Március 7-én rendezték meg a XVI. Nemzetközi Művészi
Teremkerékpár Bajnokságot a romhányi sportcsarnokban. A verseny különlegességét
az adta, hogy a házigazdák legeredményesebb párosa utoljára versenyzett együtt.
Pontosabban, ők már nem is versenyeztek, hanem bemutatták lehengerlő tudásukat
kerékpárjaik nyergében. Dévényi Bálint és Paróczi Lénárd tizenkét éve dolgoznak
együtt ebben a sportágban. Bejárták a fél világot, és érmeket szereztek
vékaszám. Velük beszélgettünk és vezetőjük, edzőjük véleményére is kíváncsiak
voltunk.
- Tizenkét eredményes esztendő
után vajon miért válnak el útjaitok?
Paróczi Lénárd: Azért hagyom abba, mert dolgozom. Hazaérek fél hat
környékén, utána kellene az edzésekre járnom. Egyszerűen nincs erőm rá.
Asztalos munkát végzek Nagyorosziban, napi nyolc óra, nem csoda, hogy hazaérve
halálosan fáradt vagyok. Dolgoznom viszont muszáj, hiszen meg kell élni
valamiből. A teremkerékpárból viszont nem lehet. Ettől függetlenül nem hagyok
fel teljesen a kerékpárral. Ha lesz valami bemutató, természetesen elmegyek,
elvállalom.
Dévényi Bálint: Hobbi szinten fogjuk folytatni, és ha elhívnak
komolyabb fellépésre, elmegyünk. Tizenkét éve dolgozunk együtt, így – hogy úgy
mondjam – a kisujjunkban van. Nyilván, fellépés előtt össze kell szedjük
magunkat, úgy gondolom, hogy egy-egy hetes edzéssel újra formába kerülünk.
- Távolabbi terveitek?
P. L.: Egyelőre maradok Orosziban, azután… fogalmam sincs,
mi lesz. Majd kialakul. Volt arról szó, hogy tovább tanulok, de először, hogy
pénzt kell keresnem. Szóval, ez a helyzet.
D. B.: Volt néhány éve egy nagy tervem, de nem jött be. Ne
is beszéljünk róla. Jelenleg az Ipoly Erdőnél dolgozom, hivatásos vadász a
szakmám, vagyis most tanulok bele igazán.
- Hogyan élitek meg a búcsút?
D. B.: Ez egy különleges alkalom, mert most búcsúztatjuk el
ezt a tizenkét évet, amiben együtt dolgoztunk. Nekem ezt nehéz elengedni. Jó,
én nem hagyom abba a kerékpárt, és lesz, azaz már van új társam, de ez már nem
olyan. Mi együtt nőttünk föl, osztálytársak voltunk. Olyan dolgokon mentünk át
együtt, amin nem sok ember. Sok a közös emlékünk, vannak szép dolgok is,
rosszak is, hiányozni fog minden.
P. L.: Sok érdekes helyen voltunk. Kissrácokként világot
láttunk. Portugália, Németország, Svájc, Ausztria. És együtt a csapattal… Felejthetetlen
emlékek.
Hugyecz József, a teremkerékpáros egyesület elnöke:
- Ez a páros a mai napon búcsúzik el
részben egymástól, részben a művészi teremkerékpártól. Pontosítok, mert a
versenyzéstől csak Lénárd búcsúzik el, Bálint továbbra is aktív versenyzőnk
marad. Nagyon szép tizenkét éves pályafutás van mögöttük. Ismerik őket
Európában. Ez nagyon nagy dolog, hogy egy nógrádi faluból kikerülve az élsport
ismeri a nevüket. Lénárd különféle okok miatt hagy föl a versenyzéssel, meg
sportszemléletében is változás történt, átnyergel a futballra. Fiatal, nyilván
próbálkozik ezzel-azzal. Bálint viszont összeállt egy fiatal versenyzővel.
Részben tanítja az ifjúságot, nagyon is számítunk rá; én nagyon bízom benne,
hogy még jó néhány évig eredményesen működik majd új társával, Hlacsok Richárddal.
Életkoruk alapján már a felnőtt bajnokságokon vehetnek részt, de ott is meg
fogják állni a helyüket.
Kovács Balázs, a sportegyesület szakmai vezetője, a két fiú
edzője:
- Nagyon sok közös munkánk van
ebben a hosszú időben. A csúcsra 2009-ben jutottunk, amikor junior kategóriában
bronzérmet szereztek Hollandiában. Azóta töretlen a fejlődésük, de mióta
fölkerültek a felnőttek közé, jóval nehezebb a dobogó közelébe kerülni.
Munkahelyi elfoglaltságuk miatt ez a páros nem tud tovább menni, de az
utánpótlásban igyekeztünk kinevelni az új generációt, és bízunk benne, hogy nem
fog megtörni a lendület. Utóbbi időben Lénárd már mondogatta, hogy kénytelen
befejezni, bár nagyon szerette csinálni, így Bálint keresett egy új partnert,
azóta együtt dolgoznak. Bálint versenyzett az új társsal, és nagyon szép páros
gyakorlatot mutatott be vele.
A búcsúfellépés olyanra sikerült,
amilyent évek óta megszoktunk a két fiatalembertől. Hibátlan, és nagyon nehéz
gyakorlattal kápráztatták el a közönséget is, versenyzőtársaikat is.
Sztranyovszky Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése