2015. július 14., kedd

Lókos-parti kurucságok



Nem csupán a híres-nevezetes csata napjához kapcsolódva, azaz januárban lehet megemlékezni II. Rákóczi Ferencről és hadinépéről Romhányban. Ezt bizonyítandó a nyár kellős közepén rendezték meg – hagyományteremtő szándékkal - a Lókos-parti Kurucságokat.

Kondult a harang. A bánki elágazó szomszédságában, a polgármesteri hivatal épületével szemközti kis parkban gyülekeztek pénteken délután a két napos eseménysorozat első felvonásának résztvevői. Vezér Attila polgármester köszöntő szavai mellett a Romhányi Dalárda hazafias énekeket zengett, majd megkoszorúzták a hősök emlékművét. Az este folyamán még ökumenikus istentiszteletet, valamint komolyzenei hangversenyt tartottak.

Másnap színes kavalkád várta a kurucok utódait az Angol-kertben. Mi a kora délutáni órákban érkeztünk a helyszínre. A színpadon éppen egy középkori öltözetet viselő „vitéz” tartotta szóval a népet, sorolta a menet közben rendezett különböző versenyek eredményeit. A finom falatokat kínáló sátornál sorban álltak az emberek, és ízletes, többnyire húsmentes étkeket fogyasztottak, de akadt, aki még a déli pörkölt maradékát majszolta. A szabadidőközpont hátsó, kastély felőli részén a Joker-fajátékokkal szórakoztak a legkisebbek. 

Amikor visszafelé sétáltunk, különleges viseletű lányokat pillantottunk meg: az általános iskola nyolcadikos diákjai 1920-30-as éveket idéző charleston-táncukra készültek, de előbb még megvárták, míg az ugrókötelező fiatalok befejezik látványos produkciójukat. Nemsokára a színpadon a Palóc Akusztik Band vette át a főszerepet, míg a program hátralévő részében fellépett az „X-faktorból” ismert Danics Dóra, valamint hastáncos-csoport is, az est beköszöntével pedig a balassagyarmati Retro Rock Band adott nagy sikerű koncertet.
H.H.-Sz.B.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése