játékosai sem nézegették bőszen az előző évek békési fellépéseiről szóló statisztikáit, mert bizony attól jobb kedvre aligha derülhettek volna. Annál inkább kiindultak az elmúlt két hét sikereiből, a füzesabonyi győzelemből, majd a szegedi utánpótlás kétvállra fektetéséből. Utaztak vagy jó háromszázötven kilométert, mire célhoz értek.
Molnár Ferenc vezetőedző: „Felfokozott hangulatban készültünk a találkozóra, hisz az előző két találkozó megfelelő lelki erőt adott a csapatnak. A mérkőzés elején azonban gyorsan rájöttünk, hogy itt nemcsak az ellenféllel kell megküzdenünk. Visszafújt szabályos gól, három meg nem adott büntető után azt fogalmaztam meg magamban: mi a fenének utazunk 700 kilométert, ha a játékvezetők ennyire nem engednek játszani bennünket.”)
Erről az időszakról így szól Kanyó Ferenc tudósítása a Nógrád Megyei Hírlapban: „Hat-hat után a rendkívül keményen védekező hazai csapat jól használta ki azt a lélektani előnyt, hogy a vendégek védekezése nem nagyon akart összeállni a mérkőzés ezen időszakában, és gyorsan háromgólos lett a Békés előnye. Hiába próbált meg kapaszkodni a Kábel elúszni látszott a mérkőzés. Szilágyi Dávid vezérletével a huszonötödik percre hatgólos lett a Békés megyeiek előnye, hiába próbálta meg időkéréssel is rendbe tenni a csapatát Molnár mester.”

(Molnár F.: „A félidő közepére állandósult a hazai vezetés és egyik oldalon sem törődtek a védekezéssel a csapatok. Próbáltam változtatni rajta, de nem sikerült összeállni. Sírót is cserélni akartam, amikor megint kezdett labdákat fogni, így a félidő végéig neki szavaztam bizalmat.”)
Szünet után nem sokáig maradt meg a két csapat közti szűk különbség, nemsokára visszaállt a hat gólos különbség, bár a két Szabó, Tamás és András szép találatokkal próbálta lendületben tartani a balassagyarmati csapatot.
(Molnár F.: „A második játékrészben 21-18-nál emberelőnybe kerültünk, de kihagytuk a helyzeteket, és az eladott labdák miatt, valamint az emberhátrányban bekapott három találattal 6 gólra húzott el a hazai gárda. Érdekes volt ekkor is a sporik működése: a belső támadóinkat, valamint a beállóst szinte agyonverték a békésiek. Brutálisan védekeztek a házigazdák. Már azt lehetett gondolni, hogy kiütéses vereség lesz a vége, amikor Jakubecz harmadik két perces kiállítása után megváltozott minden…”)
Bámulatosan rövid idő alatt talpraállt a társaság. Nézzük a mérkőzés hivatalos tudósítását: „Tíz percet úgy játszott le a Kábel, hogy rendkívül masszívvá vált védekezésével nem tudott mit kezdeni a Békés. Miközben a Szabó Tamás, Szabó András, Albert-Tóth László hármas hétszer is mattolta a hazai kapust, a balassagyarmati kapuba mindössze egyszer került be a labda. Huszonhét-huszonhétnél ismét egyenlő volt az állás.”
(Molnár F.: „Ledolgoztuk a hátrányunkat: főleg a két Szabó, és a Tihanyi vezérelte védekezésünknek köszönhetően. Az izgalmas végjátékban sorsdöntő volt, hogy 28-28-as állásnál Danisovszkit gólhelyzetben szabálytalanul szerelték, de a síp néma maradt, mire a hazaiak válaszoltak.”)
De itt még nem volt vége. Az utolsó percben az egyenlítésért támadhatott a Kábel SE. Hét másodperccel a befejezés előtt Bécsit szabálytalanul szerelték a békési védők, a játékvezetők hétméterest ítéltek. Albert-Tóth állt oda a büntetővonalra, a sípszóra belőtte a gólt. De ezt váratlanul érvénytelenítette Horváth játékvezető. (A kép ezt a jelenetet örökíti meg.) A megismételt büntetőt a fiatal játékos a kapusba lőtte. Így maradt a 30-29, nyert a Békési FKC.
A lefújás után azonban történt még egy s más.
(Molnár F.: „A találkozó végén a hazai csapat jött gratulálni nekünk, és egyöntetűen mondták, megérdemeltétek volna az egyik pontot. A hazaiak edzője viszont szinte magából kikelve üvöltözött vezetőjével, hogy intéztétek el ezt a tuti meccset, célozva egy kis segítségadásra. Kár, hogy hiába küzdöttünk, mint az oroszlánok, ez is kevés volt. Azonban most már kijelenthetem, hogy van egy csupa nagybetűvel írandó CSAPATOM!”)

A jegyzőkönyv:

Békési FKC – Balassagyarmati Kábel SE 30-29 (19-16)
Békés, Városi Sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Horváth, Simó.
Kábel SE: Siró - Bécsi 1, Piroska, Jakubecz 1, Maletics 1, ALBERT-TÓTH 9, SZABÓ T. 9/2. Csere: Djukanovics (k), SZABÓ A. 8, Széles, TIHANYI, Danisovszki.
A Békés legjobb dobói: Szilágyi 9, Polgár 6.
Hétméteresek: 3/3 illetve 4/2. Kiállítások: 24 perc + 1kizárás (Szilágyi: harmadik kisbüntetés után), illetve 12 perc + 1 kizárás (Jakubecz: harmadik kisbüntetés után).
Az eredmény alakulása: 8. perc: 4-1, 13. perc: 6-6, 20. perc: 12-10, 26. perc: 17-12, 38. perc: 23-18, 44. perc: 26–20, 55. perc: 27-27.

Kanyó Ferenc tudósítása és Molnár Ferenc beszámolója alapján írta: Hegedűs Henrik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése