2015. július 25., szombat

Indul a hősi temető rendbetétele



Az első világháború kirobbanásának századik évfordulója alkalmából tavaly óta sorra szépülnek meg szerte az országban a hősök emlékhelyei. Balassagyarmaton idén januárra lett kész a 16-os honvéd szobor és közvetlen környezete, most pedig a katonatemető kerül sorra.

Az elmúlt esztendőben az önkormányzat és több civil szervezet együttes kezdeményezésére nyújtott be a város pályázatot a Honvédelmi Minisztériumhoz az első világháborús két emlékhely, a Hősök terén lévő 16-os honvéd szobor, illetve a vasúti sínek szomszédságában található hősi temető rendbetételére. Különböző akadályozó okok miatt azonban csak Körmendi Frim Jenő alkotását „fogadták” be, és a felújított szobrot – amely körül a térburkolatot is kicserélték – januárban ünnepélyesen adták át.
A katonatemetőben végzendő munkákra egy esztendőt várni kellett. Egykoron, 1914 végén temetkeztek ide először, amikor a kórházba tömegesen érkező sebesültek – legalább tizenötezren voltak – között kitört a pusztító kolerajárvány. Később, az 1916-os román betörés elől Balassagyarmatra menekült családok elhunyt tagjait helyezték ide, majd 1919-ben a Civitas Fortissima-harcok során elesett cseh és magyar katonákat hantolták el. A második világháborúban, 1944-ben német katonáknak emeltek sírokat, végül 1990-ben ide helyezték át a Hősök terén lévő szovjet emlékműnél lévő közös sírt. Sok nemzet fiai alusszák tehát itt örök álmukat. 1925-ben egy emlékkeresztet is emelt az utókor a hősi halottak tiszteletére.

A felújítási munkákkal kapcsolatban az önkormányzat a közelmúltban folyamatos egyeztetéseket folytatott a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának képviselőivel. Nemrégiben, július 16-án személyes megbeszélésen tisztázta a legutolsó részleteket Medvácz Lajos polgármester a tárca szakembereivel. Ezek szerint a két fél közösen vesz részt a megszépítő tevékenységben. A gépi munkát a gyarmatiak biztosítják, míg a minisztérium huszonöt hivatásos munkatársát rendeli ki. Az augusztus harmadikán induló rendbetétel során a parcellában kicserélik a megrongálódott sírköveket, megtisztítják az aljnövényzetet, a sírkert könnyebb megközelítése érdekében gyalogösvényt alakítanak ki, és pihenőpadokat állítanak fel. Megújul az emlékkereszt, valamint az 1938-ban emelt, zarándokút-állomásként szolgáló Mária-oszlop is. Azaz ősztől már minden tekintetben méltó emlékhely várja az első világháborús hősök előtt tisztelgőket Balassagyarmaton.
H.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése