2015. március 24., kedd

Nyáron indul a régi buszpályaudvar átalakítása



Tavaly júliusban foglalkozott a megyei napilap a balassagyarmati régi buszpályaudvar hasznosításának kérdésével. Az akkori tervek mára valósággá váltak: immár az önkormányzat tulajdona a teljes terület, ahol újabb parkolóhelyek létesítésébe kezd nyáron a város.

Nyolc esztendeje, hogy az Ipoly-réten épült új helyére költözött a volán-pályaudvar. A Városháza mögött lévő lepusztult egykori megállóhely hasznosítására már akkor felmerültek különböző elképzelések, ám sokáig ezeket nem sikerült megvalósítani. A nagy változást a városközpont-rekonstrukció megkezdése jelentette, és a főtér átépítéséhez csatlakoztatva több szomszédos terület, illetve épület újul meg, gondoljunk csak itt a Városi Képtár megszépítésére, a Palóc-ligeti szabadtéri színpad kicsinosítására, vagy a Canada üzletház mögötti tágas parkoló kialakítására. Ehhez kapcsolódik szervesen a régi buszpályaudvar ügye is, amelynek átalakítását tulajdoni viták nehezítették. 

A jelenleg is álló váróterem és forgalmi helyiség még a volán vállalat tulajdonában volt, de ott „éktelenkedik” egy ÉMÁSZ-transzformátor is. Nem beszélve az egykori utasellátó és a lacikonyha bódéiról. Szép sorban tehát meg kell egyezni a tulajdonosokkal. Első lépésként nemrégiben a személyszállító céggel állapodott meg az önkormányzat, így tehát a teljes egykori buszmegálló-épület városi birtokba került, ráadásul pénzmozgás nélkül. A hatmillió forintot érő vagyont ugyanis az új buszpályaudvar ugyanekkora tulajdonrészéért cserébe kapta meg Balassagyarmat. (Megjegyzendő, hogy a Gyurcsány-kormány annak idején még 27 millióra értékelte a tönkrement ingatlant.) Az ÉMÁSZ-szal szintén jó ütemben zajlanak az egyeztetések, illetve a bódétulajdonosokkal is megkezdődtek a tárgyalások.
Csach Gábor alpolgármester tájékoztatása szerint legkésőbb idén nyáron megkezdődhet az átalakítás. A várótermet és a kiszolgáló létesítményeket teljesen elbontják, remélhetőleg addig elkerül innen az áram-átalakító trafóház is. A jelenlegi, ideiglenesnek tekintett parkolót így már szabadon lehet bővíteni, legalább harminc hellyel. A terület teljes „felszabadítása”, és a Madách utcai régi ÁNTSZ-épület lebontása után az önkormányzat megvalósíthatja a rendezési tervben megálmodott többfunkciós parkolót, amelyben mozdítható dézsás díszfák között a százhetven férőhelyen túl a börtönhöz közelebb eső „torkolatban” egy büfé-terasz létesül. Ez akár színpaddá is átalakítható, például nagyobb nyári koncertek, tömeges rendezvények, vásárok lebonyolítására.
Hegedűs H.

1 megjegyzés:

  1. Inkább valami ilyesmit lehetne belőle csinálni:
    http://egykor.hu/budapest-v--kerulet/engels-teri-mavaut-palyaudvar---design-terminal/3335

    VálaszTörlés